A gonosz kis ördög (1. rész)

Győztes

- Vigyáz, kész, rajt! - hangzott a hangszóróból ellenségem hangja. Gyorsan kirúgtam a börtön ajtót, majd futásnak eredtem. Szívem szinte ki eset a helyéről. A vízhang, ami az ürességből származott hatalmas nyomást, fájdalmat helyezett mellkasomra. Egész testem egy kellemetlen rémisztő érzés járta át, de mozgás által okozta fájdalom hamar elnyomta ezt. Győznöm kellett... Csak erre koncentráltam. Légzésem gyorsult. Tekintettem ide-oda pattogott. Lépteim hatalmas zajt keltettek, ahogy a folyosón futottam.
 Be fordultam a sarkon mire falnak támaszkodva keresztbe font karral állt elégedetten. Tekintette mérges, ideges arcom járta.
- Erősebb vagyok nálad.. Ez így pofon egyszerű lesz! - vigyorgott.
- Nope! - fordultam meg majd másik irányba futottam.
- Ugyan már Thoma..
- Ne bízd el magad! - kiáltottam vissza. Hallottam kuncogását majd lépteim zaja elnyomták azt.  Végig szaladtam néma folyosókon üres irodákba bepillantva. Csak a nyitott ajtón át lestem be amikor elhaladtam mellettük. Nincs más látni valóm. A termek olyan voltam mintha csak egy apokalipszis miatt váltak volta üressé. Igazából az egész bázis ilyen volt. Tord minden katonáját elküldte gyakorlatozni különböző titkos helyekre. Persze minden titkos adatot biztonságba helyezett. Azt hogy hova azt nem tudom. Nem mondta. Nem volt itt senki más. Csak kettejünk közt zajlott a harc...
 A rideg, szürke helyen végig suhantam. Jobbra kanyarodtam majd megpillantottam a lépcsőt. Csak fel kell sietnem rajta és kiugrani egy random ablakon. Ez pofon egyszerű.
 Fáradt lábaim kettesével szedték a fokokat. Alkoholista testem nem volt hozzá szokva ehhez a sietséghez.. igazából egyáltalán a mozgáshoz. Mintha ordította volna, hogy "te hülye vagy?,,. Oldalam hihetetlenül szúrt, és fuldokolva lélegeztem, de nincs sok vissza. Szinte éreztem a sikert ahogy homályos látásommal megláttam az emeletet majd lábam érte is talaját.
 Hirtelen egy vörös árny megragadta mellkasomnál a pulcsit és falhoz vágott. Oxigén hirtelen nem jutott szervezetembe csak széndioxid távozott köhögésként becsapódáskor. Remegve néztem a másik arcába.
- Meg vagy! - vigyorgott. Hangja nyugodt volt és elégedett.
 Kirázott tőle a hideg.. de ami ez után következett...
 Közelebb hajolt lábujjhegyre állva vastag talpú csizmájában és forró leheletével fülembe suttogta szavait - Na, mi van Tomi? Már nem vagy olyan kemény? Segítsek ezen? - kuncogott. Teljesen el engedte magát. Határozottan jól szórakozott, de engem libabőr borított ettől. Lábam nagyot lendítettem, de mielőtt a férfi gyenge pontot eltalálhattam volna ő elkapta cipőm szabad kezével. Fal felé nyomta így térdem mellém került ezzel még furább helyzetbe hozva főleg, hogy lépet egyet így teljesen hozzám simult. - Ismerd el, hogy győztem! Ha megteszed, akkor most azonnal elengedlek!
 Még mindig lihegve figyeltem, félig lehunyt szemmel nyertes arcát.. vagyis azt hitte.
 Térdem berogyasztottam így magasságunk megegyezett. Kíváncsian figyelt majd egy határozott mozdulattal arcom felé közelítettem. Szeme kikerekedett, de nem volt sok ideje. Homlokunk hatalmas koppanással találkozott. Fájdalmasan felszisszenve egyensúlyát elvesztve hátrált, koponyáját markolászva.
 Én is sziszegtem és fogta a zúzódást, de meglepetését kihasználva elkezdtem futni.
 Fél lábon ugrálva lekaptam cipőm majd az ablaknak dobtam. A szilánkok csilingelve zuhantak. Már csak egy ugrás. Ráugrottam a még védelemmel felszerelt lábammal a szilánkos keretre, amibe két oldalt megkapaszkodtam. A friss levegő megcsapta arcom. Éreztem természet és a szabadság illatát. A nap nem sütötte arcom mivel a bázis többi része még takarta jelenlegi helyen, de mégis.. a felhőzött ég...
