Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

11/2

Nyugtalanul aludt, álmában egy ködbe veszett helyen járt. Fázott a lehelete látszott a levegőben. Ahogy végignézett magán, észrevette, hogy mezítláb halad a levelekkel borított kavicsos úton. Megmagyarázhatatlan érzés vonzotta egy domb felé. Lassú, bizonytalan léptekkel haladt.

Friss sírhant állt a domb tetején, jelöletlen fejfával. Hosszúnak tűnő percekig csak állt a sír tövében, és mereven nézte a földhalmot, majd valami megmagyarázhatatlan okból térdre borult, és ásni kezdett. Túrta, kaparta a földet, érezte a körme alatt minden darabját.


Mikor már tetemes mennyiségű földet túrt szét hirtelen valamilyen kemény tárgyat érzett a keze alatt. Azt hitte, a koporsó lesz, de tévedett. Egy csontos, sápadt emberi kéz alakja rajzolódott ki a homokréteg alól, s mikor hozzáért megmozdult. Sikoltva ugrott hátrébb, mire a kéz kiemelkedett a gödörből, majd a többi testrész is szépen lassan előbukkant.

Megrökönyödve vette észre, hogy Piton mászik ki a sírból, hajába levelek s apró gallyak ragadtak. Arca holtsápadt volt, a szeme szénfeketén világított.


A férfi felé intett, de ő annyira ledermedt a félelemtől, hogy nem bírt mozdulni.

- Segíts nekem - kérte a lány halkan. Segíts, Hermione! - szólt újra, de a lány még mindig nem mozdult.

Piton nehézkesen mászott oda mellé, a keze mocskos volt, de a bőre mégis szokatlanul finom és lágy érzetet keltett, ahogy megérintette a lányt.

- Segíts nekem, nélküled senki vagyok. - Hermione szemei kistányérnyi méretűre tágultak.

- Én nem tudok - suttogta Hermione.

- Csak te tudsz segíteni kettőnkön... - Kicsit erősebben szorította meg a lány csuklóját. - Miért nem álltál velem szóba, szükségem lett volna rád.

- Azt hittem nem kellek, azt hittem vége van - válaszolt őszintén Granger.

- Nincs vége, soha nem lesz vége...


Hermione zihálva ült fel az ágyában. Felkelt, járkálni kezdett míg a légzése újra egyenletessé nem vált. Elsétált az ablakhoz, és résnyire elhúzta a függönyt. Az utca üres volt és csendes. Nem tudta hova tenni ezt az álmot. Ez jelentené azt, hogy neki kell engednie, hogy legyen okosabb? Ezúttal talán minden más lenne? Nem hitt benne, félt tőle, hogy azok a dolgok, amik elsőre közéjük álltak most is szétválasztanák őket. A Harryék ódzkodása a férfival szemben, Perselus titkolózása, és a saját bizonytalansága...

A várva várt első találkozásuk emléke keserű mosolyt csalt az arcára. Nem hitte volna, hogy vitatkozni fognak. Bár mindketten sok sérelmet dédelgettek az elmúlt fél év alatt, arra azért nem számított, hogy a legrosszabbat hozzák ki egymásból. Százszor megbánta már, hogy kutakodott a férfi után. Bár lett volna türelme kivárni, míg Perselus megnyílik neki. De hajtotta az az átkozott kíváncsi természete. Ismerni akarta a férfit, akit szeretett, tudni akart mit miért tett a múltban. Nem kívánt továbbra is a sötétben tapogatózni, és ostoba teóriákat, mentségeket gyártani a férfi számára.

Boldog szeretett volna lenni, és tudta, hogy Perselusszal az lehetne, ha végre sikerülne megtalálniuk a közös hangot. Vajon a férfi is erre vágyik? Boldogságot és szerelmet keres ő is, vagy csak egy ágyasra van szüksége? Borzalmas kétségek gyötörték...

SS/HG

Másnap reggel Hermione ingerült, fáradt és türelmetlen volt. Egész éjjel zakatolt az agya, és nem találta a válaszokat a magának feltett kérdésekre. Ahelyett, hogy lenyugodott volna, csak hergelte saját magát. Piton ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, kvázi ráerőszakolta a mondandóját, és ezzel elintézetnek tekintette a dolgot. Igazságtalannak érezte, hogy a fejére olvasták a hibáit, amikor egyszer már megbeszélték azokat. Minden alkalommal kicsinek és sebezhetőnek érezte magát, mikor vitára került sor. Unta már, hogy folyton alul marad a férfival szemben, és még véletlenül sem lehet igaza semmiben.
Rose dudorászva pakolgatott a polcokra. Semmi különös nem volt a viselkedésében, mindent úgy csinált, ahogy szokta, de Granger idegei pattanásig feszültek, így minden egyes mozdulatába belekötött a másik boszorkánynak.


Rose megszeppenve pislogott Hermionéra, amikor már vagy húszadszorra szólt rá. Nem értette mi ütött a máskor nagyon türelmes jókedvű lányba. Rettentő paprikás hangulatban volt, és szó szerint parancsolgatott az alkalmazottjának.

