24

39. rész

    Mikor újra láttam valamit.Akármit is akkor már egy olyan érzés fogott el,mintha zuhannék.Körbe néztem és tényleg zuhantam.Nem tudom hova,hisz minden teljesen fekete volt és sötét. Próbáltam levegőt venni,de nem voltam rá képes.Mégsem fulladoztam.Tehát...meghaltam volna?Ez lenne a halál?Olyan könnyűnek érzem magam.Olyan lehetetlennek.Mégis ilyen egyszerűen vége lenne?Természetesen nem volt.Éreztem a figyelmét magamon.Ahogy késként szúrja a mellkasom.Nyeltem egyet és felkiáltottam.

-Akkor most vége volna?!

   Nincs válasz továbbra is csak zuhantam.Zuhantam lassan,de biztosan egészen addig míg valamibe belebotlottam.Előttem lebegett és csak mozdulatlanul ment tovább.Közelebb próbáltam kerülni.Furcsa volt,mert távolról úgy tűnt,mintha valamik másznának rajta.Mire sikerült elérnem és utána már könnyebb volt kivenni,hogy egy ember volt.Legalábbis valami maradéka.Közelebb próbáltam lebegni vagy talán inkább úszni.Furcsa,sőt eléggé beteges dolgot kellett látnom.Azon kívül,hogy teljesen véres volt ami lassan már meg sem lep engem.Az egész.Ez az egész helyzet most mégis egy kicsit más volt.Elsőre nem tudtam eldönteni pontosan miért,de ahogy közelebb és közelebb kerültem már sokkal tisztábban láttam.Valamik mozogtak rajta.Nem láttam tisztán,hogy micsodák.Érdekelt,hogy mik lehetnek ott.Lassan már a szaga is megcsapott.Régóta lehet itt.Néhol már eléggé rothadtnak tűnt.Elkaptam az egyik még meglévő végtagját és sikerült magamhoz húzni.Amik mozogtak rajta azok...Pillangók?Egy ilyen sötét helyen és lehetetlen helyen?Furcsa volt látni az egészet.Mintha élveznék a helyzetet.Nyalogatták a testet,de csak ott ahol vér volt.*Elhessegettem őket,de mindig visszatértek és folytatták a kis étkezésüket.A szemem lassan megszokta a sötétet és körbenéztem.Mindenfele hasonló testek lebegtek.Az egyiken megakadt a szemem.Vagyis inkább azon ami rajta volt.A pillangók amik azt a testet ették fényletek. Szín szerint el tudtam választani az összeset.Volt ott piros,kék,türkiz,de még sárga és azúr is.Nem is volt olyan messze.Nem értettem eddig,hogy nem tűnt fel az a pislákoló fényjáték amit a szárnyiak gyengéd csapkodása imitált.Lassan,de biztosan indultam tovább,hogy elérjem azt a furcsa testet.Kisebb volt,mint a többi,mégis rajta volt a legtöbb pillangó.Közelebb és közelebb,de még annál is közelebb kerültem a fénylő testhez.Megragadtam a lábát és magamhoz rántottam.Az egyetlen test volt ez ami épp volt.Nem vérzett sehonnan és közben nem is volt hideg.Kicsit ledöbbentem.A teljes test rideg volt és mégis furcsán ismerős.Hirtelen a semmiből a szemei kinyíltak és engem kezdett nézni.

-Bátyus.Te vagy az?

-Bátyus...akkor.-nyeltem egyet és csak egyszerűen rávágtam.-Öcsi te vagy az?

-Nem értelek.Nem mondod ki a nevem.Miért nem?

-Én nem tudom.Egyszerűen csak nem megy.

-Nem értelek bátyus.-Itt kicsit megállt körbe nézett.-Nézz körbe itt ez a csomó ember.Mindnek van neve.Nekem is van.Hívhatsz azon.

-Én csak...azok után ami történt...

-Ugyan bátyus.Had meséljek neked valamit.Emlékszem mikor már nem voltál olyan gonosz velem.Mindig meséltél.

-Tudom emlékszek rá.Régi szép idők...

-Nos meghaltam.Te is közel jársz hozzá.Nem akarom,hogy meghalj...Bátyus én nem haragszom rád.Testvérek vagyunk és...szeretlek.

-J...-Elharaptam a nevét és csak egy nagyot nyeltem.-Én...nem tudom hogyan tehetném jóvá amit veled tettem...

-Nem kell jóvá tenned.Nem az a gond,hogy nem tetted jóvá.Az a gond,hogy megbilincselt.

-Nem tudom mire gondolsz.-Mély levegőt vettem.Nem áll jól,hogy játsszam a hülyét.-Én...nem tudom elfogadni amit tettem.

-Bátyus...-Itt becsukta a szemét és megfogta a kezemet.-Én nem haltam meg.Én még nem tűntem el,hisz veled vagyok.Most is és mindig.Néztelek és aggódtam érted...mert láttam,hogy mennyire fáj.