Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~22.~~

Fájt. Nagyon, nagyon fájt, ahogy a pengék a szárnyamba vájtak, sőt, egy teljesen átnyeste, és megvágta a homlokom. A vér végig csorgott az arcomon, ahogy lassan felemeltem, miután elvettem a szárnyam. A szememben nem csak az aranykarikák világítottak, hanem a düh tüze is. Todoroki-kun feje hátra csuklott, ahogy a hátánál, és kicsit a tarkójánál tartottam. Bevégző felnevetett.

- Kit látnak szemeim?- villantak egyet az említett szervek.- Régi barátaim kislánya!- nevetett felismét.

- Tch.- szorítottam össze az állkapcsom. Megpróbált megütni minket, de egy gyors mozdulattal a felemás szemszínű fiút a karjaimba kaptam és elrepültem az ütés előtt. Nem tudtam sokat, csak pár métert, mert a szárnyam még mindig szakadt volt. Pont csak az egyik bejárati ajtóig tudtam, amin gyorsan kiraktam, remélhetőleg biztonságba a fiút. Arrébb rohantam onnan, miközben egy centire a fejemtől folyamatosan szúródtak a falba a kardok. Egy a fejem előtt szúródott be, épphogy megálltam az éles penge előtt, de már hajolhattam is el, mert jött a következő. Hátra szaltóztam egyet ezzel is elkerülve egy pengét. 

Én is támadásba lendültem, és vagy ezer pengét küldtem neki, amiket a láncaival könnyedén blokkolt. Morogni se volt időm már egy lánc, amit nem vettem észre ki is gáncsolt. Hátraestem és erősen bevertem a fejem. Egy pillanatra el is ájultam.

--Emlékkép--

Kintről kék-fehér-piros fények cikáztak be. Anya a kezében tartott, apa egy telefonon beszélt. Anya nyugtatott, mert bár csendben voltam, érezni lehetett, hogy nyugtalan vagyok.

- Nem, Chizome, figyelj! Gyere ide, de ne lássanak meg! Nem, ismétlem, NEM akarom, hogy te is bajba kerülj. Ha itt vagy, vidd el Sakusát, és Sakukot! Érd el, hogy biztonságban legyetek! Értetted? Nem, ide hallgass! Ők az elsők, én addig megvédem őket, és ha elég messze vagytok én is lelépek!- itt az ablak felé kapta a fejét.- Mennem kell, kezdődik! Nem hittem volna, hogy -egyszer egy ekkora lépést tesznek. -morogta a végét, majd letette a telefont, és hozzánk lépett.

- Nem tetszik a terv Chikuko... veled akarok harcolni!- mondta anya könyörgően. Apa egy fájdalmas mosollyal anya egy sötét tincsét a füle mögé tűrte, majd a kezét anya arcán hagyta.

- Nem lehet. Vigyáznod kell Sakukora.- simította meg a buksim, majd kezét anya hasára tette.- És ebben az állapotban pláne nem harcolhatsz. Most ti hárman vagytok a legfontosabbak.- döntötte a homlokát anyáénak. Levette a gyűrűjét, majd rám pillantott. Megnyomott egy gombot, ami által egy kis penge nyílt ki az ékszerből. -Hercegnőm, ezt rád bízom. Nagyon szeretlek.- súgta, majd adott egy csókot a homlokomra, majd anyához fordult és megcsókolta. Miután elváltak anya könnyes szemébe nézett.- Nagyon, nagyon szeretlek szerelmem! Bárcsak több időnk lenne!- susogta.

- Lesz még időnk!- kulcsolta össze anya a kezüket.- Bárcsak ne kéne úgy beszélned, mintha búcsú beszédet mondanál!

- De nem tudhatjuk.- mondta apa, könnyes szemeit lesütve. Anya felemelte az arcát.

- Ha nem is itt, de valahol, biztos vagyok benne, hogy egy boldog életet élhetünk. Ráadásul, ne feledd- mondta egy szomorú mosolyt magára erőltetve, majd levette nyakláncát, és apa gyűrűjét ráhúzta. A nyakamba akasztotta, majd egy csókot nyomott a homlokomra.- Sakukoban ott vagyunk. Mind a ketten. A célunk. A történetünk. A szerelmünk.- mosolygott. Apa egy ideig anya arcát vizslatta pár pillanatig, majd megcsókolta. Mikor elváltak, nekem adott egy utolsó puszit, majd anya ajkaira is, majd összedöntötték a homlokukat egy pillanatra, mikor egy lánc csörrenést hallatszott. Anya egyből hátrált pár lépést, apa pedig megharapta magát, szinte egy egész darabot kiharapott a kezéből, sötétkék szemében egy világossárga karika kezdett világítani, szája sarkától le az állán, egészen a pólójáig vér csurgott le. Egy kard hasította át a bezárt ajtózárt. Belökték az ajtót, majd megcsörrent ismét egy lánc.

--Emlékkép vége--

Kipattantak a szemeim, és egy pillanat alatt fordultam ki a szemeim közé hasító kard elől. Felálltam, a bal vállamba éles fájdalom hasított. Egy kisebb tőr állt benne, a bal karomat mozgatni se tudtam. Kitéptem a tőrt, majd lenyaltam róla a véremet, amitől megélénkültek a karikák a szememben. Nehezen, de sikerült megmozdítani a karomat. Felugrottam, és mintha nem sérült volna meg a szárnyam felrepültem, és egy árnyék pengével megvágtam az arcát. Felkacagott.

- Még próbálkozol?- sandított rám.

- Gyűlöllek!- sziszegtem könnyekkel a szememben.

- Remek! Szórakozzunk.- fordult felém.

*****************************************************************************

Jaj, emberek én majdnem bekönnyeztem... ilyen még nem volt...

Remélem tetszett nektek!

Ha igen csillagozzatok és kommenteljetek!

W23.