ÁLOM

Álom:#32

Álom:#32 (Chapter Sergei)

Kopogás törte meg a diskurálásom Hiúzzal, aki egy percen belül már a második vodkáját fogyasztotta el. Én is koccintottam vele egyszer az illem és a hangulatoldás jegyében. Ajtót nyitottam, a vendégeim félkörben vártak a bebocsátásukra egy alacsony, vékony, fiatal londiner fiúcska mögött.

- Kérem, jöjjenek be! - invitáltam a vendégeim.
- Köszönöm, hogy felkísérte őket.  - ráztam kezet a londinerrel, akinek egy kis borravalót is csúsztattam fehér zakója zsebébe.

Elsőnek Darren lépett be kezet rázva velem.  A deszantos egy katonai eltávos ruhát viselt hátizsákkal. Majd Doki, Claudia és végül Natasha lépett be a lakosztályba. Dokiból áradt az intelligencia, kifinomult úriember benyomását keltette bennem. Rövid, ősz haját enyhén oldalra fésülte. Arcának éles vonalait ápolt, szépen vágott körszakáll emelte ki. Egy hosszú ujjú fehér inget viselt, amit a könyökéig visszahajtott, így láthatóvá téve tetovált alkarját. Az ing és a fekete mellény között finom kontrasztot alkotott piros nyakkendője. Élére vasalt szövet nadrágját egy feltűnő, téglalap alakú ezüst csatos öv díszítette, amiben két arany fogaskerék mintája volt bele gravírozva. Frissen fényesített, hegyes orrú félcipőjén megcsillant a lámpa fénye.
Claudiával egymás mellett álltak az előszoba szűk folyosóján, éles kontrasztot alkotva egymással. A vékony lány öltözékében egy középiskolás diákra hasonlított, mintsem olyasvalakire, aki nemrégiben Nobel-díjat kapott. Talán az egyetlen, ami ez sugallta, az famintás, fekete színű, nagy keretes szemüvege volt. Egyszerű fekete topot viselt egy kigombolt fekete, piros kockás mintázatú ing alatt. Ehhez kék farmert, ami a térdénél gyárilag ki volt hasítva, és egy magas szárú fehér kosaras cipőt. Mögöttük Natasha állt vörös ruhában, ami kiemelte tökéletes, vékony, sportos alakját. Barna hajának egy tincse enyhén eltakarta az arca jobb oldalát, ami még inkább kihangsúlyozta a babaarcú lány elemi nőiességét. Lélegzetelállító szépsége egy pillanatra elfeledtette velem, milyen veszélyes és könyörtelen nő is igazából.

- Legközelebb nem ártana, ha lenne dress code.  - forgolódott Claudia mosolyogva.
Kicsit szedett-vedett így ez a brigád, Sergei úr - mondta, száját kezével úgy takarva mintha nem szeretné, hogy mások hallják vagy leolvassák a szájáról, amit mond.
- Köszönjük az észrevételezését, kedves kisasszony, ám azt feltételezem, a mai tárgyalásunknak elhanyagolható momentumát fogja képezni a viselet és annak egységessége - válaszolta Doki kéretlenül, angolosan kimért hangsúllyal.
- A Bácsinak nem valami jó a humora... - pimaszkodott válaszul Claudia, de Doki úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
- Claudia, kérem! - szóltam közbe.  - Majd szeretnék Önnel pár szót váltani négyszemközt, ha nincs ellenére.
- Természetesen nincs ellenemre, Sergei úr. - kíváncsiság sejlett fel hangjában.
- Köszönöm Claudia! Megmutatnám, hol tudnak helyet foglalni, kérem kövessenek!

