ÁLOM

Álom:#20

Álom:#20 (Chapter Sophie)

A hosszú repülő úttól elgémberedett végtagjaim nyújtózásért kiáltottak.
A fejem zsibongott, a mögöttem "ülő" kisfiú órákon keresztüli szüntelen visongásától.
Szeretem én a gyereket, de van egy határa ennek is. Persze az anyuka a gyermek szabad fejlődésére hivatkozva baszott az egészre. Inkább a repülőn kapható ingyenes divatlapokat bújta. Nem mintha bármit is segítene az anyakoca fején, ha azt egy nagy sárga kalappal még ki is emeli.
Még otthon leegyeztettem egy helyi kis motelben a szállásomat és azt is, hogy küldenek értem egy taxit. Hihetetlenül megkönnyítette a dolgomat, mivel egy szót sem beszélek Oroszul. A cirill írás meg nekem kínai.... Na ezt jól meg mondtam,de biztosan érthető mire gondolok.
A repteret elhagyva megcsapta arcomat a csípős Orosz hideg. Minden lélegzetvétel olyan volt, mintha tűzet lélegeznék. Hogy lehet valami annyira hideg,hogy már szinte éget? Hiába öltöztem át még a reptér mosdójában,a fogaim vacogtak a hidegtől.
Remélem abban a motelban legalább lesz fűtés. Bele leheltem a tenyerembe remélve, az ad majd egy kis hőt.
-Szófíjá ? Kérdezte egy Orosz férfi oda lépve hozzám. Valahogy éreztem, ő a sofőröm. Vastag bundás gallérú kabátot ,egy kék farmert és fekete bőrkesztyűt viselt.
-Én vagyok. - válaszoltam.
-Feltételezem Ön jött értem a motel megbízásából. Jól gondolom?- Kérdeztem remélve,hogy hamarosan már egy fűtött taxi utastere enyhíti viszontagságaimat.
-Jól gondoljá kis ásszony! - válaszolta mosolyogva.
-Kérem ásszonyom engedje meg,hogy be mutatkozzak.
-A nyevem Boris! Ha megengedi,a csomágjait betenném á kocsibá.
-Köszönöm Boris! -válaszoltam mosolyt erőltetve elfagyott arcomra.
-Nagyon kedves Öntől!
Boris felkapta a két bőröndömet,majd döcögő léptekkel a sárga lada taxijához sietett velük. Még csak most tűnt fel,hogy milyen öreg és zömök bácsika ő valójában.
Figyelmes taxis lévén Boris bácsi kinyitotta nekem a taxi ajtaját. Majd ő maga is beült előre. Megmosolygtató volt a látható igyekezet ,az egész ember valóján. A mozgásán, azon, ahogy igazgatta a párszál haját a visszapillantóban, és a zöld csíkos , inkább mondthani csomóra megkötött csálé nyakkendőjén. Az egész bácsi olyan igyekvő típus volt ,aki pont a nagy igyekezete miatt szokott hibázni. Nem tudom milyen igazán Boris bácsi, de bennem ezt az érzést keltette.
Az Orosz városi kép egyszerűen lenyűgözött.
Amióta begördült a taxi a városba, szinte le sem tettem a telefonom. Mesés épületetek végtelenjéről annyi fotót csináltam,hogy már vártam mikor telik meg a tárhely a telefonomon. Egészen más, mint amit eddigi útjaim során láttam. Itt mintha egyrészt állna az idő ,másrészben viszont modern városi képe tárult elém. Boris folyamatosan mesélt a városról és arról, milyen volt amikor ő fiatal volt. Érezhetően gyakorlottan mutatta be a várost a túristáknak.
Amint hallgattam egy történetét arról,hogy állítása szerint kamaszként elkötötte az Orosz hadsereg egyik tankját,egy rossz érzék kerített hatalmába.
-Boris,honnan tudta,hogy kivagyok?- kérdeztem.
Boris nyugodt hangon, kicsit mosolyogva mondta a választ.
-A foglaláskor küldött magáról fényképet Szófijá. Nye aggódjon,ha itt valaki ártana Önnek, az nyem Boris lesz.
(Éreztem ahogy elvörösödök. Mennyire ciki ez most. Olyan hülyének érzem magam.)
-Uuugyan Boris. Csak úgy kérdeztem.-válaszoltam.
-Nem gondoltam én semmire.-jött elölről a hang.
Csak úgy kérdeztem?? Komolyan nem tudtam volna épkézlábabb választ kitalálni?
-Semmi baj kedves Szófíja. - mondta nevetve.
-Máskor is megesett már,hogy a vendég bizalmatlan volt...Egyébként megérkeztünk.
A motel még a várakozásaimat is alulmúlta, de legalább olcsó és kaptam fuvart is. Mondhatni a célnak végülis megfelelt. Egy egyszerű jelegtelen lebúj.
Két szintes,szürke és olcsó. Inkább olyan, mint ahol drogdílerek bújnak meg, mintsem túristák kedvelt célpontja. Anyu mindig azt mondta ne a boritóról ítéljem meg a könyvet.
Intelmét megfogadva jobb híjján be megyek az épületbe. Mondhatni egy életem, egy halálom alapon. Remélem bent valamivel kultúráltabb környezet fog fogadni.