A gonosz kis ördög (1. rész)

Pusztulás

- Todd? - hallottam Matt-et.  Nem hittem volna neki és könnyek közt akartam halálra verni, dee..
Hirtelen kirajzolódott alakja és feltűnt egy vadidegen ember. Fekete haja és kapa foga volt. Csak mosolyogva állt ott, mint aki azt se tudja, mi van.
- E. ez meg ki? - akadtam ki.
- Boltban találkoztam vele. - mosolygott a gyömbér.
- Szia, Matt! - integetett.
- Szia! - intett vissza. Ezt.. nem hiszem el.. pedig azt hittem.
- Elnézést! - tolta arrébb kezével Todd-ot és lépet be az alak a szobába.
- Todd? - mondta Matt, de már arra akire vártam. Itt volt.. tényleg.
Szigorúan, komolyan, de ijedten nézet körbe. Amint szeme rám telepedett arca egyből megváltozott. Kedvesen, szelíden, megnyugodva mosolygott reám. A szívem torkomba szinte meg akart fojtani. Csak meredten bámultan. Itt van? Tényleg.. itt...
- T.. Tord? - dadogta Edd.
- Oh.. - vette észre - Szia, Edd! - tekintett rá kicsit megint bizonytalan ijedt arccal.
- Mit.. jól vagy?
- Hát.. amint látod? - mutatott magán végig idegesen. Csak most vettem észre mögötte a katonákat. Paul-ék ott vártak az ajtóban. Szerelmem oda sétált a macskáshoz majd kinyújtotta kezét. Felsegítette a haverját, aki nyakába ugrott.
- Úgy örülök, hogy jól vagy!
- Én is, hogy ti! - ölelte szorosan. - De most mennünk kell! - engedte el - Az ellenséges hadsereg megtámadta a városotok.
- Várjunk? Neked ellenséges vagy nekünk?
- Hát mindkettő! Aaz én hadseregem is ellenségetek elvileg! - vakarta idegesen tarkóját. - De most mennünk kell! - váltott komolyra - Ez a hadsereg senkit se kímél! Ők bárkit leigáznak és most ez a hely is kettőnk csatatere lett!
- De, hogy élted..?
- Ezt majd később megbeszéljük! Bízol bennem?
- I.. igen?
- Akkor gyere velem! Megvédelek! - mondta mire Edd, szemébe nézve kereste, hogy igaz-e vagy sem.
- Oké..
- Rendben! - mosolygott - És ti? - nézet ránk - Ugye nem húzzuk az időt és velem jöttök!
- Ahová Edd, megy oda én is! - ugrott Matt szerelme nyakába
- Hm.. - kuncogott majd rám nézett. Tekintetünk találkozott, de tudtuk erre most nincs idő.. bármennyire is akartuk.. csak nézni egymást hosszasan. Elmerülni rég látott, rég vágyott szemekben - Indulás! - adta ki a parancsot és kimentünk ahol egy acél vagy valami másból készült furgon állt. Egy kisebb teherautó. - Lehet előre ülni vagy..
- Előre! - rángatta maga után a gyömbér a partnerét és a Todd sofőr mellé préselték magukat egymás ölébe ülve.
 Patryk-ék egy másik járműbe ültek. Tisztelegtek vezérüknek majd várták az indulást. Mintha csak elkísérték volna..
 A környéket káosz uralta. A robbanásokból származó füst ellepte az égboltot és sötétséget hozva a városra szállt vígan. A házakból, járdákból és egyebekből darabok hiányoztak vagy akár kettétörtek. Némelyik alatt hullák részei látszottak ki. Itt még egész jó volt, de minél távolabb néztem annál nagyobb káoszt találtam. Rengetek repülő száguldott el az égen.
 Egy kéz jelent meg arcomban. Felnéztem és láttam a szívem, ahogy teherautóban állva kinyújtja tenyerét rám mosolyogva. Megfogtam és felhúzott.
