Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//

57.

Nem hittem a szememnek. Nem akartam elhinni hogy a megérzésem beigazolódott és Niall tényleg azt a szőke ribancot csókolgatja. Szerettem volna felébredni ebből a rémes álomból és Niall mellkasán feküdni. De be kellett látnom hogy ez a szomorú igazság és Niall megcsalt. Oda akartam menni és elmagyarázni annak a picsának hogy Niallnek már családja van, Niallnek pedig hogy mélységesen csalódtam benne. Akaratom ellenére is könnyes szemmel odakaptam a kocsi ajtajához és nyitni akartam ki amikor is Liam megakadályozott benne.

- mit csinálsz? Azt akarod hogy lebukjunk? Evi ez nem jó ötlet! - kezemet úgy szorította mintha az élete mullna rajta. Engem teljes mértékbe uralt a harag és a csalódottság.
- ohh igen? Tudsz jobbat? Üljek itt ölbetett kézzel és nézzem végig ahogy ezek lenyelik egymást? - melleim elött összefontam kezeimet és dühös pillantással fordúltam felé. A könnyeim már megindúltak arcomon és igazából már nem is érdekelt. Megalázottnak éreztem magam és egyfolytában azon járt az agyam hogy vajon miért tette ezt? Miért csalt meg?

Az úton Liam nem szolt hozzám. Ő is épp olyan ideges volt mint én de ő velem ellentétben vissza tudta fogni magát. Szörnyen éreztem magam és már nagyon vártam hogy otthol legyünk. Nialltől meg akarom már kérdezni a megcsalásának okát.

Felkanyarodtunk a felhajtóra mikoris megpillantottam Niall kocsiát. Ezek szerint ő már itthol van. Nagyon ajánlom Louinak hogy ne árulja el hol voltam mert akkor őt is megölöm. Benyitottam az ajtón és megpillantottam Louit az asztalnál űlni Danivel a kezében. Amint meglátott kislányom hangos sikításba kezdett és nyújtózkodott felém. Ezzel csak egy volt a probléma hogy Niall is meghallotta és szinte azonnal lefutott a lépcsőn. Liam csak az ajtóban állt fagyos képpel míg én kikerűlve Niallt odamentem kislányomhoz és megpusziltam fejecskéjét. Loui azonnal észrevette arcomat míg én csak bólintottam egyet neki pedig a szemei azonnal elkerekedtek.

- hát szia Gyönyörűségem! Ki anya szeme fénye? - gügyögtem kislányomnak míg kezecskéit fogtam. Fülig érő vigyorát nem lehetett levakarni arcocskájáról. Felegyenesedtem és Loui szemébe néztem. - el tudod vinni sétálni Danit? Jót tesz neki egy kis levegő úgy is egész nap bent voltunk. - Loui nem ellenkezett bólintott egyet majd kislányomat felkapva felment hogy fel tudja öltöztetni.
- azt hiszem akkor én is megyek! - Liam alig tudta tűrtőztetni magát olyan ideges volt. Bólintottam egyet majd elköszönt Nialltől is és maga után becsukva az ajtót elment. Nemsokkal utánna Lou is elment Danivel így csak ketten maradtunk. Odafordúltam Niallhoz aki értetlen fejjel vizslatott.
- minden rendben Kicsim? - közelebb akart jönni és meg akarta fogni a kezem de egy lépéssel hátrébb léptem és felemeltem kezem tudatva vele hogy nem akarom. Arca csak mégjobban eltorzúlt.
- csak mond hogy miért? Semmi mást nem kérek tőled! - arca elsápadt, gyönyörű jégkék szeme most a fájdalomtól kezdett el csillogni. Folyton szólásra nyitotta a száját de sose tudott mondani semmit.
- Evi! - megint közelebb akart jönni de én újra hátráltam.
- ne Evizz Niall! Neked családod van! Ha nem is én miattam de legalább a lányod miatt kellett volna annyi eszednek lenni hogy nem csalsz meg! Csak arra a kurva kérdésre válaszolj hogy mitől jobb mint én? - idegességem csak fokozódott. Agyam az elméleteket még tovább gyártotta. Idegesített a tudatlanság és az is hogy igaza volt a megérzésemnek.
- semmivel sem jobb nálad Kicsim! - könyörgő pillantásai folyton s folyton felébresztették bennem a lelkiismeretet miszerint komolyan megbánta. De az agyam folyton lejátszotta a jelenetet ahogy majdnem lenyelik egymást azzal a ribanccal.
- akkor miért? Figyi ne! Ne magyarázz meg semmit! Nem akarlak látni! Dani a te lányod is szóval akkor látod amikor akarod de ne várd hogy én egy házban is fogok veled lakni! Hozd ide a szeretődet azt legyetek boldogok! - felbattyogtam az emeletre és összeszedtem minden olyan cuccot ami nekem és kislányomnak kelleni fog. Lefutottam a lépcsőn de Niall még mindig ugyan ott ált ahol eddig. Lekaptam a kabátomat a fogasról majd magamra véve kinyitottam az ajtót.
- EVI! EVI NE MENNY EL! KÉRLEK! - utánnam kiáltott de nem fordúltam meg. Összeszorítottam a szemeim és hagytam hogy a könnyeim végig follyanak arcomon.
- köszönd magadnak! - ahogy visszapillantottam rá láttam hogy ő is sírt. Vissza akartam fordúlni de nem tehettem. Erősnek kell lennem.