 Könnyek gyűltek szemembe és ez mind egy-két másodperc alatt. Épp hogy csak fellélegeztem mégis ennyi élménnyel gazdagodtam, amit rabságomban sosem élhettem volna meg és nem is tűnt fel előtte.
 Kicsit rogyasztva elrugaszkodtam elengedve a bázist. Nem kellett félnem, hogy megsérülök hisz nem voltam magasan. Ez csak a földszint. Csak a szilánkokkal kellett vigyáznom.. vagyis azt hittem.
 Hirtelen a levegő eltűnt. Valami fojtogatta nyakam majd hátra felé estem tovább.. kezemben tartott remény kihullott ujjaim közül.
 A fejem és hátam a falnak csapódott fenekem meg a padlónak mikor Tord-nak sikerült vissza rántania kapucnimat fogva.
 Mindkettőnk szeme nedves volt. A gyors eseményektől és félelemtől lihegtünk.. de ő jobban. Láttam az ijedséget, félelmet tekintetében.
 Hirtelen, mint a horror filmekben, kezét kinyújtva, hogy megragadjon felém ugrott.
 Gyorsan oldalra gördültem majd felpattantam, így teste helyettem a fallal érintkezett fejével egyetemben egy nagy koppanás kíséretén.
 Ismételten ablak felé iramodtam mire ő hátra ugrott így kicsit meglökve kezem, elállta utam homlokát fogva, amiről kevés bőr hiányzott, de még nem vérzett csak bevörösödött.
 Megtorpantam kicsit majd gyorsan lekaptam utolsó cipőm és meglendítettem karom a balra lévő ablak felé.
 Egy gyors mozdulattal mögém ugrott majd dobni készülő karom hátra feszítve, másik karját nyakam köré tekerve fojtani kezdet.
 Először még alig nyomta gégém, de ahogy hátamra helyezte egyik lábát már normálisan meg tudta valósítani tervét.
 Próbáltam lefeszíteni izmait, de körmei csak pulcsiját gyűrték.
Hátrafele lépdeltem, de levegőben, ami nem volt nekem, lógó lávával térdem hátsó részét rúgta így térdre kényszerítve engem.
 Nyálam elkezdet számból folyni. Látásom gyengült és gondolataim pánikszerű, ismétlődő törmelékű zuhatagba kezdtek.
 De egyik törmelék hirtelen megakadt, kiemelkedve a többi közül.
 Teljes maradék erőmmel hátra vágtam magam mire nagyot köhögött ellenfelem. Szorítása egy pillanatra enyhült, de sajna erősebben visszatért így esélyt se hagyva nekem.
 Mindketten fáradtunk, de esély se volt, hogy bármelyikünk feladja.
 Lábammal ellenkeztem testem felfele tornázni. Egész hátam arcát fedte. Karom elég magasra ért már így le tudtam nyúlni olyan szögbe tartva, amitől majdnem kicsavarodott karom, hogy el értem oldalát.
 Nevetni kezdett, amihez köhögés társult.
 Nyakam elengedte mire felköhögtem. Igyekezett lefogni szabad kezem, de nem bírta és fájdalmas fuldokló nevetés átvette testén az irányítást. Vergődni kezdet, mint egy retardált fóka.
Gyorsan felpattantam majd megpördülve nagyot lendítve lábamon teljes erőmből tökön rúgtam.
 A nevetés megállt és kicsit fájdalmasan felnyögött. A cipő hiány sokat elvet hatásosságából, de még így is kis gombóccá görnyedt.
Ismételten kis kijáratom felé indultam, de csak egyet léptem mire vergődve, engem megrúgva, oda kúszott így ismét elvette ezt a lehetőséget, de én gyorsan megfordultam és elkezdtem futni. Akkor keresek másik kiutat. Nem akartam az átlátszó pajzsot törni ismét mivel nem volt mit dobnom és nem akartam megsérülni szóval ajtót kerestem. Balra kanyarodtam egyetlen irány választási lehetőségemnél és közben szemem sarkából visszapillantottam. Sehol sincs. Hova tűnt ennyi idő idő alatt.

 Sajna nem volt idő kitalálni a választ, mert ismét falnak csapódtam. Sajna a zokni csúszik.  Gyorsan felpattantam majd ismét megeredtem hisz már láttam a híres ajtót. A folyosó közepén jobb oldalt. Ha az meg van, akkor már az udvaron vagyok. Bal oldalt ismét irodák. Szinte mind nyitva kivéve a fehér, lengő ajtós konyha, amiből egy kéz jött ki megragadva engem és behúzva magához.

