Június 17, az egyetemi vizsgák ideje. Pontosabban, Hermione Jane Granger számára az utolsó, egyben a legfontosabb vizsgájának időpontja. Öt éve a legjobb tanulók között, az élvonalban volt. Könnyedén vette az akadályokat, kivéve a legutolsót. A bájitaltan vizsgájára többet készült, mint az összes többire. Tudta, ha kezében lesz a diplomája, nem lesz olyan állás, amit ne pályázhatna meg.Túláradó magabiztossággal lépett be az egyetem kapuján. Kissé megborzongott, bent jóleső hűvös fuvallat cikázott a folyosókon, ahogy az ablakokon ki-be járt a levegő. Néhány diák a falnak támaszkodott, tövig rágott körmeikből és ideges pillantásaikból le lehetett szűrni, hogy valószínűleg nem készültek fel rendesen a nagy megmérettetésre. Nem úgy, mint ő.
Igen, mint régen, most is tudott mindent, többet, mint kéne. Öt éve gyötörte professzorai agyát milliónyi kérdéssel, mert neki semmi nem volt elég. Annak idején, mikor kilépett a Roxfort kapuján, az akkori igazgatónő és egy meglehetősen komor, de mégis megkönnyebbült férfi értő pillantást váltott, őt nézve, ahogy haladt az úton. Biztosak voltak benne, hogy állandó tudásvágyával még megkeseríti az emberek életét. A mai napon, a vizsgák után végre szabad lesz. Kicsit szusszanni akart, mielőtt elkezdi megpályázni a már jó előre kinézett állásokat.
Senki nem tudta, hogy mi is volt a célja a sok tanulással. Bizonyítani akart magának, hogy képes átlépni a korlátait, bármekkora is legyen szíve fájdalma. Hét évig kellett rettegnie egy őrült gyilkos mindenre elszánt lépéseitől. Származása miatt mindig célpontnak számított.
Mikor a végső csata során felülkerekedtek a gonoszon, azt hitte, végre fellélegezhet. Nem így történt. Még aznap rájött erre, hiába győztek: ő veszített, mindent elveszített. Szülei makacssága végül az életükbe került. Hiába volt a megannyi könyörgés, nem voltak hajlandók elbújni. Hermione nem tudta, melyik a mélyebb érzés háborgó lelkében: A harag, vagy a bánat.
Még ma is összerázkódik, ha arra a szörnyű pillanatra gondol, mikor ott állt egykori házuk gyepén. Elszenesedett romhalmaz volt csupán, ami felett ott világított a vészjósló Sötét Jegy. Egy pillanatra elgondolkozott rajta, miért nem tűnt el ez is gazdájával együtt. Arca még véres volt, ruhája szakadt az átélt küzdelmek miatt. De könnye már nem maradt, az évek során elsírta mind. Negyedikes kora óta tudta, hogy egyszer búcsút kell majd vennie a szüleitől, de agya egy kis szeglete továbbra is reménykedett, hogy túlélhetik a háborút.
Nem maradt semmije: se otthona, se családja, se pénze. A szülei az utolsó fontjukat is átváltották, hogy támogathassák vele Dumbledore professzort. Annyi pénze maradt, hogy pár hónapra ne haljon éhen… Az egyetem kezdéséig. A Weasleyk természetesen egész nyárra magukhoz vették, hiába ismételgette kitartóan, hogy megoldja egyedül is. A nyár végeztével összepakolta kevéske holmiját, és fáradt mosollyal szája szélén elkezdte új életét az egyetemi városban. Ösztöndíjas volt, ami egy kicsi, szerényen berendezett kollégiumi szobával járt.Harry felajánlotta segítségét, támogatni szerette volna Hermionét, de a lány nem kért belőle. Egyedül akarta végigcsinálni, egyedül, mint mindig. Magáért küzdeni, csak magának bizonyítani.
---
Már majdnem elérte a termet, mikor a gondolatai megint elkalandoztak. Történt egy nagyon kínos, rettenetesen megalázó momentum a háború idején. Még most is lesütötte a szemét, ha arra a percre gondolt, mikor minden griffendéles bátorságát összeszedve Perselus Piton elé állt, és bevallotta neki, hogy halálosan szereti. A horcruxok utáni időszakban történt, mikor a férfit tisztázták Albus Dumbledore meggyilkolásának ügyében. Micsoda határtalan reménnyel a szívében lépett be a Girmmauld téri ház szalonjába, ahol a férfi ült a tűzbe bámulva. Piton zavartan feszengett a lány közelében, észrevette a pillantásában, hogy egészen másképp nézz rá, mint máskor.
– Szeretem – suttogta Hermione akkor a férfinak.
