ÁLOM

Álom#4

Álom:#4

Hangosan csapódott ki az arany szegéjjel díszitett, mattfekete ajtaju lift. Kicsit meg is rezzentem a váratlan zajtól. -Nem tiszta a lelki ismereted Travis? Kérdezte Sophie kuncogva. -Van köztünk olyan akinek az? Kérdeztem vissza nevetve. -Nekem tiszta mint patyolat. Vagy ők vagy mi, Travis uram. Ezt ön is tudja "Generále"! -De tudja valaki a céges közhelyes dumát. -Az alvilági lények csupán kártevők Travis. Ne edd magad rajtuk soha! -Sophie kérlek...
-Ne haragudj Travis! -Nem megbántani szerettelek volna.- Ne viccelj kedves. -Tudod, hogy nem vagyok olyan akit könnyű megbántani. Beszálltam a liftbe és megnyomtam a hatodik emelet gombját. A nehéz fémajtó össze zárult a hátam mögött . -Fuuhh.. Nincs visszaút. Dünnyögtem magamnak az orrom alá.
Sosem végződött örömtelien ha a főnök magához rendelt. Szinte hallottam ahogy üvöltve szidalmazva mondja a magáét, pár nyál fröccsenés közepette. Láttam a vöröslő arcát és az erőlködéstől dagadó ereket a nyakán. Szegény azt hiszi, ezzel megriaszt. Kis naív! Estéként démon urak szaggatják a lelkem és testem. Mit árthat egy kis töpszli kopaszodó zsírdisznó? Amikor meglátom olyan érzésem van mintha most szökött volna egy "zs" kategóriás filmből. A legutóbb nem bírtam tovább és hangosan kinevettem. Olyan dühös lett a "Tanár úr" hogy ököllel teljes erejéből a falba csapott. Remélem el is törte. Kicsit most is nevetek magamba amikor eszembejut. Megállunk a negyediken és beszáll mellém pár irodista. Hamisítatlan öltönyös , arctalan tömeg emberek. Állandóan azokat a kollegáikat szapulják és nevetik ki akik nincsenek jelen. Természetesen mind több diplomás agytröszt. Az hogy emberileg mennyire aljas, gyáva, életképtelen senkik már nem számít. Az önteltségük szinte gyomorforgató. -Hatodik emelet! Szólalt meg a lágy női hang amit előre programoztak a liftbe, hogy minden emeletnél bemondja éppen hol tartunk.
-Jó napot kívánok Travis! Köszöntött a erőltetett mosollyal a Főnök úr titkárnője.
Törékeny és kedves nőnek mutatja magát. Mindig csinosan jár dolgozni , mindenkire moslyogva köszön olyannak tűnik mint egy angyal.
De egy igazi kis hárpia tud lenni. Nem csoda, hogy ilyen sok ideje , ennyire jól kijönnek Costanzával. A hosszú barna haj és a meleg kiskutya barna szemei eleinte engem is megtévesztettek. Aztán egy nap nem az ő elvárásának megfelelően mosott fel egy takarító és másnapra már nem dolgozott a házban. Persze elötte nem volt rest mindenki szemeláttára üvöltözni vele és megalázni őt. Még jó, hogy szegény Said nem beszélte jól a nyelvünket. Biztos nagyon bántotta volna az a sok szitok amit kapott.
-Mr Costanza már várja önt!
-Csokoládét? Mutatott a kagylóalaku piros recepciós pulton lévő üvegtálkára. Minden féle színescsomagolású kis falatnyi vendégváró csokoládék halma volt benne.
-Köszönöm Miranda! Nagyon kedves tőled de nem kérek most. Majd talán távozásomkor szükségem lesz némi endorfinra. Én is erőltettem egy már szinte cinikus mosolyt a képemre.
-Pedig belga tejcsokoládé. Mondta miközben a mutató és a hüvelyk ujjai közt megfogott egyett és vörös ajkához emelte a már ki csomagolt kis falatott. Kicsit kidugta szájából a nyelvét és rátette a csoki falatott,majd visszahúzta szájába. Meleg barna szemeit rámemelte megrebegtette hosszú íves szempilláit, közeben bal kezével egy finom mozdulattal megnyomott egy kis gombot. A dubplaszárnyú ajtó nyílni kezdett. -Mehetsz. Mondta egy alig észtevehető kis mosollyal a szájaszélén.
Sosem tudtam hogy Miranda csak engem nem kedvel vagy érez valami perverz gyönyört attól ha a másik ember ráfarag éppen. Costanza irodája hatalmas és fényes volt. Az iroda közepén egy a padlótól a plafonig érő hengeralakú aqvárium volt. Benne ritka és különleges díszhalak , vizinyövények, egy kisebb pöröfejű cápa, az alján romokra hasonlító díszlet és egy mesterséges korallzátony volt. A főnöki íróasztal ettől balra és hátrébb helyezkedett el. Nem messze az egyik panoráma ablaktól. Az aqváriumtól jobbra egy bárpult volt látható. Faborítású,sörcsappal , és kis futball csapatos zászlókkal és táblákkal volt díszítve. A pult szélét egy kék, a tetejét a két fém tartó oszlop között piros leddekel volt megvilágítva. Az iroda többi részét tudatosan üresen hagyta mivel klausztrofóbiával küzdött. Így mindig azt érezte hogy nagy és nyitott térben van éppen.
- Üljön le Travis! Szólt szigorúan,szinte parancsoló hangsúllyal.
-Önnek is kellemes szép napot Mr Costanza!
- Jó napot,Jó napot! Hadarta zavartan, miközben csuklóból legyezett kézfejével a levegőben,mintha próbálná elhesegettni az illemre tett célzásom.
-Maga meg hogy nézki már megint??
- Ideje valamit kezdeni azzal a "macskával"!
- Tudja miért hívtam?
-Nem Uram, nem tudom. (Gondolom valami nagyon "fontos" lehet)
-Sergeiről rendelkezik valemiylen információval?
-Napokóta nem ad életjelet magáról.
-Úgy értesültünk Önnel látták utoljára egy belvárosi lebujban. Tudtommal nevetették meg sem a piát, sem a léha nőket.
Komolyan ezért képes ide hivatni? Az orosznál kevés veszélyesebb fazon van a környéken. Biztos megint nem sikerült kijózanodnia és épp egy vörös csipkés bugyiban matatt könyékid. A mázlista munkakerülő.
-Nem tudom hol lehet. Biztosan beteg!
-Hamarosan jelentkezni fog Uram.
-Ennyit szeretett volna Uram? Már félig felálltam a székből miközben nyújtottam a kezem .
-Van itt más is. Nyugodtan ülljön csak vissza! Esetleg siet Travis? Vagy tán az én társaságom derogál a "nagy vadásznak"? Ujjaival idézőjelbe téve mondta a rangomat.
-Van egy ügy amire kizárólag magát kérték fel az FBI-os hülyék. -Egy bestiális sorozatgyílkos jár szabadon. -Ezért is lenne szükségünk Sergeire is..

(Folyt köv)