Egy hét telt el a szörnyű tragédia óta. Hála istennek Loui is túl vészelte meg én is. Igaz hogy nekem Pszihológus kellett de legalább túl vagyok rajta így ez már csak a múlt amit nem szívesen hozunk fel. Eleanor még próbálkozik néha a bátyámnál de ő egyáltalán nem vevő rá.
A szobámba punnyadok ugyan is a drága bátyám és Szerelmem elmentek valahová de nem mondták meg így amikor velük akartam menni nem engedtek. Apa is el van valahol de ő meg azt mondta hogy papírokat kell intéznie. Szóval most itthol fekszek és senki nem tud a segítségemre sietni mert mindenkinek valami fontos dolga akadt. Még Harrynek is aki aztán egész nap képes lustálkodni. Ha lustasági versenyt kellene rendezni akkor azt tuti Harry nyerné efelől nincs semmi kétségem.
Annyira elgondolkoztam hogy észre sem vettem hogy nyílt a bejárati ajtó csak akkor mikor apa és a bátyám hangoskodtak. Le akartam menni de aztán úgy döntöttem maradok így a telefonomat megfogva pötyögtem be a messengeren bátyám nevét. Igen, írni akarok neki hogy le szabad - e menni ugyan is nem akarok semminek az elrontója lenni.
Én: hali Maki!🙋 nem tudom mi folyik itt de biztos nem a legjobb. Mivel nem merek lemenni így itt kérek engedélyt arra hogy lemennyek ugyan is már vagy fél órája szomjas vagyok, úgyhogy ha nem akarod hogy porrá változzak akkor engedd hogy lemennyek inni. 🙏😓
Broo👊😈❤️: csá Rapunzel!😹 itt nagyon is jó dolgok folynak csak te vagy lemaradva. A vízről pedig gondoskodok ugyan is nem akarok egy marék porral élni. 😎😘
Én: Rapunzel a tudod ki te hibbant!😤 én viszont inkább élek toronyba minthogy egy levegőt kelljen szívnom a mr. Nagymenő Louis Tommlinsonnal! Egyépként meg inkább tartsd meg magadnak azokat a jó dolgokat. 😉😘
Hallottam ahogy felnevetett így én csak a fejemet csóválva forgattam meg a szemem. Ilyenkor annyira nem tudom érteni a férfiakat de komolyan. Annyira beképzeltek tudnak lenni és még el is hiszik magukról. A nagy gondolkozásomat a hibbant testvérem zavarta meg aki egy pohár vízzel a kezében jött be a szobába.
- a vize asszonyom! - nyújtotta ki a kezét közben folytogatta vissza a kitörni kívánó nevetését.
- oo ha minden nap így kapnám a reggelimet is nagyon megkedvelném magát! - kacsintottam mire Louinak lefagyott a vigyor az arcáról. Ez az ezt akartam elérni. Sorry bátyus de ez van.
- bekaphatod Evelin Tommlinson! - vágott vissza tesókám mire jót kellett nevetnem. Megittam a vizemet és vissza szolgáltattam a poharat bátyám kezébe.
- tessék hű alatt valóm! Köszönöm hogy megmentetted a Királynődet a kiszáradás veszélyétől. - kacsintottam fel mire Loui sóhajtott egyet.
- a szőke herceged még nincs itt és a jó édes apukád az alatt való! - próbálta megvédeni magát kissebb nagyobb sikerekkel.
- te mondtad hogy Rapunzel vagyok. És ő egy Hercegnő volt drága gyermekem. - kacagtam fel mire már bátyám is nevetett fejét fogva.Alig vártam már hogy az én szőke hercegem is megérkezzen. Amióta elment azóta hiány érzetem van és komolyan mondom ha nem jön ide két percen belűl leugrok az ablakon és megkeresem. Különben is Niall nagyon jól néz ki és ezer meg egy csaj megbámúlja őt és higyjétek el a legkevésbé sem akarom őt elveszíteni. Mielött az elmém hatvanhatezer elméleteket gyártana fogtam a telefont és a névjegyzékbe előkeresve Szerelmem nevét tárcsázni kezdtem. Reménykedtem benne hogy majd felveszi.
