Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//

19.

Reggel nem a megszokott ébresztőmre keltem hanem arra ahogy apa éppen kiabál. Ugyan kibalál? Inkább ordít. Mivel nagyon kíváncsi voltam hogy miről van szó ezért hallgatózni kezdtem.

- Nem! Nem ebben állapodtunk meg! - hadonászott apa idegesen a kezével közben fel alá járkált a kanapé mellett.

.......

- mondtam hogy megfelelő ellátást akarok nyújtani neki!

.......

- nem érdekel hogy nem engedi! Vagy megadja neki vagy gondoskodok hogy magát kirúgják onnan! - fogta és letette a telefont. - gyerekek gyertek enni! - kiabált fel az emeletre.

Mivel sajnos vége a hétvégének így kénytelen vagyok elmenni abba a börtönbe ahol miden héten vagyok öt napot. Annyira rühellem de a jó hogy a barátnőm és a fiúk is ott vannak így nem tudok unatkozni. Na meg persze végre újra láthatom a szerelmemet is. De akkor sem hagy nyugodni valami. Mégpedig az hogy apa kivel is beszélhetett vagy is kiabálhatott a telefonba. A gondolataimat félbeszakítva battyogtam oda a ruhás szekrényemhez és elő vettem belőle a kedvenc sötét szűrke farmerem és a fekete pólómat rá pedig a szürke pulcsimat. Így mivel hogy jön a tél nagyon hideg van. Hajamat kifésűlve fogtam lófarokba és kentem magamra egy kis szempilla spirált. Lebattyogva a lépcsőn éreztem hogy fagyos a hangulat így próbáltam magamra erőltetni egy széles mosolyt.

- jó reggelt mindenki! - mosolyogtam erőltetetten.
- neked is húgi! - bámulta az asztal terítőt ami teljesen nem vall rá.
- neked is Kicsim! - puszilt bele a hajamba apa. - űlj le és egyél! - tette elém a pirítósomat.
- mi ez a rossz kedv? - kérdeztem meg teli szájjal mire férre ment egy falat ami miatt köhögnöm kellett.
- te is mi a fasznak beszélsz amikor tele a szád? Meg akarsz fulladni? - esett nekem bátyám és ütögetni kezdte a hátam.
- ne! Nem kell. Jól vagyok! - söpörtem le kezét hátamról. Most ezt nem kellett volna. Kurvára nekem volt igazam és fájt hogy így viselkedett velem a bátyám.
- Evi! - kiáltott utánnam mire leintve felkaptam a cipőmet meg a táskámat na meg a kabátomat és kilépve az ajtón mentem a suliba. Komolyan nem tudom mi a baja a bátyámnak de kurvára nem rajtam kellett volna levezetnie. Attól még hogy valami nem kóser, ahogy szokták mondani, nem kellett volna nekem esnie. A suli bejáratánál barátnőm várt ami kissé szokatlan ugyan is eddig mindig az osztály elött várt meg.

- szia Csajszi! Mizu? - erőltetett az arcára egy vigyort közben megölelt.
- szia! Ma reggel a bátyám nekem esett de fogalmam sincs miért. Az oké hogy ideges de ne rajtam tőltse már le! - akadtam ki teljesen mire barátnőm csak bólogatott.

Louis szemszöge:

Reggel amikor felkeltem akkor még javában sötét volt. Olyan hajnali egy lehetett mikor megszólalt a telefonom és anyám neve villogott a kijelzőn. Úgy voltam vele veszteni valóm nics felveszem legalább meg tudom neki mondani hogy hagyja békén Evit. Ám ami akkor fogadott teljesen lesokkolt.