- Indulhatunk! - ütögette meg a vasszörny oldalát, ami nagy zajt, csapot, ha bár a körülmények miatt most mindegy. Nem zavar be. Elindultunk és hősöm becsukta az ajtót majd leültünk a beépített székekre egymás mellé. Két oldalt húzódott a járműben az ülőhely. Egész jól szigetelte a hangot a furgon. Csak csöndbe ültünk. Mellkasomban egyre nagyobb lett a nyomás. Annyi kérdésem volt. Mivel kezdjem?
- Tord.. - törte meg hangom a köztünk lévő csendet - Mit.. mit akartál mondani mikor.. hát mikor megszakadt a.. Beszélgetés! - kezdtem arcát pásztázni tekintettemmel.
- Öhm.. - mosolygott idegesen és lassan elvörösödve. - ... - sóhajtott majd megfogta kezem. Lecsukott szemhéjjal, felém fordult. Kinyitotta száját és szemét, de csak levegőt vett. Hang nem jött ki rajta.. nem szóltam. Csak vártam - szeretlek - nyögte ki hirtelen. Szemem kikerekedett és elpirultam. - a.. azt, hogy szeretlek.. azt hittem meghalok.. és el akartam mondani mégha.. - beszélt akadozva, de gyorsan levágtam ajkaimat az övéihez szorítottam. Lefagyott így csak én ízlelgettem ajkait, míg észhez nem kapott. Ujjaink összefonottak, ahogy lassan nyelvünk. Könnycseppek gurultak le arcomon. Olyan boldog voltam. Élt. Itt volt.. és most.. végre kimutathattam mit érzek iránta. Minden fájdalma vagy elpárolgott, vagy kiszabadult. Boldog voltam, de szinte fel sem tudtam fogni. Nem tudtam feldolgozni mi van.. csak.. akartam érezni.. ahogy szenvedélyesen csókolt egyre jobban tudatosult bennem a valóság... Élt..
 Ajkaink elváltak és egymásra néztünk. Nem tudom mihez hasonlítani azt az arckifejezést. Talán egyszerre a bánat és az öröm.
- Miért sírsz? - mondta mosolyogva, arcomat megfogva, hüvelyk ujjával törölgetve könnyeim pedig neki is voltak. Ő is sírt..
- Csak.. boldog vagyok.. - nyögtem ki.
- Oh, Thomi.. - érintette össze homlokunk. Szemeink lehunyódtak és csak éreztem jelenlétét és szeretetét. - Azt hittem nem szeretsz! - nézett rám
- Mikor.. - vettem el homlokom és könnyeim törölgettem - mikor azt hittem.. hogy.. elveszítelek... - akadoztam a fájdalomtól - rá jöttem.. hogy.. mit érzek.. hogy... mennyire fontos vagy... Ho.. hogy... szeretlek..
- Ó édesem! - nyomot, puszit arcomra - Ne tud meg.. mikor megtámadtak minket.. azt hittem meghalok és te elveszel valami hülye picsát! - mondta mire nevettem - Kétségbe estem.. de most itt vagy.. és csak ez számít! - suttogta és nézet szemeimbe úgy, mint soha. Csábító volt, de szeretettel teli. Egész testemben meleg bizsergés futott végig. - Amúgy ha ennél jössz rá érzéseidre, akkor csak el kéne, játszanom mikor veszekedünk és..
- Toord! - ripakodtam rá - Meg ne próbáld! - öleltem át szinte rá feküdtem méret különbség miatt - Nem élném túl..
- Tudom.. - simogatta hátam. Forró teste és légzése melegített. Újra éreztem illatát. Puha kis testét. A hangja. Ismét csak ujjainkat kulcsoltuk össze és lágy csókot leheltünk egymás ajkaira.. És újra éreztem szeretetét, amit azt hittem örökre elvesztettem és azt, amiért már úgy éreztem meghalni is képes lennék csak, hogy egy percre ismét érezhessem vagy, hogy éreztethessem vele, mondhassam, hogy.. Szeretlek...