×Damned× ( Legolas ff.)

Csuklóra Írt Mondat

Arvael síkitani tudott volna. Nem akart itt lenni. Szabadulni akart ebből az egész helyzetből. Baran nem szólt semmit mikor beléptek. Folytatta a tea iszogatását és rájuk sem nézett. Pedig tudta, hogy ott vannak. Arvael biztos volt benne, hogy Tilnir beavadta őt, hogy lesznek vendéi. Arvaelt kezdte felidegesíteni ez a csönd. Négyen itt bámulnak egymásra, mint az ökrök és egy szólt sem szólnak. Így aztán sok mindent meg fog tudni az apjáról meg az egész történetről!!
- Elnézést Uram, de mi is itt vagyunk és nem azét jöttünk, hogy azt lesük ahogy maga teát szürcsölget!-fakadt ki. Kitárta a kezét és úgy nézett a kapitányra. A férfi lassan lerakta a csészét, megtörölte a száját. Keresztbe tette a lábát az asztal alatt, és hátratolta magát a székkel. De tekintetét, nem a felszóló lányra szegezte hanem a búsan álldogáló fiára.
- Ki ez?-olyan megvetően kérdezte, hogy Arvael szinte hallotta ahogy a gúny hangos cuppanással a padlóra pottyan szavaiból. Felháborodtan keresztbe fonta a karjait.
- Már megbocsásson, de Legolas herceggel áll szembe. Az egy dolog, hogy nem tudja ki vagyok, de azért ezt illendő lenne tudni. Kicsit több tiszteletet ha lehet. - emelte meg a hangját, és próbálta elkapni Baran pillantását, hogy egy megrovó szemvillanással megajándékozhassa. De Baran nem nézett rá, csak biccentett Legolasnak.
- Arvael!-piszmogta Legolas figyelmeztetően mert látta, hogy a lány már veszi is a levegőt a következő monológjához.
- Ilyen tiszteletlen kapitányt világéletemben nem láttam.-sziszegte vissza Arvael. Legolas halkan felsóhajtott.
-Ő Arvael, Galwor lánya. - lépett elő, és finom kezével a lányra mutatott. Arvael felvonta szép szemöldökét, és várta Baran reakcióját ami több volt mint megdöbbentő.
A férfi szeme akkorá nyílt mint Ithill szeme. Izmai megfeszültek, mélyzöld ruhái alatt. Annyira szorított az asztal sarkát, hogy kezén kitagadtak az erek. Arcára kiült a félelem és a csodálkozás. Szája széle lepittyent, szeme ide-oda villogott hol Legolas rá hol pedig Arvaelre. Arcából kifutott a maradék szín is, viszont nyaka élénk piros színben pompázott. A lány szinte hallani vélte, milyen gyorsan ver a szíve. Pont ahogy az övé is.
- Vidd el innen! Mit képzeltetek? Galwor lánya?? Nem is értem. Azt hittem meghalt, hiszen Thranduil gondoskodott róla, hogy az egész családja tönkre menjen. Nem, ez lehetetlen. - pattant fel, és dühösen Legolasra nézett. A fiú apja neve hallatára összerezzent. Arvael tudta, hogy eszébe jutott Legolasnak mikor ő mondta, hogy talán a királynak lehet köze ahhoz, hogy ő árva. És lám, már azonnal az elején beleszővődik Thranduil hátborzongatóan ismerős neve.
- Csak kérdéseket akarunk félteni, amire válaszokat várunk. IGAZ válaszokat.- lépett egy aprót előre Arvael. - És mivel te nagyon jól ismerted az apámat, sok mindent tudsz róla.
- Nem mondok neked semmi. Nem kényszeríthetsz. - vicsorogta Baran és ő is közelebb lépett a lányhoz. Arvaelt elfutotta a méreg. Az még hagyján, hogy Legolassal mit sem tőrődik amikor ő a hercege. De az már nem hagyján, hogy úgy bánik vele, mint egy utolsó senkivel. Pedig lassan megszokhatta volna már. Úgy ítélkezik, hogy alig pár szót beszéltek egymással. Ő Galwor lánya. A legjobb barátjáé. Ha elátkozott is, akkor is tartozik annyival egy halott legjobb barátnak, hogy felel a lánya kérdései akkor is, ha kérdések nem éppen nyíltan megválaszolandók.
- Nem e? Szerintem pedig igen. - motyogta és hirtelen megragadta a férfi erős nyakát. Csuklója ízzani kezdett, és egy szó körvonalai rajzolódtak ki rajta. De most nem foglalkozott vele. A harag átjárta, vére forrón lüktetett mérgezett ereiben. Agyára vörös köd telepedett, és nem látott mást csak Baran rémülettől tágra nyílt szemét, és hófehér arcát. Tompám hallotta, ahogy Legolas a nevét kiáltja, és ahogy valami a földre omlik. Oldalra pillantott és látta, hogy Tilnir elájult. Most még jobban szorította a katona nyakát. Felemelte, mint egy tollpihét és erősen a falhoz vágta. Baran arca fájdalmas grimasz a torzult, és úgy hápogott mint egy hal a levegőn.
- A szeme...sötét...fekete a szeme. Elátkozott démon. - nyökögte elhalva a férfi. Vergődve próbált szabadulni, de ettől Arvael szorítása csak erősődött levegőhiányos légcsövén.
- Dehogynem kényszeríthetlek. Most pedig mindent elmondasz amit tudsz. Apámék mit tudtak, Thranduilról, arról a bizonyos éjszakáról és legfőképpen rólam. Mi az az elátkozott?? - mormogta közel hajolva az arcához. Baran ajkai kezdtek elkékülni, mellkasa úgy rángatózott mintha korbáccsal ütnék.
