Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~14.~~

Fáradtan nyitottam ki szemeimet. Egy kórházban voltam. Mellettem Jirou ült behunyt szemekkel, fáradtan. A falnak dőlve, az ággyal szemben állt Bakugou és Shouto. Mindkettejük szeme be volt hunyva. Borzalmasan fáradt voltam és mindenem sajgott. Bakugou mellett két mankó volt a falnak támasztva, Shoutonak gipszbe volt téve a jobb karja, Katsukinak pedig a bal lába. Senki más nem volt a szobában, pedig még volt 3 ágy. A kezeimen le volt cserélve a kötés. Kyouka feje be volt kötve. Ülő helyzetbe tornáztam magam. A mozgásra felnyitották a szemüket.

- Sakuko!- ölelt meg Jirou. Hangja tele volt aggódással. Nehezen felemeltem a kezem, és simogatni kezdtem a hátát. Shouto, megnyugodva fújta ki a levegőt, és sétált az ágyhoz. Leült az ágy szélére, és megérintette a másik kezem. Rámosolyogtam halványan.

- Mi történt?- töröltem meg a szemem, miután Kyouka elengedett.

- A csata után elájultál, Liba. -morogta Katsuki. 

- De legyőzted őket.- mondta, kényszeredetten mosolyogva Kyouka. Direkt nem tettek említést az erőmről.

- A többiekkel mi történt?- kérdeztem tompán.

- Miután a Gonoszok Szövetsége visszavonult mindenkit kórházba számítottak. Pár napja engedtek ki mindenkit.- válaszolt Shouto.

- Pár nap? Mennyi ideje vagyok kiütve?- kapkodtam a fejem. Sho-chan csendben maradt, Kyouka összepréselte a száját.

- Egy hete.- mondta nyugodtan Katsuki. Kitágult szemekkel meredtem magam elé. Egy hete?

- Saku..ko- szólított meg barátném.- Mi volt az az erő?- kérdezte félve. Egy pillanatra felkuncogtam.

- Mi lenne? A képességem.- dőltem hátra kicsit, az ágy támlának. Egy ideig csendben voltunk, csak az óra kattogását lehetett hallani. 

- Mióta tudsz róla?- kérdezett újra. 

- Mióta tudnék? 4 éves korom óta. -válaszoltam. Tudtam, hogy vallatás lesz, ha valaha is használnám az erőm. - A többiek, biztonságban vannak, ugye?

- Igen, csak...- mondta Kyouka, majd elhallgatott.

- Csak?- vontam fel a szemöldököm.

- Nem mernek bejönni hozzád. Félnek.- dünnyögte Katsuki. Egy kis csend után újra, Katsuki szólalt meg.- Miért nem használtad?- mordult rám. 

- Több oka is volt. -motyogtam. -Mint például, hogy félnének tőlem. -mondtam elpillantva. Egy ideig, még csendben voltunk, majd még pár szó után, haza kellett menniük.

- Örülök, hogy felébredtél.- ölelt meg Sho-chan, halvány mosollyal.

- Ti hogy hogy bejöttetek meglátogatni?- néztem rájuk még egyszer.

- Tch, egy ilyen Libától nem értem minek félnek.- morogta Katsuki, mire elmosolyodtam.

- Sakuko, ismerünk téged. Biztos vagyok benne, hogy a többiek se fognak félni, csak idő kell nekik.- mosolygott Kyouka. Ezután kimentek.

Lassan besötétedett, engem pedig ismét elnyomott az álom.

--Álom--

Touya jött értem óvodába. A kézfejemről kis patakban vér folydogált lefele . Touya kicsit letörölte és elindultunk. Megkérdezte mi történt. Jött a szokásos válasz. Piszkáltak, mert nincs erőm. Ekkor viszont berántottak minket a sikátorba.

- Nocsak, nocsak. Csaknem Endeavor gyerekei? -vigyorgott egy csapat gonosztevő. Körülbelül heten lehettek. Félve Touyahoz bújtam, aki dühös, és kicsit ijedt tekintettel, maga elé emelte kék lánggal borított kezét. Az egyik egyszerűen hátra rántotta őt egy lánccal, engem meg egyszerűen hátra rúgtak. A kezem a fejem alatt volt. Véletlenül lenyeltem a vérem. Sőt félrenyeltem. Csak én lehetek ilyen szerencsés. Köhögő rohamot kaptam, a hasam fájt, az emberek pedig gonosz vigyorral közeledtek felénk.

- Nyugalom. -köhögött Touya mögöttem.- Semmi gond nem lesz, Saku-

- Oi, kölyök, pofa be.- rúgtak bele, mire a falnak csapódott. Egy késsel közeledtek felé. 

- TOUYA!- kiáltottam, számban vér ízzel. Ezután már ködösek az emlékeim, de most még is egész jól láttam. A szememben megjelent az arany karika, a hátamon pedig megjelentek a szárnyak. Neki rontottam a késesnek. Az arcát karmolásztam, majd mikor hátba akartak ütni elugrottam, így ő kapta be az ütést. Érkezéskor ösztönből hátba rúgtam, aki segíteni jött neki. A többi is nekem rontott, de szinte ösztönből kerültem el őket, majd mikor a falnak estek, és eltűnt a szárnyam és az arany karika a szememből, Touya felkapott és elrohant velem.

--Álom vége--

Reggel hirtelen ébredtem fel. A táskámból, ami az éjjeli asztalon volt kikotortam a füzetem és a tollam, majd leírtam a négy éves korhoz. Utána fáradtan dőltem vissza az ágyamra.

***************************************************************************************

Na, ez ennyi lenne. Ha tetszett csillagozz és:

KOMMENTELJ!

W23.