Niall szemszöge:
A nyakát csókolgattam miközben alattam feküdt. A tudat hogy itt van felrobbatott bennem minden apró kis érzelmet. Most fekszem le vele előszőr de már nem bírom. Ahogy hozzám ér szinte azonnal el tudnék élvezni de nem hagyhatom. Gyerünk Niall szedd össze magad kurva gyorsan! Sugallta egy belső hang amire felbátorodtam. Kezemet az övére csúsztattam míg másik kezemet felvezettem nyakára. Aprócska nyögés hagyta el ajkait ami miatt sokkal de sokkal jobban száguldott a vér az ereimben.
Lassan pólója alá nyúltam és levettem azt majd az ágy mellé dobtam. Csodálattal néztem végig testén mire elpirult.
- gyönyörű vagy! - suttogtam fülébe mire kilibabőrösödött. Fogaim közé csippantottam fülcimpáját mire felnyögött. Melltartójával babráltam de aztán sikerűlt kicaatolnom míg végűl az is a pólójához került. Csillogó szemekkel néztem végig teste minden egyes pontját. Kezembe fogtam egyik mellét és gyurmázni kezdtem vele mire egy kélyes nyögést váltottam ki belőle. Fölé hajoltam és megcsókoltam közben pedig mellét kényeztettem.
Mikor már meguntam lehajoltam hozzá és egy picit a nyelvemmel is kényeztettem. Beleturt hajamba míg fejét belesüllyesztette a párnába. Haladtam lefelé a hasához. Oda is nyomtam puszit majd végűl elértem a nadrágja széléig. Kigomboltam és az is a földre került a többi közé. Levettem én is a pólómat majd amikor a gatyámhoz nyúltam megfogtava kezem és elvette onnan. Ő akarta levenni amit hagytam is neki. Odahajolt közben egy lágy érzéki csókra majd miután mindkettönkről lekerült az összes ruha mélyen a szemébe néztem és fölé tornyosodva beléhatoltam. Mindkettönkből egy hatlmas nyögést váltott ki.
- szólj ha kényelmetlen! - ziháltam ajkaira és vártam a válaszát. Nem akarom hogy neki kellemetlen legyen. Azt akarom hogy tökéletes legyen minden pillanata.
- minden a legnagyobb rendben van! - zihált ő is majd vállaimat megfogva kulcsolta derekamra lábait ami miatt teljesen belécsúsztam. Istenem de gyönyörű érzés! Súgta magaba a gondolatom. Lassan kezdtem el mozogni s közben pedig odahajoltam hogy meg tudjam csókolni.Hajam csapzottan lóg homlokomra míg azon a területen verejték cseppek lógnak. Mind a kettőnk izzadt és kipirúlt de az a fajta gyönyör ami a hatalmába kerített egyszerűen csodálatos érzés. Éreztem hogy közel vagyok és azt is hogy ő közel van.
- gyerünk Picim! - sugtogtam fülébe becsukott szemmel. - már...már nem sok van! - búgtam fülébe két lökés közt.
- ez az Bébi! - nyöszörögte alattam míg végűl mind a kettőnket egyszerre ért a gyönyör. Csillagokat láttam abban a pillanatban.
- NIALL!! - kiáltott fel mikor már elélvezett.
- EVII! EZ AZ! - végül én is elélveztem. Hatalmasra nyílt a szemem amikor tudatosúlt bennem hogy nem védekeztünk.
- Evi mi nem védekeztünk! - mondtam el neki a nyílvánvalót de szerintem ezt ő is észrevette.
- tudom Niall! De nem bánom! Veled voltam és minden perce gyönyörű volt! - simított végig arcomon mire elmosolyodtam.Mind a ketten lezuhanyoztunk majd lementünk ebédelni. A kis virgonc húgom minden áron Evi mellett akart űlni így ha akart volna sem tudott volna megszökni mivel mind a két oldalán űltünk. Anya gondosan megterített míg Evi húgommal volt elfoglalva. Annyira szeretem nézni őket. Evi annyira jó anya lesz. Ahogy lefoglalja, ahogy beszél hozzá, ahogy bánik vele egyszerűen nem tudom őt elképzelni olyannak aki nem törődik a gyerekével. Időközben meg is érkezett az ételünk így mindenki elmerűlt az étel világába. A csendet anya törte meg.
- nem túl sótlan? Nem tudtam hogy szereted Kicsim! - nézett anya barátnőmre aki hírtelen felkapta fejét s nagy szemekkel meredt anya felé.
- nem dehogy! Ez nagyon finom! - mosolyodott el Szerelmem mire anya is viszonozta azt. Boldogabb már nem is lehetnék. Evelin az aki fényt ad az életembe és soha nem cserélném le senkire.Sziasztok Életeim! Bocsánat hogy így elhúzódott ez a rész csak hát kaptam tesomtól egy ballagási ajándékot ami holnapra szól és elég sokat kellett csomagolni ugyan is holnap repülök hozzájuk Londonba!😍 Ígérem nem hanyagollak el titeket és onnan is írni fogom a részeket! Szép napot puszii!😘😘
YOU ARE READING
Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//
RomanceMinden azon a reggelen kezdődött. Evelin Tommlinson szülei elváltak, de Louis Tommlinson, a bátyja felajánlja, hogy lakjon ott náluk. Evi élete fenekestűl felfordul, amikor megismeri bátyja négy igen vonzó és jóképű barátait. Az élet úgy hozza, hogy...