ÁLOM

Álom#5

Álom (#5)

Elköszöntem Mr Costanza-tól, majd elindultam vissza a földszintre,hogy végre magamba töltsek egy forró feketét.
-Héj, szép fiú! Kiáltott utánam a pultból egy női hang.
-Parancsoljon! Fordúltam vissza a hangom érezhető volt az önbizalom hiánya , hiszen nem voltam benne biztos hogy engem neveztek így az imént.
-Itt hagytad a stukkered! Mutatott a pulton egy Browning 1911-380 Black Label-re . Éreztem ahogy az arcomról könnyedén leolvasható az őszinte meglepetség. Már az is furcsa volt,hogy tud a fegyverről de azt elképzelni sem tudtam ,mikor és hogyan szereztemeg tőlem. -Ne nézz olyan sután Travis. -Ügye nem gondoltad komolyan,hogy csak úgy bevihetsz ide egy pisztolyt? -Nanobotok Travis. Mondta megértő, nyugodt hangsullyal.
Vissza mentem a pulthoz és elvettem a pisztolyt .-Micsoda biztonság. Tettem hozzá miközben az övenhez csatolt pisztolytáskába csúsztattam a fegyveremet.
-Sajnálom Travis,de mióta bejutott az épületbe az,az alakváltó szigorúbb szabályokat kellett bevezetnünk.
-Már a földszinten elkapta az én orosz barátom. Nem kell félnetek!
-Apropó, hol is van a te hìres barátod munkaidőben?- Nem láttom hogy be csekkolt volna.
-Hamarosan itt lesz. Még én sem hittem el magamnak.
Le mentem a földszintre és végre volt egy lélegzetvételnyi időm. -Mi a helyzet segg fronton? Kérdezte Sophie viccelödve.
-Hiába örülsz, Épségben és biztonságban van. Mondtam nevetve.
-Kár..Azt hittem végre kerekre rúgják a valagadat. Tudod olyan kis fokhagyma popira. -Nem vagy te kicsit szemtelen? Próbaltam szigorú hangsúllyal mondani,de sosem tudtam rá haragudni.
-Nem vagy te kicsit szemtelen?? Vágot vissza gyermeteg gúnnyal.
-Sophie! Kicsi szivem mond, tudsz valamit Sergeiről? -Ma még nem láttam. Válasszolta. -Ahogy ismerem épp valahol a mesevilág peremén alussza álmát. Nevetett. -Hogy érted ezt ? Kérdeztem .
-Az üveghegyen is túl. Közben a kis, és hüvelykujjávala úgy mutogatott mintha éppen egy alkoholos ittalt iszogatna.
Ebben a pillantaban megcsörrent a telefon. Sophie át rohant a kis konyhából a jobbra mellettünk lévő kis irodába.
-Sophie Newvillage, tessék parancsolni!...Ühm..értem..természetesen..máris szólok neki és indulunk. Mégegyszer legyen szíves a címet..rendbe.... Viszhal!
-Traviis! Menni kell ! Traviis! Hallő!!
-Ne óbégass Sophie! -Veszem már a kabátom. -Mi a cím? -Mire kell számítani?
-Mondja gyorsan hölgyem.
3357. 11-es utca.
- Ez a városi temető címe.
-Mi dolgunk van ott nekünk?
-Kicsit morbid de egy holttest miatt hívtak.
- A temetőben egy hulla? Ez olyan furcsa?
-Furcsa Travis mert ez valahogy jár és beszél.
-Hmm.. A nekromancia 1000 éve tílos mágia. Ha ez egy holtélesztő démon imádó műve akkor biztos lehet benne,hogy sinix kutyákkal tépetik cafatokra a főtéren. A holtak nyugalmát megzavarni főbűn. Ez elött ezer évvel a legutolsó nekromanta egy egész sereget élesztett magának. Azóta aki meghalt az vissza nem jöhett. Nem is voltak próbálkozások ugyanis a sinixek a áldozataik lelkét is elfogyasztják. Így azok sosem szakadhatnak ki haláluk utolsó pillanataiban ragadnak örökre.
-Induljunk Sophie! Szóltam vissza az ajtóból...

(Folyt.köv.)