ÁLOM

Álom:#25

Álom: #25 (Chapter Sergei)
Lassan a nap is lenyugvóban volt, mire visszaértem a Védangyal bázisra.
Vöröses színben pompázott az ég alja, mintha vér színezte volna. Siető lépteim egyenesen a bázis parancsnoki irodájához vezettek végig egy szűk de neonnal jól kivilágított folyosón keresztül. Volt néhány tisztázandó kérdés a mai eseményekkel kapcsolatosan, ami ha még nem is életbevágó de sürgős és annál fontosabb volt.
Sosem tapasztaltam ilyen hanyagságot a vezetéstől ezelőtt, és démont se láttam ilyen nyíltan a felszínre törni mindenféle idézés, vagy hívás nélkül. Amennyire én ismerem a démoni dimenziók lényeit, nem is lehetséges az ilyesfajta önakaratu démoni jelenlét, már csak azért sem, mert az alvilági idő egy teljesen másikon mozog. Ebből adódik, hogy ha az élő nem táplálja önmaga életerejéből vagy mágiájából, akkor ott nem impnek meg pár izomagyú harcos démonnak kellett volna állnia, hanem néhány kupac csontnak és hamunak. Ezek a lények a mi dimenziónkban két-három ezer évesek s itt a Halál Nagy Istene pillanatok alatt magához rendeli az ilyen kort megélt lényeket. A démon lélek, -kutatásaim szerint- egyébként is jól szolgálnak a halál köveiben vagy kövében, ezt még nem sikerült pontosan kiderítenem. Azt viszont igen, hogy ez a kő afféle lélekcsapda amit táplálni kell, vagy a kő magát felemésztve elnyel minden életet azon dimenziókban melyekre a halál rátette a hideg csontos ujjait. A démoni dimenzió lényei ezért nem kockáztatják azt meg, hogy esetleg a halandók birodalmában utolérje őket a végzet. Más esetben ha mágiával vagy az élő saját életerejét használva idézi meg, akkor a saját létsíkjára kerül vissza.
Remélem Nikolaj valamivel több információval rendelkezik a különös jelenlét hátteréről.
Az ajtóhoz érve hezitálás és kopogás nélkül bementem a parancsnoki irodába.
Nikolaj szikár katona ember aki nem ismeri a félelem kifejezést. Arca oly merev, mint a szikla. Rikitó kék szeme tökéletesen tükrözte lelkét mely oly zord és rideg volt akár a könyörtelen fagyos vadon.
Ruházata most is pedánsan makulátlan és keményre vasalt volt, mint mindig.
Kezeit maga előtt tartva kulcsolta össze.
Nadrágja a fekete bakancsába volt tűrve ami olyan csillogóra volt waxolva,hogy visszatükrözte a neon fényét.
Az iroda Nikolaj parancsnok pedánságát reprezentálta, a helységben nem volt egyetelen olyan tárgy sem, aminek ne lett volna meg a helye, vagy funkciója. Igazából nem is volt bent túl sokminden. Az iroda bal hátsó sarkában volt egy három fiókos íróasztal, középen egy kisebb asztalon kiterítve a bázis alaprajza, körülötte egymásra helyezve néhány összetekert térkép. Az iroda duplaszárnyú ablakától jobbra egy falra szerelt parafatáblán papír lapok s jegyzetlapok voltak. Talán épp azon gyűjtötte az információkat azzal kapcsolatosan, ami miatt én is itt vagyok most.
Nikolaj parancsnok szemei a bázis udvarát fürkészte az ablakon át.
Először ügyet sem vetett ràm, majd lassan felém fordult.

-Sergei ezredes!- szólított meg katonás keménységgel, majd hangjába keserűség vegyült ahogy folytatta.

-Tudom miért jött és ne aggódjon minden kérdésére a rendelkezésemre álló összes információt,dokumentumot és feljegyzést a rendelkezésére fogok bocsájtani.

-Akkor ne csigázzon Parancsnok!-válaszoltam olyan hangsúlyban, hogy érezze nem tréfából vagyok most itt.

-Nos...- hezitált Nikolaj, mintha nem tudná honnan is kezdje.

-Két hete jelentették a hírszerzőink, hogy egy nekromanta tevékenységére lettek figyelmesek az Egyesült Kárpáti Nemzetek területén, ezért oda küldtünk négy jól képzett emberünket, hogy járjanak utána a tevékenység valós mivoltának.- folytatta Nikolaj, hangjába keserűség kúszott alig észrevehetően.

-Első hallásra azt gondoltam, biztos csak valami suhanc szórakozik akinek a kezébe akadt egy Holtak Könyve valami bolhapiacon.

-Csakis azért küldtem négy embert, mert gondoltam rá ijesztünk mielőtt valami bajt csinálna a kölyök. -válaszolta Nikolaj.

-A feltételezés sajnos hibásnak bizonyult...-Folytatta Nikolaj.

-Az embereim rátaláltak a feltételezett személyre, ekkor hallottam róluk utoljára egészen addig amíg élőholtként meg nem jelentek a bázis észak-nyugati kapujánál.-közölte a nyers tényeket.
-A fejükből egy-egy tőr állt ki amivel a homlokukra tűztek egy-egy pergamentet amik számunkra eddig ismeretlen szimbólumokat ábrázoltak... Leginkább valamiféle kőre vagy kristályra hasonlított az egyik, a másik háromra pedig folytonosan megszakadó köröket és ábrákat festett a vérükkel amihez valamiféle kemikáliát hasznàlt, ám ezt egyetlen teszttel sem tudtuk be azonosítani.-informàlt Nikolaj.

-A Halál Istenének kövei lehetnek Uram...-szakítottam félbe a parancsnokot.

-Miféle kövekről beszél Ezredes? -kérdezte Nikolaj

-Én sem ismerem a kövek természetét pontosan de annyit sikerült megtudnom róluk, hogy afféle lélekcsapdák vagy ehhez hasonló csapdák lehetnek.-válaszoltam, majd folytattam a helyzet súlyát is figyelembevéve túl lelkesen.
-Régóta kutattam már a Halált. Az volt a célom, hogy kiderítsem vajon mi vár majd rám egy koszos, hideg hajnalon a lövész árkon túl ha a szerencsém már elhagyott...

-Sergei olyan fáradt vagyok.- mondta Nikolaj parancsnok elnyűtt hangon.
-Úgy érzem ezer éve nem aludtam...Oly jelentéktelen az életem mint a homokszem a tengerparton. Az egész világ nyomja vállam mint tonnás nehéz súly.Oly sok szörnyűséget láttam már,s most két világ közé szorúltunk. Úgy menetelünk a végzetünk felé mint a marhák a vágóhídon.
Nikolaj már csak suttogott, szemeit könnyek mardosták.

-Nézze parancsnok ez nem katonához méltó viselkedés,szedje össze magát!- válaszoltam a már remegő kézzel könnyekben kitörő Nikolajnak . Ezelőtt még érzelmet sem láttam tükröződni az arcán.
Most ellenben egy megtört ember roskadt a padlóra.

-Nikolaj, mi történt veled?- kérdeztem .

-Én ezt már nem bírom tovább Ezredes!
Remegő kezeiben egy pisztolyt pillantottam meg.

-Mit akarsz azzal?- kiáltottam rá, ám mire bármit is tehettem volna a halántékához szorította a fegyvert s meghúzta a ravaszt.

Szétloccsanó agya és a vére beterítette a körülötte lévő bútorokat és a falat.
********************************************