A gonosz kis ördög (1. rész)

Sötét dél

 A redőnyök leengedve. A szobát félhomály és a hüppögésem, időnként a sírásom uralta. Már napok teltek el. Nem tudtam pontosan mennyi, de azt igen, hogy napok, még ha heteknek tűnt is.., de más mértékű fény és Edd-ék időnkénti ellenőrzése jelzett.
- Tom? - lépet be a macskás. Már nem is kopogott. Azt hiszem neki sem volt ereje, hisz nem rég még együtt sírtunk a földön. Én most is azt csináltak csak a szobában.. habár egyszer itt is megtörtént. Matt azt se tudta mit tegyen mi meg bőgtünk.. nem tudom mi változott.. vagy változott-e bármi is. Elmém zavarossá vált a rendszertelen vagy teljesen kihagyott alvástól, ami inkább ájulásra hasonlított. Mintha mindig csak könnyeimbe merülve dőltem volna ki a fáradságtól. Térdeim mögül föl néztem nedves szemmel. Félhomály volt így nem vagyok biztos, de asszem a szemei pirosak volt. Azt hiszem ő sem volt jó kedvű az elmúlt percekben.. óra? Csak az erős apró redőny résein beáramló fény segített. Azt hiszem jó idő volt. Talán dél?
- Figyelj Tom! - ült le elém - Te is tudod, hogy ez nem megoldás! Inkább beszélgessünk vagy találju...
- Miről beszélgessünk? - szabadultak ki újra könnyeim - Tord meg.. meg kh..- temettem ismét vissza arcom. Testem remegett. Nem tudtam kimondani.
- Nem biztos! Lehet csak...
- Mi nem biztos?! - néztem rá - Fel robbant! - szakadtam meg.
- Lehet messze volt a vaki-taki...
- Akkor, hogy nyomta volna meg a gombot?
- Hát megnyomta utána meg..
- A hangja nem távolodott!
- Figyelj Tom! Tudom, hogy ez nehéz, ahogy mindnyájunknak, de csak..
- Nem! - szóltam rá - Ez nem olyan! - rejtettem el arcom térdeim mögé.
- ... Tom... Mit érzel Tord iránt? - mintha minden megállt volna. Csönd lett. Levegöt se vettem. Fájt.. fájt vissza gomdolni rá. Fájt beismerni érzéseimet.. az iránt.. aki valószínűleg már nem is volt az élők sorában. Halk kérdésére szívem egy fájdalmas nagyot dobbant. Körmeimet karomba mélyesztettem.
- Én... Szeretem...
- Mióta?
- Hát.. - emeltem meg fejem, de nem néztem rá - Azt nem tudom pontosan.. de... amióta.. hát az óta biztos vagyok..
- Amikor utoljára beszéltettek? - kérdezte mire ajkamat összeszorítva bólintottam. Alig tudtam vissza fogni egy újabb zokogást.
- Olyan sokat változott. Mikor vele voltam haragudtam, amit tett, de mióta elengedett rá jöttem, hogy megbánta.. és...
- Elengedted az érzelmeidet!
- Igen.. régen úgy voltam vele, hogy nem szerethetem hisz... De mióta...
- Értem..
- Úgy hiányzik! Az ölelése, a hangja, a hülye viccei.. - törtem ki újabb zokogásban. Éreztem, ahogy Edd, át ölel.
- Ssss... - simogatta hátam. Próbáltam megnyugodni, de nem ment. Egy ember elvesztése fáj. Főleg ha ilyen fontos számodra... És nem is tudtam milyen fontos, amíg el nem vesztettem. Csak.. azt akartam, hogy itt legyen.. hogy elmondhassam neki.. hogy vissza adhasam azt amit adott! A szívét..
Egy végtelenségnek tűnő ideig így voltunk, míg nem vált csak hüppögéssé bőgésem. Akkor hátrébb hajolt.
- Jobb? - mosolygott arcomba.
- Ühüm.. - bólogattam. Sosem hittem volna, hogy ilyen állapotba kerülök.. valaha. Edd bólintott örülve annak, hogy kicsit megnyugodtam majd mellém ült az ágy háttámlájának dőlve. Csak néztük egy ideig a padlót némán. Igyekeztem nem Tord-ra gondolni, de állandóan megjelentek a vele kapcsolatos emlékek és többször majdnem sírásba kezdtem. Úgy fájt... Csak.. legalább tudtam volna valamit. Akármit.. kétségek között talán a legrosszabb...
- Tudom, most mennyire szereted! - szólalt meg hirtelen, de halkan így nem sikitottam. - Mikor eltűntél.. sok minden történt.. köztem és - sóhajtott - Matt között. Mivel kettesbe voltunk így hát.. más irányt vett kapcsolatunk.. sosem gondoltam Matt-et többnek, mint barát.. de olyan sok minden van benne. Hülyének tűnik, de több.. és.. sokat is változott... - mondta. Rá néztem. Láttam, ahogy elpirultan mosolyog maga elé.
- Mit tennél, ha ő lett volna Tord helyében? - kérdeztem hirtelen mire mosolya lefagyott és döbbenten, kétségbeesett nézet rám. Nem akartam elrontani boldogságát, de kételyek közt voltam. Magam alatt.. úgy éreztem a válaszok segítenek, még ha nem is a legfontosabbakra kapok.
- Nem tudom! - nézett maga elé szomorúan - Sírnék.. kétségbeesnék... - majd újra felém fordult. - Tudom, hogy borzalmas dolgokon mész keresztül.. de ha nem beszélgetünk, akkor nem tudunk tervet kitalálni. Így nem haladunk!
- Hogy segítene egy terv! - néztem le - Azt se tudjuk, hol van!
- Valószínűleg a bázison! Eljuthatunk oda!
- Úgy gondolod...
- Igen! - mosolygott reményekkel telien.
- És ha.. a holteste... - csuklottam meg. Kezét vállamra tette.
- Nem fogod látni.. és eltemetjük!
- Köszönöm.. - hunytam le szemeim és rá dőltem ő meg át ölelt, amit lassan és gyengén viszonoztam. Félek...
- Srácok! - rontott be Matt.
- Mi az tündérem? - kérdezte párja engem elengedve mellettem elnézve.
- Bombáznak!! - üvöltötte mire szemem kikerekedett. Ugye most csak szórakozol?

Tom: Ki tekerem a nyakad!!

Én: HELP!!!