ÁLOM

ÁLOM#1

ÁLOM: #1

Éjszaka egy démon ült a mellkasomra
El vitt magával egy csodás útra
Gyermek voltam erdős réten
Kacagva szaladtam éppen
Majd zuhanni kezdtem és felébredtem.
Egy híd fémes peremén álltam .
Volt ott egy koszos csavargó és beszélt hozzám.
Elsőre észre sem vettem hogy hajléktalan.
Számomra ismeretlen nyelven szólt hozzám. Mondtam neki hogy nem értem amit mond. Akkor megszólalt az anyanyelvemen -Ugrok! mondta erős akcentussal. -Miért ugranál le?-Kérdeztem meglepődve. Ekkor mintha valamire felmászott volna,fölöttem állt. A térdén és lábán gennyes sebek voltak amiből csontkukacok rágták elő magukat.Egy rá is esett az arcomra. Megértettem hogy meg kell halnia. Undort éreztem de nem dühöt. Megfogtam és lelöktem de nem lezuhant hanem egy lilás csápos lény tört elő a folyóból. Több méter magas volt szinte végtelennek tűnt , olyan érzésem volt hogy ő nem is igazán mérhető. Mint egy fekete lyuk mindent elnyel. Lilás fekete vibrálása arra sarkalt hogy beleugorjak. Ahogy földet értem egy "szögletes arcú" lény hajolt az arcomba. Tudtam hogy ő nem a lakója a helynek hanem a része. -Add vissza a lelkét! Mondtam. Erre ő egy polcra mutatott amin kis üvegcsék voltak és megannyi lélek. -Őt nekem adtad hogy te élhess.-nyugodt volt a hangja és földöntúlian mély visszhangos.
-Nem én akartam meghalni,hanem ő! Meglepett volt a hangom nem is értettem miért mondta amit mondott. -Nem az a lényeg hogy megakarunk-e halni vagy sem. Az a lényeg megváltjuk-e az életünket. - Neked ezt tudnod kéne lélekvadász.Mondta, és éppen folytatta volna, amikor közelebb hajolt és mint a kutyák megszagolt hogy biztosan ismer-e. Csak ekkor nyitotta ki szemét ami meglepően emberi volt. -Te engem szolgálsz hogy élhessek. folytatta. - Azért tudsz világok közt utazni hogy az ottani lényeket átsegítsd a halálba. -Cserébe nem halhatsz meg soha.-Ne feledd csak azt ölheted meg aki maga is vágyik a halálra. -Ha rosszul döntesz, te kerülsz a polcomra! -Tudod milyen érzés az idővégzetéig egy üvegkoporsóban senyvedni? Ekkor újabb rántást éreztem és egy házban ébredtem. Újra gyermeki testben voltam. A gyerek anyja feküdt az ágyban,féltem a sötéttől ezért felkeltettem. Mondta nekem hogy nincs mitől aggódni hiszen kint a vének megvédelmeznek. Furcsa de tudtam kik a vének . Egy beszélő oriás fában éltünk. A vének összeaszott a fával szimbiózisban élő emberek voltak . Annyira össze voltak nőve hogy a fa kérgéből csak egy-egy részük volt kivehető. Beszélgettek a fával és egymással. Semmi komoly csak a hétköznapok témái. Volt egy öreg bölcs akiről tudtam hogy nagyon zsémbes vénember. Sütött a nap és körülöttem egy nagy rét terült el. Mentünk valahova de nem is igazán konkrét helyre céltalannak tűnt az egész. Aztán újabb rántás és az ágyamban ébredtem hajnal három óra volt. A démon a sötétséggévált, s bele ivódott a testembe. Éreztem hogy átszakad a bőröm miközben belém olvad.
A tüdömből kipréselte az összes levegőt.
Pánikolva kapkodtam a megváltó oxigénért,hiába. Ekkor megszólat egy hang a fejembe, Magamat is bezártam egy üvegcsébe! Reménytelen próbáltam csapkodva széttörni az üvegfalat, kapartam, rúgtam , ütöttem! Minden erőfeszitésem hiábavalónak mutatkozott. Törhetetlen a lelkek örökvaló üvege. Még az Ősök nagy nekromantái kovácsolták a szenvedés és kárhozat urának. A Halál istenének lélekkövének egy darabjából Így a lelkek korlátlan hatalmat biztosítanak azok gazdájának . Cserébe a törhetetlen biztos tárolóért a bolygónak szüksége van mind újabb és újabb lelkekre máskülönben a kő önmagát kezdi felemészteni..Senki nem tudja elképzelni mi történne a világgal ha a hálál megszűnne létezi.... (Kidolgozás alatt , folyt köv)