- Ez meg..? - kérdezte döbbenten a séf, akit már jól ismertem és határozottan nem örült nekem, a pultnál vágott miközben kettesünkre pillantott, ahogy a törpe az egyszer még magát húsleves alapanyagnak képzelt szökevényt tartja.
- Bocsi Jef. Mondta, hogy csak egy pillanat. - mondta a vezér majd betuszkolt az étel liftbe, ami lefele indított meg. - Már nem is zavarlak tovább. - mondta majd még láttam, ahogy kisétál majd csak a fém volt szemem előtt. Elkezdtem pánikszerűen rugdosni a fémdobozt, de rájöttem ez értelmet. Csak felesleges energiát pazarolok, így próbáltam tervet kiötölni. Nehéz volt ekkora nyomás alatt. Sőt. Igazából nem is ment. Csak az lehetne, hogy eljátszom, szeretem, majd elfutom, de előző harcok alapján az se működne és kedvem se volt hozzá. Mármint.. Fúj.
Lassan megláttam a kijáratott és a komit. Zsebre dugott kézzel várt és elégedetten vigyorgott. Látszott jól szórakozik főleg az én dühös, vesztes kifejezésemen. Csak morogtam ezen.
- Na, mi van Tomi? Csak nem kifogytál az ötletekből?
- Pofád lapos!
- Na. Hogy megeredt a nyelved ahhoz képest, hogy vesztettél.
- Még nem!..
- Ugyan már! - forgatta szemét. Kezét keresztbe fonta. - Mi kell még, hogy elismerd?
- Jó.. - sóhajtottam. Csüggedten néztem le. Kezét kinyújtotta majd kihúzott. Másik kezével honom alá nyúlt, hogy ne essek el. Mikor a lábam talajt ért gyorsan ellöktem majd futni kezdtem. Hallottam, ahogy valamit elővesz, majd elsüti. Olyan fegyver lehetett, amivel kötelet lő ki ami a célpont lábaira tekeredik, és így nem tud futni. - Nem ér fegyvert használni! - ordítottam, még ha ez nem is volt igaz hisz nem volt kikötve erről semmi, de csalódott sóhajtásából ítélve elfogadta. Szerencse, hogy nem talált el elsőre vagy ezt nem fogadta volna már el. Az milyen, hogy elkapod, a prédát mire szól: hékás! Ez nem volt igazságos!
Hehe. Az azért vicces lenne. Ismét a zord folyosókon voltam.. csak most tele volt szórva kitűző tűkkel, melyeken fura ,,M'' volt, meg rajzszögekkel. Mi a!.. irodákba néztem és szemem a korábban már észrevett papír kupacokra terelődtek. Óvatosan lábujjhegyen oda tipegtem. Zokniban egyszerű volt a mozgás, de a védelemnek azért jobban örültem volna.. kezeimmel meg a fallal igyekeztem egyensúlyom megtartani. Egész jól haladtam, még ha lassan is. Az iroda bejárata egy lépésre volt, de kis szúrást éreztem talpam közepén, ami elég volt, hogy elveszítsem jelenlegi testtartásom és előre zuhanjak. Gyorsan a kilincsbe kapaszkodtam másik kezemet meg padlóra helyeztem és a kis fémekre. Kicsit felszisszentem, de nem volt vészes. Nagy nehezen felhúztam magam és először a szoba elé majd beléptem oda. Felkaptam a lapokat és utat csináltam vele. Jó pár szúrós eszköz ugrott egy kicsit vagy nem volt hajlandó mozdulni, ahogy kis söprűm használtam, de hát szemem nem kellet félteni. Azt úgyse veszthettem el szóval nem idegeskedtem. Már fájt a hátam és fáradt voltam mire sikerült. Nehezen lélegezve, a falba kapaszkodva másztam fel a lépcsőn mire megláttam a higgadt Tord-ot keresztbe font karral.
- Hogy kerülsz mindig elém? - nyögtem fáradtan. Nem bírtam már. Úgy éreztem hiába teszek bármit az mind felesleges..
- Nagyon lassú voltál most! - nevetett.
- De akkor is. Máskor.
- Ez az én házam! - mondta utalva arra, hogy mindent ismer itt beleértve a gyorsabb titkos utakat is. Térdre rogytam majdnem lecsúszva a lépcsőről. Nem volt erőm tovább küzdeni. Ugyanazokat a köröket futottuk. Ugyan ott voltam, mint az elején csak most fáradtan. Semmi esélyem se volt. Feladtam...