ÁLOM

Álom#8-9

Álom: #8 (#9?🤔)

Másnap reggel úgy ébredtem mint akit összevertek. Hmm.. mint? Igazából pontosan ez történt. Még enyhén szédelegtem amikor próbáltam nyitvatartani a szemem. Kellemes volt ez a félhomály, bár a szoba illata és a tárgyak körvonalai valahogy nem stimmeltek. Ahogy a látásom kezdett tisztulni, egy remélhetőleg hosszú vörös hajú lányt láttam meg. Háttal feküdt nekem . Kezemmel óvatosan végig simítottam az oldalát. Tökéletes vonalai voltak. Teste karcsú és izmos, fincsi kis kerek popsival és hosszú combokkal fűszerezve . Ahogy az álmaimban is lenni szokott. Várjunk csak! Ismerős valahonnan ez a lány. Lassan feltámaszkodtam a jobb kezemmel és át hajoltam a lány felett, hogy megnézzem az arcát. Úristen! Ő Sophie! Nyílalt belém a felismerés. Titkon régóta vágytam rá, de valahogy másképpen képzeltem.
-Ölelj át! Mondta fáradt de kedves hangon. Át nyúlt jobb kezével a kezemért és magához húzta. Közben kiszáradt de puha ajkával egy puszit lehelt az alkaromra. -Jó,jó reggelt Sophie! Mondtam,de még mindig szinte sokkosan.
-Még nincs reggel. Mondta aranyosan kislányos hangon. -Sophie Kedvesem! Indulnunk kellene lassan. -Jó,csak még öt percet pihizzünk. Vissza feküdtem mellé és simogattam a karját majd adtam egy puszit a hátára. Nem sok idő kellett,hogy újra álomba szenderüljek. -Vadász! Csengett a fülembe egy földöntúli hang. Olyan volt mintha egy szellem suttogna a fülembe. -Jöjj el Vadász! Beszédem van veled. -Suttogta a hang. Jajj ne már megint kezdődik! Gondoltam magamba.
-Travis,ébresztő álomszuszék! Ébresztett Sophie hatalmas,káprázatosan szép mosollyal az arcán. Csak egy rossz álom volt könnyebültem meg.Tekintetem Sophie-ra emeletem. Egy fekete-piros "kockás" ing volt rajta és egy bugyi. Kócos haja ellenére is szemkápráztatóan gyönyörű lány. Az arca ebben a pillanatban eltorzult . Egy démoni pofázmány rajzolodott ki a lány arcának helyén. Hangja úgy nyúlott mintha egy sokat használ magnószalagot hallgatnék éppen. Szinte sivító hangon kezdte a mondandóját, a vége viszont torz volt és mély. -Beszédem van veled Vadász! -Az alvilág felbojdult egy nekromanciális mágus ténykedése miatt. -Meg kell találnod őt vagy a két sík elemészti egymást! Meglepett az üzenet módja. Az alvilág szabályai elvileg tiltják az élők akarata ellenére történő démon kontrolt. Biztosan nagy lehet a kétségbe esésük ha ezt is figyelmen kívűl hagyják. -Na jössz enni vagy sem? -Nézett rám kérdőn Sophie.
-Hahó, elvitte a titta a nyelved? Még néhány pillanatig bámultam kicsit sokkosan, amiatt ami történt. -Persze...
Bocsánat csak még kómás vagyok kicsit.- Nem szándékoztam elmondani ami történt. Sophie egyébként is rühelli a démonokat. Végül egy sietős reggeli tusolás, pár falatos reggelizés után taxiba pattantunk. A munkahelyen elkezdtük kidolgozni a nyomozás részleteit és lépésről lépésre nekiláttunk a munkának.A tanuk kihallgatásának,média hírdetmények feladásának,más irodák és a központirendszer lekérdezésének. Mire jutott egy kis időm rágyújtani már este lett.
A kétszer három sávos út ilyen időtájt már szinte üres volt. Itt-ott még szorványosan néhány megfáradt gyalogos lépte,beszéde törte meg az éjszaka csendjét. Egy fiatal szőke lány melegítőben és "pufi" kabát szerű piros mellényben kocogott a kutyájával . Sosem voltam oda azért, hogy egy állatra kis kabátba öltöztessek de ők valahogy így passzoltak egymáshoz. A környéknek volt egy magávalragadó romantikája. A modern hét emeletes irodaházak üveg oldalán be lehetett látni azon irodákba ahol még égett a villany. Közéjük finoman olvadt be az a néhány régi lakóház amiket a kormány műemlék védelem alá helyezett. Mélyet szívtam a cigarettámba. Hallani lehetett ahogy ropog a parázs hőjétől a cigaretta dohány. -Csend.-Mondtam ki halkan megkönnyebülten , majd vettem egy mély lélegzetet a hűvös levegőböl. Lassan fújtam ki. Szerettem volna, ha nem kell vissza mennem a folyamatosan csöngő telefonok , az irathalmok és műfény uralta káoszba. Még egy utolsót szívtam a cigarettámba s miközben ki fújtam az utolsó másodpercnyi nyugalmam elpöccintettem a barna cigaretta szűrőt.
*******************
Mire hazaértem a napközben megbeszéltek szerint az autómat leparkolta a sofőrszolgálat a ház elé.
Amint fel értem a lakásomba bevillant a reggeli üzenet. Neki is láttam az elkerülhetetlen vér rituálénak. Elővettem a hegyikristály áldozati kehelyt,az ezüst pengét,sót,két darab fekete bűbáj gyertyát és a rituális ruházatot. A ruházat egy fekete csuhából egy arannyal és smaragddal díszített fekete kender kötélből készült fonott övből, egy démonbőr nyakláncból állt. A nyakláncon egy démon fattyú levágott szarva fityegett. Fel rajzoltam a só és víz keverékéből kapott oldattal az idézőkör alapjait. Majd meggyújtottam az áldozati oltárra helyezett fekete gyertyákat. A szobát csak a gyertyák lángja világította meg. A falakon vibráló gyertya fénye úgy hullámzott mint meleg nyári napon a tenger hullámai amint a partott mossák gyengéden.
Elővettem a csillogó ezüst pengét. Néhány másodpercig néztem a hajlított pengén tükrözödő zöld szemeimet . Próbáltam felkészülni az útra ami rám vár most. Talán a legrosszabb a fájdalom amikor a testem anyagtalanná válik, egy szabadon formálható energiává.
Kitartottam a bal karomat,ráhelyeztem a pengét. Éreztem amint elönti a testemet az adrenalin. A légzésemmel próbáltam kontrollálni a hevesen kalimpáló szívverésemet. Óráknak éreztem az a néhány másodpercet amíg bíztattam magam arra hogy megtegyem. -Nyugalom! -Már vagy százszor megcsináltam. Kifújtam a tüdőmben nehéznek érzett levegőt. Meghúztam a pengét egy gyors és határozott mozdulattal. Néhány pillanatig úgy tűnt meg sem sérültem. Majd lassan felbuggyant az első pár csepp habos,meleg vér. A seb ketté nyílt és a vér végre folyni kezdett. Az első kehelybe cseppenő vért úgy terült el a kehely falán mint egy művészi nonfiguratív tetoválás szépen kidolgozott mintája. Amikor már nagyjából félig megtelt az áldozati kristály kehely, felemeltem majd elkezdtem az igét hangosan elmondani. Közben a lángok felett finoman lögykölve melegítettem a sűrű sötét vörös vérem.

