24

41. Rész

   Pár nap telt el azóta.A ház egy szomszédságban volt az egyik város külső részén.Senki sem gondolta volna,hogy ott keresnének bárkit is.Azokat akik túlélték elsőként kórházba szállították és csak később kérdezték ki őket,hogy mi történt.Mindhárman ugyanazt nyilatkozták.Egy szörnyeteg volt ami ott tartotta őket és ami elkapta.Amikor átkutatták a helyet ahol az egész történt nem találták se szörnyet se semmit.A holtestek nagy része előkerült egyet kivéve. Dave teste sehol sem volt.Mintha nem is létezett volna vagy mintha ott sem lett volna.A nyomozások tovább folynak.Továbbra is nagy kérdőjel,hogy ki tette ezt.Legalábbis egyesek számára.Mások már inkább a "mi" szóval teszik fel ezt a kérdést.Senki sem érti,hogy történhetett ez meg.Azok akik részt vettek ebben és túlélték azóta már elkezdték élni az életüket.Normális,mint azelőtt.Persze,ha lehet ezek után normális életet élni.Egyik nap megbeszélték,hogy a történtek után muszáj beszélniük.Egy közeli kávézóhoz mentek,majd egy egy asztalhoz ültek.Csendesben voltak és a rendelésen kívül nem igazán szóltak egymáshoz.Végül Rose mégis megtörte a csendet.

-Szerintetek elvitte magával?Megette vagy mit tett vele?-Kérdezte kicsit érzékenyen.-

-Nem tudom Rose. Mi mindent megtettünk.Nekem is fáj,hogy meghalt.Pontosan úgy,mint a többieké is.-Mondta Joshua.-

-Én örülök,hogy vége van,de nem így akartam,hogy véget érjen.Reméltem,hogy 4-en ülhetünk itt...-Mondta leszegett fejjel Lola.-

-Nos valójában.Szeretem volna veletek beszélni.-Fonta össze ujjait Joshua és folytatta.-Ugyan...túl éltük ezt az egészet,nem gondolom,hogy ezt csak úgy hagyni fogja az a rémség.

-Ezt mégis,hogy érted?-Nézett kicsit sápadtan Lola,majd félre is nézett.Látszott,hogy nem igazán akar ilyesmikre gondolni.-

-Úgy értem.-Itt egyet sóhajtott és folytatta.-Nem gondolom,hogy ezt megúsztuk.Esténként mikor aludtam még láttam azt a valamit az álmomban vagy ti nem?

-De...én is láttam valami hasonlót...-Mondta Rose,majd a kávézó körül kezdte figyelni az elhaladó óvodás csoportot.Normál esetben nem venné észre,de eléggé nagy hangzavart csaptak.-

-Nekem semmi ilyesmi volt.-Vágta rá Lola.-Gondoljátok,hogy nemsokára megint eljönne értünk?Hiszen nyertünk nem?

-Persze nyertünk,de egy szóval sem mondta,hogy nem kerülhetsz újra játékba.-Nézett komolyan Joshua.-Azóta félek minden kisgyerekre nézni.Mindegyikben őt látom.Borzalmas érzés.

-Akkor mi legyen?A rendőrségen sem igazán akarták elhinni,hogy mi történt ott.Legalábbis a szörnyes részt.-Mondta Rose.-

-Ha ez vigasztal a mai napig én sem akarom elhinni,hogy láttunk egy olyan dögöt.Az a valami gusztustalan volt.-Vágta rá ismét Lola.-

-Nos én arra gondoltam...-A hangzavar nagyobb lett mikor az ovis csoportot bevezényelték a kávézóba,hogy minek azt egyszerűen senki sem tudja.Persze mindenkit zavart,de a nevelők sem voltak a helyzet magaslatán.Persze Joshua csak sóhajtott egy mosollyal és folytatta.-Aranyos kölykök.Szóval arra gondoltam,hogy most amíg még tart a nyomozás menjünk vissza és keresünk nyomokat mi lehet most azzal a döggel.

-Persze és szerinted csak úgy megengedik,hogy oda sétálj meg ilyenek?-Nézett rá Rose.-

-Nem gondoltam ilyenre,de mivel mi voltunk ott többet jobban ismerjük.Azt mondjuk,hogy segítünk a nyomozásban.Nem mondhatnak ilyenre nemet.

-Ez mind szép és jó.Vissza menni arra a helyre,de most komolyan.-Nézet egyszer Joshuára,majd Rosera Lola.-Nem gondoljátok,hogy ez az egész még mindig a játéka része.Nem is mondta,hogy nyertünk.

