Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~16.~~

Én vagyok a Hood duo lánya. 

Csend. Döbbenet. Félelem. Sikítás. Csend. Üres.

Ezek követték a fent említett  mondatot. Mindenki elcsendesedett, a döbbenettől. Nem tudom, hogy a valóság miatt akadtak ki, vagy, hogy ilyen nyíltan bevallottam. Tudtam, hogy félnek a szüleimtől, akkor is ha már meghaltak, az iskolában említett dolgok alapján. De nem számítottam erre. Páran sikítottak is, de pár pillanat múlva csend volt. És üres volt a terem és a folyosó is. Egyedül én, Sho-chan, Kyouka, és Katsuki maradtunk bent.

Azóta eltelt pár nap, hét. És nem változott semmi. Csak az, hogy a rendőrség is kihallgatott, még a régi ügyek miatt.

Én csendben meghúztam magam. Előbb elmentem a kollégiumból, minthogy a többiek felkeltek, és ott is általában a szobámban voltam. A többiek is kerültek. Hirtelen mindig eltudtam sétálni kényelmesen a folyosókon. Mert a falhoz szorították magukat, vagy a termükbe menekültek. 

Egyik nap úgy keltem fel, hogy éreztem szinte, hogy az a nap  szörnyű lesz.

Az ebéd szünetben Kyouka és Sho-chan társaságában ültem a menza egyik asztalánál. Egy almát eszegettem, míg ők ebédeltek. Csendben voltunk, tűrtük a szúrós pillantásokat, melyek leginkább az én hátamba égettek lyukat. Bakugou a Bakusquaddel ült, mégis csak fontos barátai vannak. Azóta hozzájuk csapódott egy narancssárgás vörös, göndör hajú "csinibaba" lány, a D osztályból, és egy szőke, hullámos hajú plázacica, a G osztályból. Ott vihorásztak, és próbálták felszedni a fiúkat. Meg néha sutyorogtak. A D-és lány valamennyire visszafogott, és kedvelt ahogy láttam eddig, a G-és meg... egy szabad szellem.  

Próbáltam nem figyelni rájuk, ami egy idő után sikerült is. A gondolataimba mélyedtem. Majd pár perc múlva Kyoukával beszélgettem egy új bandáról.

Éppen nevettünk valamin, amikor a D-és lány odalépett mellénk. Eléggé zavarban volt, kezében szorongatta a kis epres shake-t. Motyogott valamit, amit nem értettem.

- Mit szeretnél?- kérdeztem rá. Összeszorította ajkait, majd mély levegőt vett és megszólalt, emberi hangnemben.

- Akaguro Sakuko!- mondta ki a születési nevemet, mire lefagytam. Utoljára több, mint 13 éve hívtak így. Persze, erre mindenki idenézett az ebédlőben.- Tudod, a nagymamám egy nagy tehetséggel megáldott nő volt.- Kezdődik.- Mikor a te undorító szüleid feltűntek, ez a tehetsége kárba veszett. Hála nekik, már 17 éve nem szólal meg! Egy szót se!- Erről én tehetek? Még meg se születtem ekkor.- A te szüleid szörnyű dolgokat tettek a világ ellen, a családjaink ellen. Nem tudom elképzelni, hogy a porontyuk másmilyen. Úgyhogy, ez a mi büntetésünk azokért, amiket a szüleid tettek, amiket te tettél, teszel, és tenni fogsz!- harangozta, mintha az Isten szava lenne, majd az arcomba öntötte az italt. A hideg epres ital végig folyt az arcomon, az egyenruhámra. Az iskola nagy része Úúú-zni, meg nevetni kezdtek, vagy helyeselni.

- Oi.- állt fel Sho-chan, de leintettem.

- Őszintén nem értem, hogy a világ egyik leggonoszabb embereinek a lánya, hogy lehet a hős tagozaton. Hiszen látszik a szemedben a sötétséget! - szidott össze-vissza. -... ráadásul, minek kötöd be a kezed? Ez nem fedi el a vért, ami a szüleid, és a te kezedhez tapad!

- Oi, elég.- szólt Kyouka.

- És minek zárkózol be ennyire a szobádba! Hallottunk róla!- mondta, mire kék szemeimet egy pillanatra Kirishimáékra emeltem, akik összeráncolt tekintettel nézték a jelenetet. Pontosabban engem. Kivéve Bakugout, aki a lányt nézte.- Oh, csak nem ezzel próbálod kizárni a feléd irányuló gyűlöletet? Nem fog menni, mert ugyanúgy gyűlölni fognak, és mint látod ez meg fog találni. Nem értem miért nem haltál meg inkább a szüleiddel!