❤️ Telefon beszélgetés ❤️
- szia Kicsim valami baj van? - hallottam meg kissé aggódó hangját. Istenem végre hallom a hangját. Komolyan olyan nekem mint egy drog amiről nem lehet leszokni.
- Édesem mond hogy nemsokára itthol leszel! - váltott át a hangom kissé könyörgővé.
- már is hiányzom? - hallottam ahogy elmosolyodik ami az én arcomra is mosolyt csalt.
- te mindig hiányzol! Egyépként meg hol vagy? - kérdeztem meg tőle mert már komolyan kiváncsi voltam.
- ne aggódj Nyuszi pár perc és ígérem ott leszek veled. Most viszont le kell tennem mert apa itt van. Puszi Baba szeretlek.
- rendben. Siess! Szia Bébi! Én is szeretlek.❤️ Telefon beszélgetés vége ❤️
Megnyugodhattam afelől hogy nem csajokkal flangál valami puccos helyen így a telefont magam mellé dobva terűltem szét az ágyon immáron sokadjára. Kezdtem unni hogy így be vagyok zárva ezért az ajtóhoz ballagtam és tudom nem szép dolog de hallgatózni kezdtem. Mivel nem elég jól hallottam a lehető legcsöndesebben nyitottam ki résnyre az ajtót hogy halljam azok ketten mi a jó büdös lópokulát csinálnak lent. A hangok halkan de még is tisztán szűrődtek be a résnyire nyitott ajtón így immáron halhattam őket.
- azt ne oda tedd! - kiáltott fel apa Louinak.
- akkor hova? Már vagy húsz helyre ezt mondtad az isten áldjon meg! - vágott vissza Loui amin jót kellett kuncognom.
- egyenlőre rakd félre. Majd megtaláljuk a helyét. - nevetett fel apa mire Loui is elröhögte magát. Nyitódott a bejárati ajtó ezért nagyon kíváncsi lettem.
- csá tesó! - köszöntötte bátyám az ismeretlent.
- szia fiam! - köszönt apa is. Várjunk csak! Azt mondta fiam. Ezt egy emberre szokta mondani mégpedig az én Ír szőke hercegemre. Annyira boldog lettem hogy hírtelen arra eszméltem fel hogy valaki felfelé jön így gyorsan az ágyba sprinteltem és szét terűltem rajta. Az ajtó óvatosan nyílt majd amikor teljesen kinyílt elém tárult az én hercegem teljes életnagyságba vigyorgó arccal.
- úúúr isteeen! - sikonyáltam közben az ágyból kikelve odarohantam és a nyakába ugrottam.
- szia Nyuszi! - lehelte a nyakamra mitől libabőrös lettem.Tartott szorosan és nem engedett el. Nekem még ez a pár perc is éveknek tűnt még elment így csak néztem a gyönyörű jégkék szemébe és csodáltam hogy egy ilyen barátot kaphattam az élettől. Niall feje közeledett az enyémhez majd becsukva szemem éreztem hogy a szája az enyémre tapadt. Még mindig tartott így az ágy felé vitt közben faltuk egymás száját. Többet és többet kértem belőle így a tarkóját megfogva húztam magamhoz közelebb és közben hajába túrtam. Letett az ágyra és fölém kerekedve csókolt tovább közben pedig kezével fedezte fel testem minden egyes részletét.
KAMU SEDANG MEMBACA
Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//
RomansaMinden azon a reggelen kezdődött. Evelin Tommlinson szülei elváltak, de Louis Tommlinson, a bátyja felajánlja, hogy lakjon ott náluk. Evi élete fenekestűl felfordul, amikor megismeri bátyja négy igen vonzó és jóképű barátait. Az élet úgy hozza, hogy...