A döbbenet nem is lehetett volna nagyobb a férfi arcán, aztán ez szépen fokozatosan átalakult mindent elsöprő dühbe. Meg volt róla győződve, hogy az Arany Trió megint gúnyt akar űzni belőle. Metsző hangon oktatta ki a lányt, de Hermione kitartóan magyarázta neki, hogy ez nem vicc. Megesküdött mindenre, ami szent, hogy tényleg szereti a férfit. Mikor megpróbált közelebb menni, Piton egy dühös pillantás kíséretében kitért az útjából. Hermione egy pillanat erejéig elgondolkozott rajta, ha a földre vetné magát, és úgy esedezne, vajon hatásos produkciónak számítana-e. Aztán elvetette ezt az ötletet, dacossága felülkerekedett rajta. Észérvekkel próbálta meggyőzni a férfit.
– El tudja képzelni, milyen erő kellett hozzá, hogy maga elé lépjek, és bevalljak mindent? És még azzal vádol, hogy nem mondok igazat?
– Nem is maga lenne, ha nem próbálná meg a meggyőzőképességét villogtatni. – Egyetlen szavát sem hitte el, még ha igaz is, jobb nem belemenni ilyen dolgokba. – Két másodpercet kap, hogy egy határozott mozdulattal kiforduljon a szobából!
– Miért nem hisz nekem? Csak hallgasson meg!
– Már megtörtént… attól tartok, erőszakhoz kell folyamodnom. – Hermione kicsit hátrébb lépett, ahogy a férfi fenyegetően közeledett.Még húsz percig próbálta meggyőzni a férfit, de hasztalan. Piton végül indulatosan közölte a lánnyal, hogy takarodjon, mert nyakukon egy háborúval nincs ideje még agyvérzést is kapni a romantikus téveszméi miatt.
Hermione sírva rohant vissza a szobájába, és megesküdött magában, hogy a férfi még csúnyán megfizet ezért. Pár hét múlva sor került a mindent eldöntő ütközetre, ahol egészen közel harcolt a férfihoz. Miután a halálfalók számára világossá vált, hogy Piton elárulta őket, egyszerre többen is a halálba kívánták segíteni. Egyszerre három mindenre elszánt férfivel párbajozott. Hermione látta, hogy egy nagyon csúnya lábroncsoló átkot küldenek Perselus felé, és bár lett volna lehetősége megakadályozni, mégis mozdulatlanul nézte végig, ahogy a férfi a földre rogy és fájdalmasan ordít. Hermione nem is értette magát… Még akkor sem volt hajlandó segíteni neki, mikor a fájdalomtól összeszűkült koromfekete szemek rászegeződtek, és talán életében először Piton pillantása segítségért esedezett. Szerencsére több Rendtagnak is feltűnt a Tiltott Rengeteget is átszelő mély fájdalomról tanúskodó hang. Az eset után Perselus több hétig nyomta a gyengélkedő ágyát. A bűntudat annyira mardosta Hermione a lelkét, hogy képtelen volt aludni. A harc utáni harmadik éjjel, miközben forgolódott az ágyában, egyre csak arra gondolt, miért tette. Szülei halottak voltak, nem szerette már senki sem úgy, mint ők. Szüksége lett volna egy ölelő karra, ami vigasztalja, de ő mégis, ha nem is közvetlenül, de bántotta azt, akit szeret. Magára kapta köntösét, és mezítláb kiosont a toronyból. Könnyeivel küszködve állt a férfi ágya mellett. A javasasszony már előző nap közölte vele a sokadik bosszantó kérdés után, hogy a férfi lába csúnyán elfertőződött, és valószínűleg, sántítani fog, talán évekig is.
– Sajnálom – suttogta bele a gyengélkedő csendjébe, fejét lehajtva. – Annyira sajnálom, megakadályozhattam volna, de maga annyira… Nem szeret engem.
Haragos morgásra kapta fel fejét, hogy belenézhessen a sötétben is jól látható szikrázó szemekbe. Igen, Perselus Piton zord, elutasító tekintettel nézett vissza rá. Abban a percben megpecsételte az utolsó roxforti évét. A férfi féktelen bosszúvágyának semmi nem szabott határt. Minden nap megalázta a lányt, hiába esedezett a bocsánatáért. A combján húzódó hosszú seb emlékeztette rá, milyen árat kellett fizetnie egy olyan döntéséért, amit Hermionén kívül mindenki helyesnek ítélt volna meg. Egy tanár nem kezdhet viszonyt a diákjával, SOHA! Elutasítása majdnem az életébe került, a lány „élvezettel” nézte volna végig haláltusáját.
YOU ARE READING
Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked
FanfictionAjánló: Bonyolult, néha fájdalommal teli szerelmi történet. Rengeteg kérdést vet fel az írás. Érdemes olyannal kezdeni, aki csak bánt minket, mert látszólag képtelen az emberi kapcsolatokra? Jár-e második esély annak a nőnek, aki egyszer hozott egy...