ÁLOM

Álom:#31

Álom: #31. (Chapter Sergei)

-Szia! Itt Travis D. Taylor üzenetrögzítője. A sípszó után kérlek, hagyj üzenetet és amint tudlak, visszahívlak... - hangzott még másnap is az üzenet.
- Nincs vesztegetnivaló időm – gondoltam, ezért inkább a csapatom összeszervezésén dolgoztam. Egy repülőút és Travis megkeresése napokba is kerülhet, ha nem érem el se telefonon, se online felületen.
Az öt jelöltet felkerestem email-ben és találkozót kértem tőlük. Úgy szerveztem, hogy mind ott legyenek.
Két nap múlva meg is ejtettük a találkozót; egy ötcsillagos szálloda privát részlegét foglaltam le, amit kifejezetten a katonai vezetés részére alakítottak ki. A vörös szőnyeggel borított, számomra kicsit giccses arany díszítésű, szürke és a krémszín közti átmenetre festett szoba közepén egy ovális, nyolcszemélyes fehér asztal állt. Az asztalon a díszvirágokat úgy helyezték el, hogy a falon lévő bajuszos, ötvenes éveiben járó katonatisztet egyik irányból se takarják ki. A férfit csak a mellkasáig ábrázolták, szigorú tekintettel, ezzel is hangsúlyozva méltóságteljességét. A képpel szemben húzódó falrészen egy aranyból készült oroszlánfejet mintázó kerek pajzs volt, két keresztbe elhelyezett török szablya keretezte. A szablyák különlegessége a végükön lévő gomb volt, amely szarvaskoponyát mintázott. Szemei csiszolt gyémántból voltak. A lila selyemfüggönyök mögött csendben bújtak meg a mesés, éjszakai orosz város pompás fényei.
Még egy órám volt, mielőtt az öt jelöltet meg kell győznöm arról, hogy érdemes az életüket kockáztatni egy olyan akcióban, aminek sikere minimum kétséges. Az alacsony kasztú démonokkal egyszerű elbánni, hiszen elég őket visszaküldeni, vagy megölni a világunkban. Ám egy fődémonnak mit ajánlhatnék azért, hogy ne az emberek ellen, hanem azokkal harcoljon - nos, erről fogalmam sem volt. Egyben viszont biztos voltam: ha nem járunk sikerrel, akkor nem térhetünk már vissza élve.
Lent már előre jeleztem a recepciósnak, hogy különleges vendégek érkeznek, így elvárom, hogy úgy is kezeljék őket. Biztos, ami biztos, egy kisebb összeggel is megtámogattam a munkavállalói motiváltságát.
Amíg várakoztam, felvettem az alkalomhoz illő katonai egyenruhámat. Lehet, hogy szakadárok és zsoldosok, de mégis csak katonák. Kivéve Szem. Őt egy igazán különleges egyiptomi ereklyével szeretném megajándékozni, egy Tutanhamon szarkofágjából származó arany szemmel.
Pár éve lopta el nekem egy török assassin, nem kevés pénzért. Én nem tudtam megfejteni a titkát, ám azt olvastam, értő kezekben, látó szemnek megmutatja az óistenek útját, s az út végén a kaput, ami az ő világukba enged bebocsátást annak, aki erre érdemes. Tegyük fel, hogy igaz és ez egy eszköz, amivel tényleg kapcsolatot tudunk teremteni velük. Kell-e jobb szövetséges, mint az egyetlen emberi kaszt istenei, akik képesek voltak elkerülni az elmúlást? Olvastam már hitelesnek mondható forrásból származó cikkeket, amik bizonyítékokkal támasztották alá, hogy az egyiptomi uralkodók a túlvilágon tovább éltek. Több elítélt fosztogató is beszámolt arról, hogy a fáraó átka látomásokkal kínozza, ám ezeket az embereket rendre őrültnek nyilvánították.
Az sem szolgált alapként az igazuknak, hogy ma már tudjuk, vannak az emberen kívül is más, emberi értelemmel rendelkező fajok, és nem csak a legendák szörnyei. Léteznek mágusok és holtélesztő nekromanták, lelkeket evő pokolbéli kutyák. A haláltól viszont még mindig úgy félnek az emberek, hogy tabunak számít annak legyőzhetőségéről beszélni. A nekromantákat úgy tartják számon, mint a halál szolgálói. Ők csak a halottak fizikális testét tudják úgymond életre kelteni, a lelküket az ébredést követően is a halál birtokolja.