-Túl sokat gondolkozunk ezen.Legalábbis én...nem tudom.-Kezdett bele Rose.-Én csak szerettem volna,ha többen leszünk itt.Talán négyen vagy öten.Erre...baromság az egész.Az a valami mindenkitől elvett valamit.Mindegy mit teszünk így is és úgyis ő nyert a végén.-Horgasztotta le a tekintetét.

-Igen sajnos ebben igazad van.Ebben a játékban sohasem lehetünk győztesek csakis vesztesek...-Követte a példáját Joshua is.-

-Hát én is csak annak tudok örülni,hogy túléltem...-Sóhajtott egyet Lola.-

   A gyerek zsibongása kezdet halkulni.Megkapták a kis kakaójukat és tejüket.Az egyik kislány nagy szeretettel kortyolgatta mikor is a hónalja tartott kis gumilabdája kicsúszott onnan és szépen lassan gurult el egészen Roseék asztalához.Nem kellett több a lánynak sem és az aranyos kicsit kopott rózsaszín ladba után igyekezet kicsit félve és megszeppenve az idegen arcok miatt.Mégis mosolyogva állt meg Rose előtt akinek a lábánál megállt a ladba. Sokkal inkább beleütközött és nem tudott tovább gurulni. Elengedett egy kedves mosolyt ő is és a labdát a lány kezébe adta.

-Tessék csak ez szerintem a tied.-Még mindig a meleg mosoly látható az arcán.-

-Köszönöm néni.-Mosolygott a lány és kikapta a kezéből a kis guruló szökevényt.-Nahát maga néni nagyon szépnek tetszik lenni.

-Oh köszönöm ez kedves tőled.-Mosolygott,míg a háttérben Joshua és Lola kicsit nevettek is ezen.A kislány aranyosan elpirult.-

-Nagyon vidámnak tűnnek.-Mosolyog tovább lány.-Mit csinálnak?

-Hogy mit?-Szeppent meg kicsit Rose és egy félmosollyal válaszolta.- Ez csak egy baráti összejövetel.

-Oh értem maguk barátok.-Mosolyog továbbra a lány.-Mond néni nincs kedved játszani valamit?Kedves volt tőled,hogy vissza adtad a labdámat.-Nyújtja a kezét.-nekem ez a kedvenc.Kő,papír ,olló.

-Oh hát...persze nem gond játszhatunk.-Mondta és az ő kezét is azonnal előre nyomta,hogy mutasson valamit.El is kezdték a híres és ismert szavak mondását,de a lány a papírnál megállt és elszomorodott.-

-Mond néni mielőtt mutatunk kérdezhetek valamit?-Mosolyog továbbra is és egy kicsit kuncogott is talán.-

-Persze.Nyugodtan.-Mosolygott vissza rá Rose .Itt a lány a földre nézett és a mosolya kicsit tágabbra nyílt.-

-Mond néni.-Itt a szemeibe nézett.-Szeretsz játszani?-Itt Joshua és Lola már kicsit ledermedt.-

-Én...szeretek.Mármint nem minden félét.-Kicsit dadogott és a mosolya is alább fagyott.-

-Ennek örülök.-Megfogta a kezét a labdát elejtve és megint a szemei nézett.-Tudjátok a gyerekek nem szeretnek veszíteni...-Mosolygott tovább aranyosan,majd a mosolya szépen lassan betegessé kezdett torzulni.-Éppen,ezért én sem néni.-ismét aranyos lány arcra váltott.-Szóval hamarosan újra játszunk együtt rendben?-Még mindig tartotta az aranyos mosolyt ezúttal nyitott szemmel.Ott volt a sötét szem ami nem felejt egy ember sem olyan könnyen.-Szeretek veletek játszani.

-Mégis...mikor?-Nézett a szemeibe Rose ezúttal sápadtan.A többiek sem tudtak megszólalni.A kedves lány szó nélkül intett és lépkedett. Az aranyos kékes ruháján amiből a háta kicsit kilógott egy fekete nyílás volt,mintha valami kiakarna törni onnan.Egy pillanatra visszanézett és egy utolsó mondatott mondott.-Dave már az én játékbabám.-nevetett és ismét aranyos lánnyá vált.Talán sosem volt itt.A lány kedvesen visszament és megitta kakaóját.Nem nézett feléjük egy darabig sem.A többi gyerek viszont igen.Ők is széles vigyorral.-

   Mindhárman egymásra néztek teljesen elsápadva és csak remegő kézzel tartották a csészéjüket.Mindhárman tudták,hogy hamarosan ismét eljön értük.Egy újabb gyilkos gyerekjátékra. Rose volt az első aki keserédes nevetésbe kezdet.A többiek folytatták.Lehajtva a fejét csak egy mondat szökött végig az ajkain.

-Végünk...