"Alvilág ura,Halld meg kérésem
Küldd értem Syholan fattyadat
Kisérjen ő elébe az alvilág urának
Fogad vérét a hűséges szolgádnak."

Amint az utolsó szavam elhagyta ajkamat, rácsorgattam a vérem a kör felrajzolt vonalaira. Ekkor megnyílt a padló és két hosszú karmokkal felfegyverzett mancs nyúlt ki a körből. Karmaival hangosan vájta,kaparta a padlót amíg ki nem mászott a nyílásból.
Bőre vastag és rücskös volt. Széles és lapos pofájából három sor hegyes fogsor villant ki amint vicsorgott. Tudtommal neki sem egy kifejezett leányálom át lépni az élők világába. Az orra helyén csak a két orrlyuka volt meg. Szemei a hüllőkére volt hasonlatos. Szinte világítottak a vörös szemei a félhomályban. A csupasz farkán jól kivehetően egyesével látszottak a gerinc csigolyákhoz hasonló csontjai. -Ritka ronda egy jószág vagy te Syholan!Úgy mondtam neki, mint amikor két régi barát ugratja egymást. Igazából szinte ez így is volt. Sokszor kisért már Syholan engem.
-Ha kicakozzom az arcod te sem leszel szebb látvány a szemnek Vadász. Válaszolta sziszegve. Már kétlábra állva. Így nagyjából egy fejnyivel volt magassabb nálam. -Ne nyálazd össze a szönyegem,perzsa te neveletlen! -Egybéként se bánthatsz,az urad hívatott magához. -Megéri a háromszáz éves bűntetést az, ha végre a fogaim közt ropogtathatom a koponyád. Amikor ezt mondta, tisztán látszott amint éppen elképzeli. Szemei hatalmasra tágultak, látszott az örűlt öröm az arcán. Fogait pedig olyan hangosan csattogtatta, hogy még a szomszédok is hallhatták. Megrázta fejét amikor elhessegette a számára szimpatikus képzelgését. Olyan jóízűen nevetett fel mint ha most hallotta volna élete viccét. Megragadta a csuhámat a mellkasomnál és egy laza mozdulattal behajított a padlón lévő nyílásba,majd ő is utánam ugrott. Üvöltöttem a fájdalomtól ami most a testem próbálta atomjaira szaggatni.
-Hogy mondod Vadász!?- Kiabálta. Közben kezét a hegyes füléhez emelte mint aki nem hallja elég tisztán. -Azt mondtam hogy tegnap este az anyukáddal.... kiáltottam oda neki minden erőmet összedve. Az átalakulásnak csak az eleje fáj. Amint a testem megszokja, az után olyan erősnek és fárdhatatlanak érezem magam mint egy félisten.
Nagy robajjal érkeztünk az alvilág talajára. Szerencsére tapasztalt kisérőm tudja, hogy az ember nem esik automatikusan a talpára így mindig segít a landolásban. Mint amikor egy tapasztalt ejtőernyőssel ugrasz ki egy gépből.Nem csak ezért örűltem, hogy ez az elmebeteg vigyáz rám. Az alvilágban sok az úgy nevezett szakadár csoport,utónállók,és azok a száműzött démonok , lények akik egymást is felfalják az életbem maradás érdekében. Gondolom nem árulok el titkot, ha azt mondom itt nincsenek dús legelők és szuper marketek. Természetesen a Nagyúrak a grófok és a királyi család nem szenved hiányt semminben.
Nagyjából úgy fest itt a rendszer,hogy a gazdagoknak mindenük megvan a szegények pedig egymást falják fel.
-Ne nézelődj Vadász! Hosszú az út a palotáig. Szedd a kis ember lábaid.
***** (Folyt.köv)*****