A gonosz kis ördög (1. rész)

Másnap

A hasam hatalmasat korgott. Már délután 6 volt.. és nem ebédeltem.. egyszerűen nem mertem. Mi van ha Tord megtalál és.. És.. Nem tudom... Nem hiszem, hogy tenne bármit is hisz itt vannak a többiek, de akkor is. Ismételtem sóhajtottam, ahogy eddig szinte minden percben. A hátamon feküdtem az ágyon és lábaim lelógtak a szélénél. Plafont bámultam ezekkel a hülye gondolatokkal elmélyedve. Kezemet arcomra raktam nyűgösen, amiket lassan hajamba futtattam így már szemhéjam és karom akadályozta a szemkontaktust a menyezettel. Olyan.. Agh.. Morogtam.

- TOOM! VACSORA! - kiáltott Edd.

- NEM VAGYOK ÉHES! - vágtam rá még ha ez kurvára nem volt igaz.

- DE NEM IS EBÉDELTÉL!!.. GYEREE! LEGALÁBB PÁR FALATOTT! - mondta. Elmém az éhségtől, stressztől és idegességtől zavarossá vált. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Nem ettem olyan rég hisz reggeliztem, de mégis olyan gyengék éreztem magam. Sóhajtottam tehetetlenségemben.

- RENDBEN! - válaszoltam, majd nyögve feltápászkodtam és megindultam a konyha felé.

- Na, végre! - mondta a kóla srác mikor megérkeztem. Mindenki az asztalnál ült a gőzölgő kaja előttük, ami bundás kenyér volt. Tord egy ördögi elégedett mosollyal nézet rám fejét felém se fordítva kezein támaszkodva, mint valami vezér vagy valami nagy hatalmú rohadék. Nagyot nyeltem majd leültem hozzájuk. Edd velem szembe volt. Jobb oldalamon Matt. Bal oldalamon a sátán. Elkezdtem sziruppal enni a 3 bundás kenyeret, amit fogtam (utána néztem és az angolok édesen eszik, mint valami palacsintát. Fahéjat meg ilyeneket raknak a panírba). Gyorsan be akartam burkolni, de félre nyeltem a második kenyérnél. - Jézusom Tom! Lassabban! - mondta a szakács (MÉREG! ÁÁÁ..). Az ördög rá rakta kezét a hátamra, mire nagyobbat köhögtem. Adott egy pohár vizet, amit nagy nehezen megittam és végre levegőhöz jutottam. - Tom..

- Köszönöm a vacsorát! - mondtam majd megindultam a szobámba. Fél szemmel láttam, hogy szomorú tekintettel néz rám. Amolyan "jól vagy?,,. Persze.. Biztos azért érdeklődik, mert ha bajom esne, nem tudna.. velem eljátszadozni. De ezt már nem. Nem hagyom! Felfutottam a szobámba, bezártam az ajtót és kinyitottam az ablakot.. Lenéztem.. Az emeleten voltam.. Így elégé mély volt.. Az arcomat megcsapta a szél, amiben hajam mozgott. Nagyon.. Mély... Gyorsan összeszedtem a cuccomat. Mindent, ami kelhet egy kockás hátitáskába majd az ablakpárkányra álltam. Nagyot nyeltem félelmemben, de igyekeztem ezt félre tenni és a tető felé másztam. Az ereszcsatornába kapaszkodtam, ami nyikorogni kezdet. Lassan felemeltem magam és a tetőre raktam kezem, amik hatására két szuicid hajlamú elmondta utolsó imájukat majd a mélybe hullottak ahol megérkezésekül apró darabokká törtek szét. Ismételten nagyot nyeltem majd ismét felnéztem miután tekintettem lekövettem a jelenetet. Nagy nehezen felraktam lábam a tetőre. Egy csavar hirtelen kieset az ereszcsatornából így a kezem, ami azon volt távolodni kezdett, de lábammal visszahúztam magam majd a medvejárás pozícióból felálltam, de hiába lengettem kezem az egyensúlyért, a fenekemre estem, amitől még több cserép eset le. Nagyot sóhajtottam majd felkeltem mielőtt a cserepeket követném. Felmentem a legtetejére és onnan szemléltem. A hideg szél megcsapta arcom. Esteledni kezdet. Közeledett a naplemente. Nem a legjobb időpont a szökésre, de nem tehetem mást. Nem vagyok játék! Jelentettem ki magamnak a város bámulva szomorú tekintettel. Az ereszcsatornán, ami lefele vitt, azon akartam lekúszni. Sajna tetőre kellet másznom mivel a szobám ablakától messze volt amin lemászhatnék. Fájt, hogy el kell hagynom barátaim, de pánikba estem. Sajnálom, Edd.. De külön kalandba kezdek!