- igen? - szóltam bele unottan a telefonba ugyan is semmi kedvem nem volt vele társalogni. - ha már ilyen korán hívsz remélem nyomós indokod van rá!
- kisfiam! - sírta el magát. Ez a név hallatán a szívem megállt egy pillanatra. Rég nem hallottam ezt a megevezést. - kisfiam segíts! Voltam az orvosomnál. De apádnak ne mondj semmit! Nincs szükségem az ő segítségére. - jelentette ki mire bennem megált az ütő is.
- mit mondott az orvos? - kérdeztem meg mostmár sokkal ingerűltebben mint amikor felvettem.
- a leukémiám mostmár előrehaladott. - zokogott a telefonba. Ez pedig egyet jelent. A telefonom megszakadt.
- anya! ANYA! BASSZA MEG!!  - sziszegtem a telefonba. Egy percet se gondolkoztam azonnal hívtam legjobb barátom Harryt. Nem kellett sokat várnom fel is vette. Elmeséltem neki mindent ő meg a fiúknak na persze Emi is tud róla de közös megegyetés alapon úgy határoztunk hogy Evinek még nem mondunk semmit.

Reggel hatkor apa kiabált vagy is ordított az orvossal hogy csináljon valamit. Remélem azért Evi nem ébredt fel mert akkor e kellene mondani neki mindent. Éppen reggeliztünk mikor is a húgom félre nyelt. Nem akarom őt is elveszíteni ezért is ripakodtam rá. Bár szerintem ezzel elbasztam mindent.

- te is mi a fasznak beszélsz amikor tele a szád? Meg akarsz fulladni? - ugrottam neki mire neki elkerekedtek a szemi.

- ne! Nem kell. Jól vagyok! - söpörte le kezeimet hátáról innen tudtam hogy nagyon megbántottam.

- Evi! - kiabáltam utánna de hiába. Fogta cuccát és kilépett az ajtón.

A suliba érve láttam ahogy Niallel szerelmeskednek. Talán jobb is most neki így hogy van mellette valaki hamár a saját bátyja ennyire köcsög volt és elmarta mellőle az egyetlen lányt aki az életét jelentette neki. Niall szemében éles fájdalom látszódott amit próbált Evi elől eltitkolni. Egymással szembe űltek és épp a szőke pulcsiának madzagját piszkálta Niall meg erősen figyelte őt.

Niall szemszöge:

Annyira fáj hogy pont az elől kell titkolnom dolgokat akit a világon mindennél jobban szeretek és akinek bármit megadnék. De végre boldog és nem akarjuk hogy össze zuhanjon az miatt hogy megtudja mi is van az anyukájával. Annyira aranyos ahogy a pulcsim madzagjával szórakozik de láttam ahogy megborzongott.

- fázol Kicsim? - kérdeztem meg tőle bár tiszta feleslegesen mert láttam hogy tiszta libabőr.
- csak egy picit. - rántotta meg a vállát mosolyogva mire lekaptam magamról szűrke kapucnis pulcsim és ráterítettem hátára amibe belebújt.
- így ni. Annyira jól áll! - simítottam meg arcát mire elmosolyodott így adtam neki egy csókot. Tudom hogy gyanít valamit. Nem hülye annyira hogy ne sejtené hogy valami nem oké hiszen mindannyian sokkal másképp viselkedünk vele.

A második óráról kicsengetve rohantam le a büfébe venni magamnak szendvicset Eviek pedig egy kis üveg ásványvizet. Az osztályba belépve láttam ahogy Amanda odalépett Evihez és lecsapott a padjára nagy műkörmös tenyerével.

- hogy mersz összejönni Niall Horannal mikor tudod jól hogy tetszik nekem? Akkora egy allatomos kígyó vagy Evelin Tommlinson hogy olyat még a világ nem látott! Nem csodálom hogy anyád nem keres! Szívem szerint én is letagadnálak te útszéli kurva! - esett neki Szerelmenek de mielött bármit is mondhatott volna nekem teljesen elgurult a gyógyszerem ahogy megemlítette az anyukáját mire Evinek a szemébe könnyek szöktek.
- Amanda! Tudtommal nem ebbe az osztályba jársz! És különben is hagyd békén Evit! Semmi közöd a magán életéhez és a szüleid helyett én szégyellem magam hogy egy ilyen lányuk született nekik! És itt aki alattomos kígyó az te vagy ja és keress a suliba másik pasit tudtommal te mentél át a fél sulin nem Evi! - köptem neki a szavakat mire nagyra nyílt szemekkel kitrappolt az ajtón én meg Evi mellé űlve letettem a dolgokat és magamhoz húztam szoros ölelésbe.