Ezzel átvezettem őket a tárgyalónak kinevezett helységbe. Úgy ültettem őket, hogy egyedül én üljek asztalfőre, ezáltal kis pszichológiai előnyt biztosítva magamnak.
- Figyelmet kérnék szépen! - kezdtem az asztaltól felállva. Megvártam, míg mind rám figyel teljes koncentráltsággal, majd belekezdtem a mondanivalómba.
- Amint azt a megküldött e-mail-ben is leírtam, nem egy átlagos küldetés az, amire kiválasztottam Önöket, Titeket, ki mit szeretne jobban. Magam részéről a továbbiakban a tegeződést preferálom.
Bekapcsoltam egy, a falba süllyesztett projektort, aminek képe a falra vetült.
- Az első képen Drouqir Morte látható, nekromanciális varázslatok használata miatt figyeltünk fel rá. Elfogását követően átszállítottuk kihallgatásra a Védangyal Bázisra. A kihallgatásokat a bázis akkori parancsnoka kezdte meg. Nem sokkal később furcsán kezdett viselkedni. Erős hangulatingadozásai a katonáknak is feltűnt, viselkedése és parancsai követhetetlenné váltak. Nemrégiben saját szolgálati lőfegyverével öngyilkosságot követett el. Az ő feljegyzései és megfigyelései, illetve az előbb említett nekromanta vallomása alapján okunk van feltételezni, hogy egy olyan veszély fenyegeti az emberiséget, mint soha ezelőtt.
Ekkor Claudia vágott a szavamba.
- Miféle veszélyről beszélünk?
- Ha megengeded, befejezném. Ma nem kisebb veszély fenyeget, mint maga a Halál.
- Értem, de miben látod az emberiség halálát? Háború két szuperhatalom között? Klímaváltozás miatt kialakuló árvizek, elsivatagosodás, vagy mi fog történi? - záporoztak Claudia kérdései.
- Nem, kedves Claudia. Ami minket fenyeget, az maga a Halál, mint nagy isten és az ő serege. Tudom, bizarrul hangzik, de bebizonyítom az igazam. Nem mellékesen, azt gondolod, hogy tréfából ajánlottam ilyen magas díjazást? - sejtettem, hogy némi szkepticizmussal is fogok találkozni a beszélgetés során. Magamban inkább Doki részéről vártam volna ezt, és nem Claudiától, aki feltalált egy, az idegen civilizációkat összekötő kommunikációs eszközt. Doki hideg kék szemeit rám szegezve higgadtan kezdte okfejtését.
- Elenézésedet kérem, Sergei,de úgy vélem a halál, mint olyan, nem egy entitás, sokkal inkább egy létállapot köznyelvi meghatározása. Aki jártas a teológiában, az ismerhet olyan vallásokat, amelyekben említenek halálisteneket vagy olyan alvilági entitásokat, amelyek a halált szolgálják, ám olyat nem, ahol a halál, mint valós lény vagy isten képében jelenne meg.
- Ebben nincs teljesen igazad, de talán ebből szempontból ez inkább csak játék a szavakkal.
- A nekromanták sem egy istentől kapják a hatalmukat. Egész egyszerűen a testben ragadt elektronokat és energiafoszlányokat manipulálva képesek azokat úgymond életre kelteni. - válaszolta Doki. - Elnézést kérek, ha az előbbi megjegyzésem szőrszálhasogatásnak tűnt.  - tette hozzá.
- Számítottam az efféle szkeptikus megnyilvánulásokra. - mondtam mosolyogva, majd elindítottam egy rövid videót, amit akkor rögzítettem, amikor a nekromantát vallattam. Arcát duzzadt, lila véraláfutások és vérző sebek borították. A felvételen én épp magára hagytam kicsit, hadd gondolja át jelenlegi helyzetét. Vére elborította az arcát s a padlóra csurogva tócsát képzett a nekromanta körül.
A kép hullámozni kezdett. Lassú mozgású homályos szellemalak jelent meg a képernyőn. A nekromanta mondott valamit oly halkan, hogy az a hangrögzítés ellenére sem kivehető. A szellem lebegő léptekkel, szinte a levegőben úszva mellé lépett majd hirtelen eltűnt. Beléptem a helyiségbe és megdöbbenve tapasztaltam azt, ami a felvételen is jól látható volt: a vér homokká változott. Mély csend ült a tárgyalóra.
- Nos, ha megengeditek, folytatnám. - szememmel végig pásztáztam a döbbent arcokat. Darren rám nézett, csokoládébarna szemeiben megannyi kérdéssel. Arca fehér volt, akár egy hulláé. Doki zavarodottan a fejét vakarta. Nem akart hinni a szemének. Hitetlenkedve pillantott fel rám, majd újra a felvételre. Azt hiszem, azt várta, hogy talál egy hibát a felvételen, ami bizonyítja majd, hogy manipulált az anyag. Hiúz meghúzta a vodkás üveget, mintha csak víz lett volna a palackban. Natasha reakciója meglepett. Hogy mi volt benne a meglepő? A mély érdektelenség; olyan személyé, aki már ezerszer látott ilyet. Amikor megláttam a felvételek elemzésekor ezt a részletet, én majd kiugrottam a székemből.
- Sergei! - szólított meg Claudia remegő hanggal. - Azt gondolod, hogy magát a Halált sikerült rögzítened?

