×Damned× ( Legolas ff.)

Érintés

°>°>°> Arvael szemszöge <°<°<°

Nem akart felkelni. Sajgott mindene, az arcától egészen a lábujjáig. És olyan melegben feküdt, jó illat volt, minek akart volna felkelni? Nem is emlékezett szinte semmire. Annyira, hogy a katonák gusztustalan módon rávetették magukat. Cibálták, szétszaggaták a ruháját, megverték. Érezte az arcán az enyhe lüktetést. Ott pofozták meg. Na meg a zúzódások sajgó nyomait is érezte. Biztos volt benne, hogy tiszta kék-zöld. Még arra emlékezett, hogy sírva fakadt és iszonyatosan fázodt. Vajon még mindig ott lenne? Buta kérdés, hát persze, hogy ott, hiszen ki hozta volna ki onnan?
Beleszippantott a levegőbe, és újra konstatálta magában, hogy bizony itt valaminek nagyon jó illata van. Mint a rózsa mikor frissen virágzik, kis citrommal és mentával meghintve.
Kissé megmozdult, mire feje valami puhába ütközött. Abban a pillanatban pattantak ki a szemei, amit azonnal be is csukott. A fény majdnem megvakította. Pedig nem is volt még világos. Újra próbálkozott, és most résnyire nyitotta ki a szemeit. A látványtól pedig majdnem felsikoltott. Egy ágyban feküdt Legolassal, és éppen az ő nyakát szagolgatta. A derekát ölelte éppen, a fiú keze pedig a lány derekán nyugodott. Még mélyen aludt. Hosszú szőke haja kissé gubancos lett. Dús szempillái meg-meg rebbentek álmában.
Amilyen lassan csak tudta, kihúzta magát a herceg öleléséből. A hasára rakott egy puha párnát, mire Legolas átölelte és motyogott egyet. Arvael megmerevedett miközben le akart szállni az ágyról, de Legolas csak oldalra fordult és összegömbölyött. Arvael akarata ellenére elmosolyott és édesnek tartotta. Megütközve megrázta a fejét, és kissé bő ruháiban settenkedett az ajtó felé.
Lassan kinyitotta, és az ajtó recsegni kezdett. De Legolas meg se mozzant. Arvael kisurrant a kicsi résen és nagyot sóhajtott az ajtó túloldalán. Körülnézett. Senki nem volt a folyosón, csak pár katona lézengett. Igen korán volt még. Arvael rohanni kezdett abba az irányba, ahol emlékezett, hogy a szobája volt. Csak remélni merte, hogy nem találkozik össze a tegnapi "barátaival". Próbált természetesnek tűnni, már amennyire egy nála hat számmal nagyobb ruhában, eszeveszetten rohanó lány természetes hatást kelt.
Szerencsésen megtalálta a szobáját, és bentről kulcsra zárta az ajtót. Leült az ágyra, és csak ezután nézett végig magán. Koszos volt, de sebei be voltak kötve, és gyógynövény illata volt. Szóval meggyógyították. És az a valaki nagy valószínűséggel Legolas volt. Akivel ma egy ágyban találta magát. EGY ÁGYBAN!!
Vajon ő jött érte vissza? Ő mentette meg, ki tudja mi lett volna ha nem!? Akkor hálásak kellene lennie. És az is volt. Nagyon. De nem akart egyetlen percet sem itt maradni tovább. Vagyis annyit igen míg lefürdik, és felveszi eredeti ruháit amik kimosva és szépen összehajtva hevertek az ágyán. Zaklatottan a hajába túrva, indult meg a fürdő felé. A legforrób víz jött a csapból. Égette a bőrét, de kifejezetten jól esett. Beledörzsölte szőke hajába a jó illatú szappant. Ekkor tudatosult benne, hogy pont olyan illata van mint Legolasnak. Rémülten rakta vissza a helyére, és inkább a levendula illatúval folytatta. Az nem emlékeztette senkire se.
Nem akaródzott a forró vízből kiszállni, de valamikor el kell indulnia, el ne csípjék. Szárazra törölte magát a törülközővel, és az utolsó vízcseppeket is kinyomogatta szőke hajából. Csak úgy meztelenül indult a szobába a ruhájáért, amikor zörögtek az ajtaján. Megtorpant a szőnyeg közepén. Tudta, hogy kulcsra van zárva ajtó, de akkor is frusztráló volt pucéron állni valakivel szemben.
- Arvael, itt vagy? Kérlek, felelj ha igen! - kiáltott be Tilnir. A lány nagyot nyelt és visszafojtott lélegzettel a ruhájához sétált.
- Arvael!
Tilnir még kiáltott párszor, és verte az ajtót, de aztán feladta, és hallotta ahogy a katona elsiet. Felöltözött, összefogta a haját és lassan kinyitotta az ajtót. Kihalt volt, semmi neszt nem hallott. Az istállóba akart menni. Hátha Isthillt nem zárták börtönbe. Nem kell se nyereg, se kantár semmilyen felszerelés, majd csak úgy szőrén megüli. Már csak azt kell kitalálni, hogy a kapun túlra, hogy fog kijutni. Mert a kapuőrök önszántukból biztos nem fogják kiengedni, és még lehet Thranduilt is értesítik. Na az lenne hab a tortán. Nem fog mégegyszer a palotába menni. Elég volt bőven. A király hülyeségei, elátkozott duma, börtön, Tilnir...és Legolas. Ekkor ugrott be neki, hogy viszont Tilnir megígérte, hogy utána kérdez az apjánál. Na meg az apja, ismerte az ő apját.
