Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~37.~~

Deku padjára(amit befoglaltam az engedélyével a szünetre) dőlve hallgattam a többiek beszélgetését. Felnéztem egy pillanatra, mikor észrevettem Katsuki hátterét. Elővettem óvatosan a telefonom és lefotóztam, majd elküldtem neki a képet és hozzátettem, hogy ez mi, pár röhögő fejjel. Bakugou elkerekedett szemekkel a telefonját nézte, majd felém kapta a fejét, mire vigyorogva intettem neki, míg oda se nézve írtam neki.

Denevér Selejt🦇🔪🦇 : Ha üvölteni kezdesz kérdezősködni fognak.

Miután elolvasta idegesen a száját rágva válaszolt.

Blastyboy🧨💣😂: Ha elmondod bárkinek kinyírlak.

Denevér Selejt🦇🔪🦇: Jól van, nyugi, lakat a számon. 😂😂 De ki ez?

Blastyboy🧨💣😂: Valaki. Semmi közöd!

Ránéztem, arcán enyhe pírrel méregetett engem.

Denevér Selejt🦇🔪🦇: Vágom, a csaj, akiről a 7 perc Mennyország alatt beszéltél. Egész aranyos. 😘❤

- Sakuko...- morrant fel halkan Katsuki, mire mind én, mind a Bakusquad oda néztünk.- Kinyírlak...

-... Run.- álltam fel és rohantam ki a teremből, mire hallottam, ahogy kirobban a teremből.

- OI, VISSZA GYERE BŐREGÉR!!- üvöltött. Befordultam az egyik folyosón, mire észrevettem Mei-t. Egy öngyilkos gondolat jutott eszembe.

- HATSUME!- értem elé, mire rám nézett.- Szeretnék egy új eszközt.- lihegtem, mire felragyogtak a szemei és magával rántott a műhelybe, még azelőtt, hogy Bakugou befordult volna a folyosóra.- Ez szigorúan titkos, csak ketten tudhatunk róla.- tettem hozzá az asztalnak támaszkodva. 

Kemény kettő órával később jutottam ki a műhelyből. Vagyis inkább minden egyes óra után Mei elráncigált, de amúgy vicces volt, bírom a csajt.

Éppen egy osztályfőnöki óra után voltunk, mikor egy a teremhez közeledő felnőtt nő bosszankodását hallottuk meg. Én a telefonomat nyomkodtam, mikor betörtek titán módjára terembe. Pontosítsunk, hogy kik voltak. Egy vörös, egyenes, vállig érő hajú zöldes-barna szemű nő, egy idős, vöröses-ősz, rövid hajú nénike, egy tolószékben, és jé, Mori Kisa, Kiri csaja. 

- Segíthetek?- lépett az ideges nőhöz Aizawa-sensei.

- Igen! Tüntesse el ezt a bűnözőt!- mutatott rám. Felsóhajtottam.

- Most mit csináltam?- álltam fel unottan. A nő hitetlenül rám nézett.

- Hogy mit? Először is, a te drága szüleid elnémították az anyámat! 17 éve nem szólalt meg! Nem tudom, hogy de hála nekik már nem beszél!- kapta el az ingem gallérját. -A lányomhoz sose szólt egy szót se! Mindig csak írogatott, de ne beszélt!

- Oi, asszonyom!- lépett közelebb Aizawa.

- Erről én tehetek? Ekkor még meg se születtem.- néztem a nő szemébe nyugodtan.Felpofozott, mire az ütés erejétől elfordítottam a fejem.

- Te.. te szörnyszülött... te sem vagy különb! Megfenyegetted a lányomat!- mondta hangosan, mire a folyosókról is benéztek, és itt is elnémultak.- Azt mondtad neki, hogy majd megmutatod neki mi az a fájdalom!- kiabált. Lesütött szemekkel álltam.

- Sakuko... ez igaz?- kérdezte aggódó arccal Kirishima, miközben a lány derekát átölelte fél kézzel, míg az a nyakában lógott. Aprót biccentettem, mire suttyorogni kezdtek a folyosón. 

- Szörnyeteg!- förmedt rám a nő.

- De már megtettem.- mondtam zsebre tett kézzel. -Hiszen látták a múltam, látták a fájdalmat, amit átéltem. Láttam a saját szüleim halálát. Ha a lánya akkora egy elkényeztetett kis *****, hogy ettől nem érzi rosszul magát, akkor egy rosszul nevelték, kettő pedig szemét. -mondtam nyugodtan a nő nevét. Ő mintha csak felnyitották volna a szemét, és ráébredt volna, hogy mi van, de túl nagy a büszkesége, hogy ezt el is fogadja, ismét nekem rontott.