- Előfordulhat, Claudia, ám azt feltételezem, a felvételen látható entitás egy kisebb szintű démon vagy ahhoz hasonló lény lehet a Halál birodalmából. Ami jobban aggaszt, az az ereje. Gondoljatok bele, mi vár ránk, ha az a fődémon a mi világunkban kíván megküzdeni annak a másik világnak a seregeivel.
- Nem várna ránk hosszú szenvedés. - válaszolt feltevésemre Darren.
- Sergei! Úgy vélem, kénytelenek leszünk a Harasum néven ismert démont likvidálni.
Nem tartom észszerűnek életben hagyni, bízva a szavában. - szólalt meg Doki.
- Egyetértek a Doktor bácsival - helyeselt Hiúz vodkával átitatott részeg matróz hangon.
- Natasha, te mit gondolsz? - kérdeztem.
- Mit mondhatnék, Dragonov? A halált nem lehet megölni, így más lehetőségünk nem maradt, mint tartani a tervet. Ide már közel sem elég a diplomácia, ha elbukunk minden ember velünk vész el. Por, vér és hamu, ennyi marad csupán az emberiségből.
- Szörnyű igazság, és sajnos az egyetlen igazság, amit most mondott Natasha kisasszony - szólt Darren.
- Akkor hölgyek és urak, ne vesztegessük itt az időt. Átszállítunk titeket a Véd Angyalra. Ott megbeszéljük, miként tudnánk átjutni az alvilágra, megkapják a szükséges eligazítást és felszereléseket. - mondtam emelt hangon.
- Miért nem a saját embereit viszi magával, Dragonov? - kérdezte Natasha.
- Az embereim nagyobb része még Nikolaj parancsnoksága alatt meghalt vagy eltűnt, máig tisztázatlan körülmények között. Körülbelül százötven főnyi állomány maradt, nagy részben újoncok.
- Szóval van egy bázisa, ami képtelen lenne megvédeni magát? - kérdezte Natasha enyhe cinizmussal.
- Jelenleg nincs lehetőségem ezzel foglalkozni. Amint időm és lehetőségeim adottak lesznek, majd foglalkozom ezzel az ügyel is. Van elég tiszt, aki érti a dolgát, ha arra kerülne a sor. – tudtam, hogy az állítás maximum félig igaz.
- Kérem, a mai estét próbáljátok meg kiélvezni. Holnap hajnalban indulunk. Egy helikopter fog minket várni hajnal ötkor a szálloda tetején.
Kicsit megkönnyebbültem, hogy mondhatni gördülékenyen ment a megbeszélés.
- Claudia, velem tudnál jönni? Néhány mondat erejéig rabolnám csak az idődet.

Claudia szótlanul állt fel az asztaltól. Átinvitáltam egy kisebb hálóba a tárgyalóinktól balra. Mindössze egy fehér, kétszemélyes ágy és egy barna akasztós szekrény volt benne. A padlót vörös, plüss anyagú szőnyeg borította. Zsebemből elővettem egy kis ládához hasonló ékszeres dobozt.
- Kérlek, fogadd el tőlem ezt a csekélységet. – mondtam, amikor kinyitottam a dobozt.
- Ez az, amire gondolok? - kérdezte suttogva, ámulattól elcsukló hangon.
- Igen, ez az, amire gondolsz. Nem szeretnék belebonyolódni, miként került hozzám, de maradjunk annyiban, hogy ha egy mód van rá, ne villogtassa avatatlan szemeknek.

Claudia keze megremegett, ahogy a szemért nyúlt.
- Ezt túl nagy ajándék, Sergei! Elfogadhatom én... –kezdte, ám a mondatot már nem tudta befejezni az ámulattól. A szem úgy ragyogott a sötétben, mintha a napot zárták volna a belsejébe. Oly erős mágiával volt felvértezve, amit még azok is tisztán éreztek, akik nem voltak varázshasználók.
- Fogadd el bátran. Szükségünk lehet még rá. - mondtam nyugodt hangon, majd a nyitott tenyerében tartott doboz köré simítottam ujjait.
**********************************************