Eközben leért az istállóba, és halkan benyitott. Bent félhomály volt, a legyek hangosan döngtek. Lovak prüszkölése hallatszott csak, meg ahogy fogaik alatt őrlődik a széna. Egyik boxban sem az ő palomino kancája volt. Csak mikor leghátulról halk horkantás hallatszott, akkor tudta Arvael, hogy ő bizony Isthill lehet. És tényleg. A ló elégedetten rágta a szénát, és vidáman nézett rá barátjára.
- Legalább neked jó a helyed mellon. De most mennünk kell, ha kijutotunk innen, mindent elmesélek. - suttogta és kinyitotta a boxajtót. Isthill felkapta a fejét, és Arvael háta mögé meredt. Idegesen járt a füle és fújtatott. A lány lassan megfordult. Az istállóajtón egy kis rés volt. Nem látta ki jött be, csak azt látta, hogy valaki áll a félhomályban. Görcsösen megszorította az ajtódeszkát.
- Ki van ott? Mutasd magad!- utasította az ismeretlent. Ha most fülön csípik többet nem lesz alkalma szökni. Hirtelen valami nekicsapódott a testének. Átkarolta a nyakát, és szorosan tartotta.
- Azt hittem elmentél. Ne ijessz meg még egyszer így. Apám utánad küld valakit és legyilkol. Olyan buta vagy Arvael, olyan buta. - suttogta Legolas és még jobban szorította a lányt. Arvael döbbenten pislogott, végül tétován felemelte ernyedten lógó karjait. A herceg derekára csúsztatta, és mintha valaki utasította volna rá, szorosan átfonta a fiú keskeny derekát. Nekihajtotta a fejét a mellkasának, és hallgatta ahogy lélegzik. Nem volt tudatában mit csinált. De az illat megint leteperte, és nem tudott ellenállni annak a fékezhetlen vágynak, hogy hozzáérjen  a tündéhez. Jólesett az ölelése, és az is jól esett, hogy aggódott érte.
Kis idő múlva aztán észbe kapott. Ő a herceg, nem ölelgethetik egymást. Legolasnak nem is szabadna aggódnia érte. Kissé kibontakozott az ölelésből. Legolas is hátrált egy lépést, de a kezét nem vette el a lány válláról.
- Nem küld utánam senkit ha nem szólsz. Csendben eltűnök, és soha többé nem látsz. - rebegte Arvael felnézve a tündére. Szeme kék kristályként ragyogott a sötétben.
- Nem mész sehova. Elmész Tilnir apjához és ő mindent elmond. Én elmegyek apámhoz és kérek neked időt. Ha mindent tudsz akkor majd eldöntöd, hogy mész-e vagy maradsz-e. - suttogta Legolas lehajolva, hogy szemük egy szinten legyen. Arvael szíve összefacsarodott a "mész" szó hallatán. És fogalma sem volt miért.
Tudni akart mindent. A szüleiről, mi is történt valójában, és persze erről az elátkozott dologról. És úgy látszik ezekre a talányokra csak Tilnir apja tudhatja a választ.
Másik ok amiért végül rábólintott sokkal bonyolultabb volt. Egy láthatatlan lánc kötötte őket össze. Ha távolodtak visszahúzta őket egymáshoz, ha viszont túl közel voltak eltolta őket egymástól. Nem tudtak huzamosabb ideig távol lenni egymástól. Arvael most jött rá, hogy amit eddig hallucinációnak tartott az igaz. Érezte, hallotta mintha valaki hívná. Mikor az erdőben voltak, és rátalált Legolasra. Bár akkor Isthill segített neki.
Arvael megrázta a fejét. Már ez sem tudta mitől van. Mikor fognak végre tisztázódni a kérdések??
Pont ez történt most is. Legolas úgy kapta el a kezét a lány válláról mintha ízzó vasat fogott volna. Arvael is érezte. Mintha megégették volna. Nagyon fájt, de nem akart gyengének tűnni, így összeszorított fogakkal tűrte.
- Te is érezted? - kérdezte Legolas tátott szájjal meredve piros ujjaira.
Arvael bólintott.
- Jössz akkor, vagy itt fogunk állni míg újra le nem megy a nap? - hangzott kintről Tilnir vidám hangja. Legolas kérdőn nézett rá.
- Egy másodperc. - kiáltott vissza. Legolas szája sarkában egy mosoly bújkált. Lenézett a földre, majd újra a lányra. Ugyanaz a pimasz mosoly virított az ajkain. Mélykék szeme megcsillant. Arvael szíve eszeveszett dobogni kezdett. Rémülten menekülni akart a helyzetből.
- Le hannon, Arvael. - nyújtotta ki felé a kezét. Arvael a szemével követte Legolas kezének a mozgását. Felemelte és olyan volt, mintha az arcát akarná megérinteni. Arvael szeme kikerekedett és arrébb lépett. Biccentett egyet, és szinte futva menekült a helyzet elől. Tudta, hogy ez a kötelék azt kívánja, hogy legyen Legolas közelébe. De ő maga nem akart közel kerülni hozzá, semmiképp se. Hiszen ez után tényleg elmegy innen, és soha többet nem találkoznak. Ki akarja zárni az érzelmeket. Itt nincs helye, az ő szívében. Főleg nem Thranduil király fia iránt. Lehetetlen.

2019. 08. 25.

Taurielgirl25