ÁLOM

Álom:#26

Álom: #26 (Chapter Sophie)

Tükrök, mindenfelé istenverte tükrök! Nem bírom már a saját arcom látványát! Minden mozdulatomat ezer másik én utánozza le! Napok vagy hetek teltek már el? Nem tudom. Nincs semmi időérzékem.

Az a rohadék kígyódémon lecsalt az alvilágba azzal a hazugsággal, hogy Travis halott. Azt mondta, az erőm segítségével majd visszahozhatom a halálból, s most egy tükörcsapdában senyvedek kétségek közt az őrület vékony mezsgyéjén egyensúlyozva. Nem tudom, mit akar tőlem. Nem tudom, mi fog velem történni. Zakatol, zúg a fejem.

- Segítség! - kiáltom kétségbeesve, de nem hall senki, aki segíthetne.

Miért bíztam egy aljas démonban!? Sírt dühében Sophie.

Egy vastag üvegen át figyelte őt Syholan és Harasum király. A vár egy titkos folyosóján volt egy szoba aminek falain mindent láthatotta király mit csak látni kíván a birodalmában.
Ezen üvegfalakon keresztűl figyelték Sophie-ét és várták a megfelelő pillanatot,hogy végre csapdába zárhassák a lány erejét amivel éltre tudják majd kelteni a világokat elválasztó kaput.

- Harasum király, alázatos szolgád, Syholan, jelentem, a lányt bezártam a lelkek termébe! Ha minden jól halad, lassan, de biztosan a tükrök magukba szívják a lány erejét, s a két sík végre egyesül - mondta szinte félve Harasum haragjától Syholan. Tudta, ha nem intézi el olyan gyorsan, ahogy Harasum kívánja, akkor a halál megváltás lesz számára.

- Majd akkor szólj, ha elintézted, amire utasítottalak! A féldémon ügyében van fejlemény? - kérdezte Harasum, rubinszemei szinte szikráztak a dühtől. A legutóbb hibázott, amikor alul becsülte a vadászt. Akkor azt hitte, a démoni erőt már nem tudja uralni a hatalmas vadász.

- Királyom, a lány itt van, ahogy tervezted, eljött azért, hogy megmentse a vadász lelkét.
- Azt gondolod, nem látok a szemeimmel? Hogy veszed a bátorságot engem ostobának nézni?- kérdezte fenyegető hangsúllyal.

- Királyom, én szerettet és tisztelt királyom, a szenvedés nagyura, az alvilág egyetlen igaz ura, szolgád, Syholan mélységes alázattal bocsánatodért könyörgöm.

- Negyven csapás tüzes ostorral a büntetésed, amiért megsértettél. Lásd, milyen közel állsz a szívemhez, hűséges Syholanom. - mondta Harasum lágyuló hanggal, majd megveregette a démon vállát, mintha épp dicsérné.

- Hálásan köszönöm, ó, nagy királyom, a Hariam tartomány igazságos, nagyhatalmú ura, kinek birodalmánál csak a jósága határtalanabb. - mondta hajbókolva a hüllődémon. Tudván, hogy a király mást ezért már bitóra is küldött, valósan érezte magát szerencsésnek.

Harasum terve az, hogy a két idősík egyesítésével halhatatlanságot nyerjenek az élők világában is. Az élőket pedig, mint erőforrást használná a seregei megerősítéséhez, így nem lenne senki, kinek az övénél nagyobb hatalma van az alvilágban. A nagyurak egy olyan sereggel nem fognak harcba szállni, amely az élők erejével sebezhetetlenné válik.

- Nagyuram, amint a lány megpróbálja használni az erejét, a tükrök csapdába zárják azt. Mi legyen vele? - kérdezte Syholan, aki, bár nem merte bevallani, de legbelül megkedvelte a kedves lányt az idevezető út során. Legbelül tudta, hogy Sophie nem halálra érdemes, különleges élő.

- Mit szeretnél kezdeni vele, Syholan? - kérdezett vissza a király mosolyogva. - Tán megtartanád ágyasnak?

- Királyom, ha nem volna ellenedre, akkor igen, ezt szándékoznám. - válaszolt Syholan alázatosan.
- Túl veszélyes volna itt tartani. - szólt Harasum. - A vadászt egyszer alábecsültem. Még egyszer nem esem ebbe a hibába. Biztosan eljönne a lányért, ha tudomást szerezne azt ittlétéről, és akkor még a királyi őrség az én biztonságomat sem szavatolja, nemhogy azét, aki ágyasként tartja őt.

- Bölcsességed megkérdőjelezhetetlen, királyom. Dobassam a dögverembe?
- Tégy úgy, Syholan. Majd a fattyak elropogtatják a csontjait. - válaszolta király.

- Akaratod szerint fogok eljárni, királyom.

********************************************