Elraboltad a szívem /N.H/ //BEFEJEZETT//

30.

Nem tudtam mire megyek haza. Féltem attól hogy mit fognak mondani. Féltem a gondolattól hogy majd egyedűl maradok. Az út hazáig nagyon hosszúnak tűnt és nem is tűnt fel hogy ennyire eljöttem. Az utolsó lépteket tettem meg de minél lassabban ugyan is nem igen volt kedvem otthol apa és Louis kioktatását hallgatni. A hűs kilincsre téve kezemet egy pillanatra megtorpantam de miután vettem egy nagy levegőt benyitottam és ami ott fogadott megdöbbentett. Niall és Louis veszekedtek.

- ha nem akartad volna eltitkolni előle még most is együtt lennénk! Mondtam hogy nem jó ötlet még is a saját fejed után mentél! - Niall megfogta Louis pulcsiát és erősen a falhoz taszította. Nem tudtam közbe avatkozni. Teljesen ledermedve bámultam őket.
- azzal hogy nekem esel nem hozza vissza Evit elhiheted! És ez nem csak az én saram! - lökte meg Loui Niallt aki a hírtelen ért lökés miatt hátrált pár lépést.
- épp olyan csökönyös mint te! Nem értem hogy akartam vele kapcsolatot kezdeni! - kiabálta el magát és amit akkor mondott tőrként hasított a már így is darabokra tőrt szívembe.
- tünés! - szaladt ki a számon. Niall amióta itt vagyok most előszőr fordúlt felém. A könnyeim szabadon akartak húllni így is piros arcomra de nem hagytam. A szám remegett testemben a vér pedig őrült sebességgel száguldott a dühtől.

Niall nem szólt semmit. Mielött kilépett volna az ajtón a vállával belém jött majd végleg távozott. Nem próbálta megmagyarázni ami kicsúszott a száján. Nem próbálta megcáfolni saját mondatát. Egyszerűen kisétált a házból ahogy az életemből is tette.

Fáradtan és csalódottan felcaklattam a szobámba és a telefonomat a kezembe véve úgy gondoltam Niallnek adok egy lehetőséget hogy megmagyarázza ezt az egészet. A telefonomat a kezembe véve megnyitottam a messengert és kikerestem az ő nevét. Egy ideig filóztam rajta hogy helyesen cselekszem - e de rájöttem hogy csak így nyugszok meg. Megnyitottam a beszélgetést és írni kezdtem.

Én: szia! Figyi tudom hogy nem gondoltad komolyan amit Louisnak mondtál csak az idegesség beszélt belőled! Nem akarok úgy lefeküdni hogy rosszba vagyunk. Kérlek beszéljük meg! - rányomtam a küldés gombra.

Hiba! Az üzenetet nem tudja elküldeni!

Az állam a padlót érte. Nem hiszem el hogy ezt megtette. Letiltott annak ellenére hogy megbeszélhettük volna a dolgokat és higgadt fejjel tovább tudtunk volna gondolkozni. Magamat hibáztattam amiért voltam akkora seggfej hogy még én írtam neki. Könyörögtem hogy beszéljük meg. Naívan azt hittem minden rendben lesz és segít anya halálán túl lenni. Az idegességem fokozódott és a könnyeim is előszöktek. Nem akartam őket vissza fogni. A könny a gyávaság jele de jelen pillanatban még ez sem érdekelt. Hagytam hogy sós, forró könnyeim lehúljanak dühtől pirosló arcomra. A telefonomat a kezembe véve hírtelen a falnak csaptam ami apró darabokba húlt a földre.

- NEM HISZEM EL! NEM HISZEM EL HOGY MEGTETED! GYŰLÖLLEK! - üvöltöttem sírva miközbe mégjobban darabjaira törtem azt az átkozott készüléket. Pedig ő aztán semmit nem tehetett a dolgokról.

Egy kezet éreztem de ezt a kezet milliók közűl is felismerem. A bátyám szorosan ölelt magához és hagyta hogy kitomboljam magam. Szükségem volt rá. Szükségem annak ellenére hogy átvert. Szorosan kapaszkodtam nyakába mintha a talaj ki akara csúszni alólam. Fejemet a nyakhajlatába temettem és zokogni kezdtem. Menyasszony pózba felemelt és betett az ágyba majd ahelyett hogy elment volna mellém feküdt. Arcomat kezdte el símogatni ami valljuk be eléggé megnyugtatott.

- shh.. ne sírj Életem! Egy pasi sem érdemli meg hogy sírj utánna! Egy sem! - simított végig hajamon majd fejem búbjára adott egy puszit.
- letiltott! Letiltott annak ellenére hogy megbeszéltük volna! - temettem mellkasába fejem mire ő hátamat kezdte el simogatni.
- ne törődj vele! Majd megbékél! Tudja hogy nincs igaza de most még is duzzog! De mégegyszer mondom, egy pasi sem érdemli meg hogy sírj utánnuk Szivem! - annyira nyugtató hangja volt hogy kezdtem azt érezni minden rendben van. Hiányzott már nagyon hogy így gondoskodjon valaki rólam. Egyből anya jutott eszembe akinek köszönhetően a maradék könnyeim is kicsordúltak.
- köszönöm hogy ellettem vagy Életem! Nem tudom mi lenne most nélküled! - temettem mégjobban mellkasába a fejemet.
- shh.. - puszilta meg az arcomat majd azonnal elnyomott az álom.

Sziasztok Maffinkák! Tudom elég régen volt rész de most hoztam. Jó olvasást és szép estét! Puszi!😘😘