Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//

56.

Reggel a nap sugarai bevilágítottak a szoba ablakán így elérték azt a hatást hogy ne tudjak tovább aludni. Megfordúltam a másik oldalamra majd odanyúltam Niall helyére. Igen, csak oda nyúltam, ugyan is már nem volt mellettem. Azonnal kipattantak a szemeim, és odapillantva a helyére, eluralkodott rajtam a pánik. Túlságosan is csendes a ház. Felkaptam a köntösömet, és lebattyogtam a lépcsőn, ahol egy kis cetli fogadott az asztalon. Kezeim közé kapva olvastam a sorokat.

"Ma elöbb kellett bent lennem az edzésen! Ne várj meg, későn érek haza! xxNiall. "

Csalódottan tettem vissza a cetlit az asztalra, majd ledobtam magam a székre, és elkezdtem gondolkozi. Kislányom még pihen, így van pár szabad percem. Igazából, Niall most megpecsételte az egész napom ezzel a kis cetlivel. Bíztam benne annyira, hogy nem csal meg, de mégis, mintha az ösztönök azt súgnák, hogy nézzem meg mit csinál Niall olyan sokáig, egy átlag edzésen. Felkapva a telefonomat, hívni kezdtem Liamet. Pár csörgés után fel is vette.

- igen? - enyhén szólva meglepődtem a hangon. Nem az volt akire számítottam, de ő is megteszi. Össze szedtem magam egy picit, majd beleszoltam a készülékbe, mielött rámcsapta volna azt.
- szia Hazza! Evi vagyok! - hangom enyhén szólva megingott, minthacsak tudná, hogy valami szemrehányó dolgot kaphatnék tőle, amiért a napokba teljesen elhanyagoltam őt. Igazából, teljesen jogosan tenné. A gondolataim már megint fényévekre jártak a valóságtól, így egy kisebb sóhaj mellett, vissza tereltem a széteső gondolataimat a helyükre.
- mond mit szeretnél? Csak nem hiányzott a hangom? - hangja csepegett a gúnytól. Igen, valami ilyesmire számítottam.
- figyelj Harry! - kezdtem egy sóhajtás kíséretével. - nem akarok vitázni. Sajnálom, hogy úgy elhanyagoltalak csak... - nem tudtam befejezni, ugyan is közbeszólt.
- csak mi? Rájöttél hogy magadon kívűl is van élet? Jaa, ne haragudj, tudom most ott a kislányod! De amíg nem volt, addig miért nem tudtál rámcsörögni, hogy mi van velem? Annyira nehéz lett volna? - teljesen kiborúlt, ami érthető volt. Könnyeimmel kűzködve próbáltam beleszolni, ugyan is nem akartam őt is elveszíteni a saját hülyeségem miatt.
- igazad van Harry! Kurvára igazad van, de most nem ez a legfontosabb oké? Nem ezért hívtam ezt a számot, hanem azért hogy Liammel tudjak beszélni! - teljesen kiborúltam azon, ahogy Harry leteremtett, és még a kis idegesítő hangocskák is megjelentek fejemben, amik nem hagytak nyugodni.
- értem már! Liam jó neked, de én nem! Figyelj, felfogtam! De akkor ne ezt a számot hívd! - rámcsapta a telefont. Arcom lángolt, és éreztem hogy kezd egyre jobban vörösödni. Torkomban voltak a hangok, amik nagyon szerettek volna mostmár kijönni onnan.

Kislányommal a kezemben ülök a kanapén, és nézem ahogy aprócska kis kezeivel enyémek után nyúl, és minden egyes kis részt végig tapogat rajta. Nyugalom áraszt el, ha a közelemben van. Gyönyörű, jégkék szemeivel felpillantott rám, majd mikor eleresztettem felé egy mosolyt, felkacagott. Szorosan magamhoz öleltem, és megpusziltam kis fejecskéjét.

- tudod, nekem te vagy a legfontosabb apád után. De valamiért azt érzem, hogy titkol előlem valamit, pedig bízom benne. - nem is tudom mi ütött belém, csak fecsegtem a mosolygó kislányom felé. Talán most jól esett olyasvalakihez beszélni, aki meghalgat annak ellenére, hogy közbeszólna. Persze, hogy is szolhatna közbe, hiszen még baba. Odapillantott a telefonra, majd aprócska kis kezeivel nyújtózkodni kezdett érte. Nem érte el, ezért rámnézett és elkezdett gügyögni a saját kis nyelvén. Mintha azt akarná elmondani, hogy hívjak fel valakit.

Nem sokkal késöbb, a csengő is megszólalt, azzal egyetembe hogy Liamet akartam felhívni. Letettem kislányomat a kanapéra, majd odabattyogtam az ajtóhoz, és anélkül, hogy megnéztem volna ki is kopogtatott, ajtót nyitottam. Liam mosolygós tekintetével találtam szembe magam. Azonnal a nyakába borúltam, és úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta.