Érdekes elképzelés, viszont adódik a kérdés: miért vannak egyes élőholtaknak érzései? Vagy talán csak az agyban tárolt emlékek keltik az érzelem érzetét? Talán Szem majd képes lesz megfejteni az eszköz használatának módját. Remélem, nem egy alaptalan mesét hajtottam eddig.
Még az utolsó gondolatom végére sem került fel a pont, valaki kopogtatott az ajtón. Sietős, ám katonásan kemény léptekkel az ajtóhoz sétáltam, majd kinéztem a kukucskálón. Hiúz állt ott egymaga, vörös szakállát simogatva. Látszott rajta, hogy valami nagy dolgot fog kérni a szolgáltatásaiért. Kopasz fején csillogott a folyosó lámpáinak erős fehér fénye. Kék szemei szinte villantak, amikor rám nézett.
Hosszú, khaki ballonkabátja alól csak a rejtőmintás nadrágja szára és a fekete bakancsa látszott ki. Nadrágját ez utóbbiba gondosan betűrte. Kezén levágott ujjú, fekete, szegecses kesztyűt viselt. Ajtót nyitottam, majd kézfogással üdvözöltem.
- A vártnál korábban érkezett. - mondtam neki meglepetten. - Fáradjon beljebb! - invitáltam be a testes zsoldost.
Belépett az ajtón, néma csendben haladt a kanapé irányába, majd elnyújtózott azon, mintha egy terapeutához érkezett volna.
- Esetleg egy párnával vagy takaróval szolgálhatok az úrnak? - kérdeztem érezhető iróniával a hangomban.
- Ne feszülj úgy, testvér. - válaszolta nyugodt hangon. - A meló ráér, amíg megjön a többi is. Az email-ben azt írtad, pár nap, és a pokol egyik nagyurával kellene szembenézni. Hát testvér, én se vagyok egy százas fazon de te igazán őrült vagy! - nevetett fel halovány lazasággal, majd felült a kanapén, rám nézett és egy szivarral a szájában, amit a kabátja zsebéből vett elő.
- Elég flancos helyre hívtál, ezt nem is vitatnám, de lesz elég a zsebbe a díjazásomra? Ki a biztosíték?
- A Védangyal jelenleg az én kezem alá tartozik. A részletekbe most nem mennék mélyebben bele. -válaszoltam.
- A Védangyal? - kérdezte elgondolkodva Hiúz. – Nos, így talán jobban át kellene tárgyalnunk azt az árat.
- Azért vagyunk most itt. Ám arra szeretném megkérni, hogy ne éljen vissza a nagylelkűségemmel. - folytattam egy angolosan úrias fenyegetéssel, már ha a fenyegetés lehet úriasnak mondható.
- Visszaélni, én? - emelte kezét a mellkasához meglepettséget színlelve,s ehhez gúnyosan gesztikulálva. - Sergei uram, ne sérts meg, kérlek! Csak annyit mondtam, hogy talán én is motiváltabb lennék a halálba menetelre, ha tudnám, hogy a gyermekeimet biztos jövő várja. - mondta rekedtes hangon.
- Nem is említette ezelőtt, hogy van gyermeke. - csodálkoztam.
- Azért nem mondtam, mert nincs. - nevette el magát.
- Hihetetlen ez a fickó! - gondoltam magamban, miközben magam is nevettem a viccén. Beszélgetésünket a szobatelefon csörgése szakította meg.
- Elnézést, ezt fel kell vennem! – szabadkoztam, majd elindultam a szoba másik felében lévő telefon felé.
- Csak nyugodtan Sergei úr!
  – Hé, tesó! Vodka vagy valami húzós van itt? - kiabált oda nekem, pedig cska néhány lépésre volt tőlem.
-A mini bárban találsz mindenféle italt. Tölts nekem is egy vodkát! – válaszoltam, majd felvettem a telefont. A földszinti portás jelezte, hogy minden vendégem megérkezett. Azután megkért, hogy legközelebb Hiúz is legyen kedves a portán keresztül közlekedni, és ha egy mód van rá fizessük ki a négyszázhuszonötös szoba ablakát, amin egy hatásos belépőt kivitelezett. A lakó zokon vette a törött orrát. Egy kellemesen magas összegnek a felajánlását követően természetesen ők is eltekintettek minden további lépéstől.