- Engedj el. - zihálta.
- Tessék? Nem hallottam! - természetesen hallotta mit kért tőle a férfi, de esze ágában sem volt elengedni őt. Csuklója még mindig égett. Mintha vörösen szikrázó parázzsal dörzsölnék. És még a szó is ott virított most vörös színű vénái között.
Ekkor éles szúrás érzett a vállába. De ez olyan fájdalommal járt, hogy Baran nyakát szorító karja leernyedt egy kicsit.
Aztán újra. A fájdalom már elviselhetetlen volt. Égette a bőrét, és behatolt egészen a csonjáig. Porladt. Felüvöltött, és kezével a vállához kapodt. Baran rongybabaként hullott a fal tövébe. Arvael elkínzottan őrjönge, roskadt a földre. Szeme könnybe úszott, nem is látott semmit. A fájdalom olyan mértékű volt, hogy ügyelni kellett ki ne follyon a nyála tőle. Tenyerét az égő pontra szorította és remegve elterült a földön.
Baran ébren volt, de nem tudott megmozdulni. A lánynak kellett pár perc míg kitisztult a látása. Tilnir még mindig a földön feküdt. Baran úgy nézett ki mint egy halott. Tőle nem messze pedig Legolas kuporgott, kezét idegesen szorongatva. Az ő arcán is ott vonaglott a fájdalom. Arvael egy másodperc alatt összerakta mi történt. Újra átjárta a mérhetetlen harag.
- Tudod mit tettél velem? Ez felemészt belülről, kiégeti a csontjaimat.-ordította majd talpra ugrott. Nem is törödve a vállába hasogató fájdalommal, megindult Legolas felé. Fájdalmat akart neki okozni, pont mint ahogy neki az előbb. Ki akarta belőle préselni a levegőt, kitépni a szívét a helyéről, hogy ne legyen mélykék szemében többet az életre emlékeztető csillogás. Lehajolt és egy rántással felhúzta a földről. Ruhája ujját a kezére húzta, úgy szorította meg a herceg nyakát pont úgy mint az előbb Baranét. Nekivágta az ajtónak.
- Ezt azért, mert olyan szerencsétlen vagy és nem tudsz eligazodni a saját erdődben. - verte neki a fejét az ajtófélfának. Legolas feje előrebukott, szőke haja csatakos volt.
- Ezt azért, mert beárultál apádnak aki meg akart ölni. - itt meglendítetta a kezét, és orrba húzta a Tündét. Az orrából azonnal ömleni kezdett a vér. De a herceg csak tűrte és tűrte. Nem csapkodott, nem jajveszékelt, csak engedte ahogy Arvael ide-oda rángatja, mint egy bábut.
Ha lehetséges ez még jobban felbőszítette Arvaelt. Csuklóján újra felízodt a szó, ami már egy mondatá alakult. Kacskaringósan fonta körbe vékony csuklóját. Vékony, szépen hurkolt betűk voltak, tűzvörösen ízzva. Arvael lenézett a kezére. Az ige tünde nyelven íródott.
Egy elvett lélek, egy elhalványúlt lélekdarabka.
Arvael keze lecsúszott Legolas torkáról, aki fájdalmasan a földre rogyott. De nem csak azért, mert felfogta a mondat értelmét. Baran feltápászkodott és egy nyilat döfött a lány hátába.
- Neeee! Megölöd!- üvöltötte Legolas, de a fájdalomtól nem tudott megmozdulni. Levegőt is alig kapott már.
- Ahogy majdnem ő is minket. - vicsorgott vissza a férfi, és kíhúzta a nyílvesszőt. Arvael hátratántorodott, majd térdre esett. Szeme visszaváltott eredeti kékjére. A jobb tüdejéhez kapott, a nyílvessző átszúrta azt. Sípolva vette a levegőt, a mellkasa nem is emelkedett, csak apró rángatózásra emlékeztető mozgást végzet. Keze csurom vér volt, ami lefolyt a csuklójáról majd lecsöppent. Az ige halványodni kezdett, majd végleg eltűnt.
- Megöltél. Megöltél Baran, így jobb neked? Azt hittem van benned annyi tartás, hogy elmondod amit tudnom kell. - hörögte a férfi felé aki még mindig a földön ülve próbált még jobban magához térni.
- Megmenthettelek volna, de az ige a csuklódon jelzi, hogy a lelked menthetetlen. Damned vagy. Örökké és visszavonhatatlanul. - suttogta Baran. Arvael szeme kerekre nyílt. Kimondták azt a szót, amit soha nem akart hallani. Ami soha nem akart lenni. Amiről soha nem is akart tudni, hogy egyáltalán létezik. Egy lelketlen szörnyeteg lett. Egy gyilkológép. Egy érzelemmentes kiszáradt folyómeder, amit úgy szánt fel a nyári vihar széle, mint a lány fényes könnycseppje az arcát. Lecsöppent mellére, végiggurult lefelé, majd mikor elérte a tátongó sebet egyévált a rohanó vérrel.
Damned...

______________________________________

Igen 200 év után hoztam egy részt😂😂
Elkezdődött a suli és szépen mondva leterhelődtem rendesen. Nézzétek el nekem ha ez a rész gyatra lett, mert azt lett.
Érzelmi kifejezésmódom a nullán, pont úgy mint a cselekmény leírás. Talán a sztori ötlet jó, de na nem a legjobb az egész.
Kövinek próbálom összeszedni magam, szurkoljatok nekem. 😁😁
Kiss kiss😘😘💋💋

Taurielgirl25