- hogy hogy itt vagy? Épp most akartalak felhívni. - mosolyomat nem tudta levakarni az arcomról. Liam az, aki tudja hogy kell felvidítani valakit, aki még akkor is ott van, mikor már a feladáson gondolkozol, és megakadályozza azt, hogy a mélybe süllyedj. Nála nem is tudom hogy találnék - e jobb barátot.
- gondoltam benézek. Hallottam, ahogy Harryvel összevesztetek, és sejtettem, hogy így talállak majd. Figyelj, ne haragudj rá, most ő is kicsit nehezebb időszakán van túl. - azonnal magyarázkodásba kezdett, pedig nem is kértem meg rá. Sóhajomat nem tudtam a tüdőmbe tartani, így szinte azonnal felszakadt belőlem.
- nem dehogy. Nem haragszom rá. Most mindenkinek nehéz azok után, hogy Zayn és Emi elmentek. Érthető. - egy mosolyt eröltettem arcomra, de tudtam hogy nem veszi be, de nem firtatta tovább, amiért hálás is vagyok.
- Niall hol van? - meglepődés futott át az arcán, és fejével azonnal elkezdte keresni őt. Ez a másik, ami miatt ilyen vagyok.
- be kellett mennie edzésre korán. Egy cetlit írt, hogy ne várjam meg, későn jön. - leszegeztem tekintetem. Nem akartam így Liam szemébe nézni. Közelebb jött, és ujjával állam alá nyúlva, kényszerített hogy nézzek fel rá.
- ilyen korán? Nekem ez egy kicsit gyanús. - arca fájdalmat sugallt. Pont ezt éreztem én is. Mérhetetlen nagy fájdalmat.
- Liam, én annyira szeretnék megbízni benne! De valami itt bent, azt súgja, hogy megcsal. Ma este muszály velem jönnöd, és megnézni hogy még is mi történik itt. - szinte azonnal kitörtem. Muszály voltam valakinek elmondani hogy mit érzek, különben megőrülök. Liam arca azonnal eltorzúlt, és bár azt sugallta nem jó ötlet, mégis bólintott beleegyezésképp.

Megbeszéltük, hogy kilenckor találkozunk, és elmegyünk a golf pályára, megnézni Niallt. A gyomrom teljes mértékbe görcsben volt, míg agyamat nyugtatta mindenféle gondolattal, hogy csak tényleg betanít és elhúzódik. Mégis, mi oka lenne Niallnek megcsalnia? Itt van neki a gyönyörű kislánya. Ha nem is miattam, de a kislánya miatt tuti nem csinálna ilyet. De most, valahogy a női megérzésem erősebb volt, mint a gondolataim, így ahogy elmondtam nyugatatásomat, azonnal meg is cáfolta a megérzésem. Nagyon dühös voltam. Egyszer csak nyílt a bejárati ajtó, és megpillantottam Liamet, teljesmértékben felszerelkezve. Hűvös van így tél felé, így én is jobban felöltöztem a kelleténél.

- mehetünk? - kinyitotta újra az ajtót, és tekintetemet fürkészte. Loui vigyáz a kislányomra, míg távol vagyok. Remélem nem lesz semmi olyan, ami miatt azon kelljen gondolkoznom, hogy fogok elférni apáéknál a szobámba, egy babával.
- persze, mennyünk. - megindúltam a kijárat felé, majd Liam elött kisétáltam rajta, egészen a kocsiáig, ahol megálltam, ugyan is lezárta. Kinyitotta nekem, majd megvárva míg beszállok, becsukta, és megkerűlve a kocsit beszállt ő is.
- figyi Evi! Ha mégis igaz lesz amit mondtál, tudd hogy mi itt vagyunk, és melletted állunk. De nem lesz semmi baj! - biztatásképp megszorította kezem, majd elinditotta a motort, így elindúltunk célpontunk felé. A gyomrom végig görcsben volt, és még a körmeimet is lerágtam idegességemben. Az úton, végig azon agyaltam, vajon hogy fogok szembenézni vele, azok után hogy lenyomoztam, csak azért mert nem bízom meg benne. Mit fog ahhoz szólni, hogy nem bíztam meg benne? Lassan megérkeztünk, és egy nyugalmasabb, kevésbé látványos helyen megálltunk, majd olyat láttam, amit álmomban nem gondoltam vola. Odapillantottam Liamhez, és még úgy is hogy sötét volt, láttam izmait megfeszülni, és elfehéredni arcát, a döbbenettől.

  Sziasztok Babáim! Ne haragudjatok hogy ilyen sokáig nem hoztam részt! Nagyon leveszi az időmet az érettségi de ahogy tudom mindig pótolom. Meg is hoztam a részt. Remélem hogy tetszeni fog nektek. Puszii!😘😘