Fura újra a régi szobámat látni. Apa elintézte hogy Dani külön ágyon aludhasson ami miatt nagyon hálás voltam neki. Leűltem ágyamra majd üres tekitettel vizslattam a krémszínűre festett falat amin egy családfa díszelgett. Egyetlen egy ág maradt üresen és az egyetlen egy személy nevére várt évek óta. Odasétáltam fekete alkoholos filccel a kezembe és mosolyogva odavéstem "Deniella". Mostmár teljes volt a családfám és a kislányomat mindennél jobban szerettem. A leges legjobbat akartam neki és tudtam hogy apa nélkül nem nőhet fel de nem tudtam Niall szemébe nézni azok után hogy láttam ahogy megcsalt.

- Életem jössz vacsorázni? - bátyám aggodó tekintettel vizslatott. Nem voltam éhes. A bánat tulságosan uralkodott rajtam így még azt sem éreztem hogy éhes vagyok. Halványan megráztam fejem ő pedig egy sóhaj kiséretében bejött a szobámba maga után becsukva az ajtómat. - enned kell Evi! Nem hagyhatod el magad! Itt van Dani és itt vagyunk mi is. Nem teheted ezt velünk! - megsimította hátamat majd egy bíztató mosolyt küldött felém. Erőtlenűl én is rámosolyogtam majd bólintottam hogy mehetünk.

Igaza volt Louisnak. Nem hagyhatom el magam már csak azért sem mert itt van a kislányom akit fel kell nevelnem és akinek szüksége van rám. Leballagtunk a lépcsőn és megindultunk a konyha felé ahol apa éppen etetni próbálta makacs kislányomat. Megmosolyogtatott a látvány majd hagytam had élje ki magát míg én szépen nyugodtan megvacsorázok. Elvettem egy pirítóst majd rátettem kedvenc szalámimat és nekiáltam falatozni. Az első pár falat alig akart lemenni a torkomon de végűl a hasam is belátta hogy táplálékra van szükségem.

Dani úgy döntött nem alszik el így most kénytelen vagyok én is éjszakázni. Jön a kis foga így mostanában elég nyűgös az én Szerelmem.

- tudod! Nagyon szeretem apádat de amit most művelt velem nem tudom elfelejteni. Nem tudom mit csináljak. - lehet teljesen megbolondúltam de jól esett most Danihez beszélni. Gyönyörű jégkék szemeivel engem vizslatott. Apjára hasonlított a szeme. Könnyeim megindúltak majd Dani aprócska keze arcomon landolt ami teljesen meglepett mégis nyugalom futott át testemen.
- minden rendbe jön Életem! - észre sem vettem hogy Loui ott támaszkodik az ajtófélfának és minket figyelt. Ellökte magát onnan majd megindúlt felénk. - jó titeket Danival így látni. Szeretlek Hugi! Pihenjetek! Jó éjt Életem! - megsimította fejem majd adott rá egy puszit amit csukott szemmel élveztem. - és neked is Szemem fénye! - összecsippentette kis arcát majd megpöckölte orrát amitől Dani kacagni kezdett majd nyomott homlokára egy puszit és elindúlt kifelé.
- neked is jó éjt Szivem! - még egy utolsót visszapillantott majd kacsintott egyet és végleg kilépett birodalmamból. Nem kellett sok, eldölve az ágyon, magamhoz fogva figyeltem az alvó Danit majd engem is elnyomott az álom.

   Sziasztok Babáim! Meg is hoztam a következő részt is. Köszönöm hogy kitartottatok akkor is amikor nem hoztam részeket. Most igyekszem bepótolni és hozni a hétvégén őket. Nagyon szeretlek titeket, szép napot puszii!😘😘