Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~23.~~

Nos. Egy részemről megnyerhetetlen harc volt ez. Nem csak azért, mert nem nagyon tudtam támadni, csak menekülni, hanem azért is, mert ez a vastelep taktikát váltott, amikor már fáradtam, de azért minden támadást kikerültem.

- Rendben, nézzük, hogy reagálsz, ha nem te vagy a célpont?- mondta, vészjóslón elvigyorodva, mire lefagytam. Ekkor csettintett, és én oldalra pillantottam a keze irányába. Olyan rohadt gyorsan még sose repültem. Úgy ugrottam be Recovery Girl mögé, mintha az én életem múlt volna rajta. Az arcomra fröccsent a vérem, mikor a tőr átszúrta a jobb alkarom.

- ****om!- sziszegtem, majd visszafordultam összeszorított fogakkal. Tébolyultan elvigyorodott jobban, majd ismét csettintett. Felpillantottam. Kardesőt tervezett, és mikor megláttam kik felett, ökölbe szorult a kezem. Gyorsan megpróbáltam átjutni, hogy mondjuk árnyékból egy pajzsot húzzak fel, de későn értem oda. Pontosabban nem teljesen. Az 1.-A osztályra pengék hullottak, és a pajzsom nem védett mindenkit.- Asui!- rántottam a békalányt beljebb, így mikor kitámasztottam magamat a bal bokámat átszúrta egy penge. Körbenéztem, hogy mindenkit véd e már a burkom, az az apró burok, amit csináltam. Szinte mindenkit. Szinte. 

- Kilyukadt a burok!- sikkantott Hagakure, mire odaugrodtam. Úgy nyeste le a bal szárnyamat, és hasította át testemet a kard, mint egyszerű vajat. A szám megtelt vérrel, aminek egy része lecsurgott az államon.

- SAKUKO!- kiáltotta Jirou-san, Bakugou és... Nee-chan? A fülhallgató képességű lány mellettem termett, a szőke fiú pedig elrobbantotta a felettünk lévő kardokat.

- Jól vagyok.- morogtam lenyelve a vért, majd kikerekedtek a szemeim.

- Nem, nem vagy jól. -habogott, majd megpróbált behúzni a burokba.

-Jirou!..-san. -tettem hozzá, mire rám emelte szemét. Az egyik ujjam a sebemhez érintettem, majd a számhoz emeltem és lenyaltam. Rápillantottam. A szememben izzott a két aranykarika.- Jól vagyok.- könnyes szemmel megrázta a fejét.- Túlélem, úgy ahogy- hunyta be a szemem, majd eltüntettem a szárnyam és a szarvaim.- eddig is.- nyitottam ki, majd kitépve a lány kezéből a karomat ledőltem az ülőrészről. A stadionba zuhantam le, hallottam, ahogy páran a nevemet utánam sikítják. Kifújtam a bent tartott levegőm, fájdalmasan elmosolyodtam, majd mikor meghallottam a láncokat, halkan elnevettem magam.- Az emberek- mondtam halkan.- túl kiszámíthatóak.- abban a pillanatban a kezeimet és lábaimat elkapták a láncok és kifeszítve a levegőbe emeltek. Behunytam a szemeim, és lógattam magamat. Közelebb emelt magához.

- Hol szúrjalak át?- kérdezte remegős hangon.- Ott ahol édesanyádat?- nevetett fel.- A hasadon át, majd feszítselek ki a falra?- nevetett.- Vagy úgy mint apádat?- kérdezte szórakozottan, majd megérintette a nyakamat. Eddig bírtam.

- Menj a halál ****ára, ******!- kiáltottam, és szembe köptem, mire elengedtek a láncok. A földre zuhantam.

- Nagyon erősnek hiszed magad, mi? El kell szomorítsalak, nem vagy az!- nevetett fel.- Nem értem minek harcolsz.

- Pedig igen egyszerű oka van.- emeltem fel a fejemet.- Azok, akik szeretnek, ki tudja miért, éppen aggódnak értem. Nem hagyhatom, hogy te győzz. Nem akarok meghalni.- nevettem fel fájdalmasan.- Igen, ezek részben igazak. De igazság szerint, -emeltem rá a tekintetem.-csak baromira irritál a pofád.- álltam fel.

- És akarod elérni, hogy ne most azonnal öljelek meg?- vonta fel a szemöldökét szórakozottan. És kicsit kíváncsian.

- Így.- mondtam egyszerűen. Abban a pillanatban az árnyékok megragadták a robot lábát és a földre rántották. Épphogy elugrottam előre a robot ripityára tört a földön. Mikor nagy nehezen kimászott a romok alól tele sebekkel, megfogtam az egyik kardot és markolatával leütöttem. Felkaptam az egyik láncot és megkötöztem, valamennyire. Elvigyorodtam. Felnéztem az eddigi csapatomra. Nem tudtam semmit leolvasni az arcukról. Intettem egyet.- Asszem, ki vagyok rúgva.- vontam vállat. Tomura megfordult, és bement a füstbe. A többiek követték, de Touya előtte nekem intett egy aprót. Az aréna éljenezni kezdett, és rendőrök rohantak be, Todorokit pedig elvitték hordágyon.

Erről nincsenek már nagyon emlékeim. Arra emlékszem, hogy a zajok tompulni kezdtek, a látásom elhomályosult. Lihegtem, nem bírtam lélegezni, a vér átáztatta a ruhámat a pólómnál, a bokámnál, és a kötést a kezemen. A fejemről lefolyó vér miatt a hajam hozzám tapadt. 

Pár ember körbevett, de nem tudom kik, csak arra, hogy dőlni kezdtek a világgal együtt.

Elájultam.

********************************************************************************

Ne szokjátok meg, hogy hétköznap hozok részeket, csak pont volt időm.

Na ezt a csatát is lezártam. 

Írjátok meg a véleményeteket, hogy tetszette, mik voltak a reakcióitok a kommentszekcióban, és ha tetszett csillagozzatok.

W23.

Ui.: Imádkozzatok értem, hogy jó legyen a holnap kiosztott töri tz-m :/