Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~24.~~

Sötét. Hol vagyok, a lelkemben?

Nem itt meleg van. Akkor nem ott. Kellemes ez a meleg. Beleburkolódok jobban. A távolban, mintha lenne fény. Arról jön a hideg. Nem akarok odamenni. Itt jó meleg van. Kellemes, biztonságos. Mi ez? Egy világító téglalap. Mint egy TV. Ki van rajta? Érzem, hogy fél és sír. Na jó, csak könnyezik. Várjunk... Nee-chan?

A téglalapon Nee-chan ölelt magához, ő könnyezik, én pedig a vállán pihentetem a fejem, miközben belekapaszkodok. Itt 10 éves vagyok?.. Azok... aranykarikák a szememben?  Sírok, és a szememben világítanak a karikák, bár ezt gondolom nem látja Nee-chan. Egyből eltávolodik erre a gondolatomra a kép. Az árnyékok körülöttünk forgószélként repkednek, néhol megvágva minket.

Emlékszem erre. Véletlen aktiváltam a képességem, és mivel sose használtam nem tudtam irányítani. Ezután egy ideig remegtek a kezeim. Mert ismét elfojtottam az erőm. 13 és fél évesen rájöttem, hogyha edzek az erőmmel, akkor több ilyen nem fordul elő. Edzettem vele fél évig körülbelül, ezáltal elhagytam a rózsaszín ruhát, a zongorát, és a magántanulást. Bár, azt nem egyből, azt csak a gimiben hagytam el.

A kép szertefoszlik.

Megjelenik egy új. Ez egy kölyök? Sötét a tekintete. Hatalmasak a karikák a szeme alatt, beesett az arca, tiszta kosz, egy szakadt ing van rajta. Nagy kék szemeivel felnézett valakire. Mérges volt és félt. Ez én vagyok.

Hasba rúgnak, mire egy rakat doboznak esek, amik rám dőlnek. Nehezen kikászálódok a dobozból. Egy csapat gyerek van ott mind félve egy fiatal nőt körbevéve, akinek kétségbeesett arca van. Világosbarna haja kontyba van fogva, nővér ruhát visel. Utánam kiált, de egyből elhallgat, mikor odaszól neki egy férfi. A férfinél fegyver van. Egy pisztoly. Bőven a harmincas éveiben lehet, borostás arca van, szemeit napszemüveg takarja, fekete öltönyt visel, és kalapot. 

- Kérem a pénzt és az ételt!- mondja mély hangján, bár csak a szájáról olvasom le, mert nem hallom. A nő félve tartja maga körül a gyerekeket, és az idősebb nővérre néz, aki nyugodtnak mutatva magát állt, miközben fejéhez fogták a pisztolyt. 

- Árvaháznak nagyobb szüksége van rá.- Olvasom le szájáról. A nő idős. Az arca ráncos, és májfoltos. Látszódnak a nevetőráncok a szeme sarkában, bár most nem mosolyogtak. Puska dörren. Az idős hölgy elterül a padlón, miközben a vér beteríti a padlót. A gyerekek és a nő felkiált, míg a férfi egy lépést tesz feléjük. 

- Valaki mutassa meg hol van a pénz!- kiáltja, számomra, hangtalanul. Lassan oda sétálok, mire elégedetten felnevet. A nő halkan engem szólítgat, de nem figyelek rá. Már két cm-re vagyok a férfitól.- Jól van kölyök, mutasd.- tátogja számomra. Felemelem rá a fejem. 

Egy hatalmasat ütök az érzékeny pontjára, mire összegörnyed, én meg kirohanok az épületből. Azt látom, ahogy végig rohanok a piacon, majd befordulok egy sikátorba. Elkapják a hajam, és a falnak szorítanak. A pisztolyt az oldalamnak szorítják, és már ennyi felsebzi a gyenge bőrt, a kilátszódó bordáimon. Artikulálatlanul üvölt, én pedig kétségbeesetten kapálózok, majd mikor, egy pillanatra lejjebb csúszok a falon ellököm magam és megrúgom, ismét fájdalmas pontján, mire összegörnyed, kezéből kiejtve a fegyvert. Megrúgom a mellettünk lévő dobozokat, amik így rádőlnek. Fájdalmasan felkiált, miközben én remegő kezembe fogom a pisztolyt.

- Mi az kölyök?- kérdezi dühös mosollyal. Állán nyála lecsorgott.- Megpróbálsz megölni?- kérdezi felnevetve. A szótól még jobban megrémülök.- Egy ilyen kis selejt, hogyan tudnál megölni, ha még megfogni se tudod.- selejt. Azt mondta selejt. A szemeimből kilökte a félelmet, helyette ridegség jön. Igaz is. Ez a nyomor városa, én pedig utcakölyök vagyok, bűnözők fattya. Egyetlen kézzel a fejéhez fogtam a pisztolyt, kibiztosítottam, majd ujjamat a ravaszra helyeztem.

- Sayonara.- suttogom, majd meghúzom.

Ezt már szinte el is felejtettem. Hogy hogyan öltem meg valakit.

*************************************************************************************

Na milyen lett?

Remélem tetszett.

Ha igen csillagozz és kommentelj.

W23.