Draco kapott egy szabad délutánt, és úgy gondolta, felkeresi Hermionét. Éppen akkor nyitott be amikor Granger szopráni magasságokba szökő hangon kiabált szegény Rose-zal, amikor nem a megfelelő távolságra tette fel a rózsaolajjal illatosított habfürdőket. A szőke férfi megállt az ajtóban, szemöldökét összevonta, majd fejcsóválva nézett a lányra. Hermione grimaszolt és egy haragos pillantást küldött a szőke férfi felé.



- Mrs Rogers, szerintem inkább menjen most haza, igazán megérdemel egy szabad délutánt - javasolta a boszorkány felé fordulva, akinek nem kellett kétszer mondani, felkapta a táskáját az egyik székről és kirontott az ajtón.


Granger hangulata csak még paprikásabb lett, amiért a férfi beleszólt az üzleti ügyeibe. Lehet, hogy jó barátok voltak, de Hermione nem szerette, ha csorba esik a tekintélyén. Nem volt egy zsarnok, de a tiszteletet megkövetelte az alkalmazottjától.


- Már ne is haragudj, de megmondanád miért küldted haza? - ripakodott rá Drácóra. - Elég sok dolga lett volna még zárásig...


- Elnézésedet kérem, amiért önkényesen megmentettem szegényt a förtelmes hangulatodtól. - Malfoy egyáltalán nem vette a szívére, amiért a lány megfedte.



Hermione megadta magát a fáradsággal vegyes nyűgösségnek és leborult a pultra, miközben alig hallhatóan motyogott valamit. Iszonyatos fejfájás kínozta, és a vevők reggel óta folyamatosan tódultak befelé a kis üzletbe. Természetesen magára erőltette a kedves mosolyát, de legszívesebben mindenkit elküldött volna a fenébe. Ma ez volt az első viszonylag csöndes fél órája.


- Valaki nagyon nincs a helyzet magaslatán - humorizált Draco, de csak szúrós pillantást kapott cserébe.

- Ha tudni akarod, alig aludtam az éjjel, mindjárt szétrobban a fejem, és annyira nem tudom, mit csináljak Perselusszal - nyögte miközben leült. - Rose biztos utál engem, de nem tehetek róla néha nekem is lehet rossz napom.


- Mennyire rossz? - kérdezte óvatosan a férfi.


- Egy tízes skálán tizenkettes - morogta vissza a lány.


- Tehát fejfájás, álmatlanság, és persze az állandó gondod Pitonnal. Hogy érted, hogy nem tudod, mihez kezd vele? - kérdezte értetlenül a szőke férfi. - Egyébként Rose főnöke vagy, nem értem miért lep meg, ha esetleg nem kedvel. Ez azt hiszem normális lenne.


- Szeretem, ha a környezetemben élők nem motyognak átkokat az orruk alatt, ha meglátnak.


- Mit szólnál hozzá, ha meginnánk egy csésze teát, mielőtt a rosszkedved eléri a tizenharmadik szintet? - mosolyodott el Draco.



Hermione kelletlenül feltápászkodott, kirakta az ebédszünetet jelző táblát az ajtóba, és megindult a lakásába vezető lépcsőn. Teavizet tett fel, és közben részletesen előadta a tegnap este történteket. Draco szája fülig ért miközben hallgatta. Hermionéval ellentétben ő elég sokat megértett Piton szándékaiból, és örült, hogy a dolgok kezdenek beindulni.


Azonban Grangerben eléggé vegyes érzelmek kavarogtak, ahogy újra felidézte a Pitonnal folytatott beszélgetését. Egy része örült, a viszontlátásnak, a másik része viszont tartott attól, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet újra találkozni a férfival. A beszélgetés igencsak érdekesen alakult, Perselus "kreatív" megnyilvánulásáról már nem is beszélve.

- Szerintem ez fantasztikus hír, és micsoda véletlen, hogy éppen összefutottatok - valódi öröm csendült ki a hangjából. - Éppen ideje volt már, hogy találkozzatok, mert szerintem feleslegesen kerülgettétek egymást ennyi ideig. Egyikőtök sérelme sem követelte meg ezt a fél évnyi távolságtartást.

- Jó hír? Azt a részt nem hallottad, mikor azt mondtam, hogy rám szórt egy némító bűbájt a saját lakásomban? Nem mintha bármikor, vagy bárhol máshol elnézném neki, ha elnémít, mint egy kisgyereket - hőbörgött a lány. - Amúgy meg nem tudom, hogy mit kéne elhinnem abból, amit mondott.

- Mindent! - vágta rá Draco. - Egyébként meg ne haragudj meg érte, de néha tényleg nem tudod befogni a szád - mondta egy kisfiús mosoly kíséretében. - Az meg hogy gyerekként bánik veled néha, megbocsátható szerintem. Néha elfelejti, hogy már felnőttél, de ettől nem rosszabb ember. - Mikor fogod keresni, már ma, vagy honlap vagy... - Hermione rémülten nézett rá. – Na, most meg mi van?

- Tegnap találkoztunk, az van - válaszolta, és igazán nem értette mit kell ezen megmagyarázni. - Egy szóval sem mondtam, hogy az első beszélgetésünk úgy zajlott le, mint ahogy azt elképzeltem, vagy szerettem volna.

- Merlin mogyoróira, Hermione, te álmokat kergetsz?! - fakadt ki a férfi. - Persze, hogy nem úgy ment minden, mint ahogy akartad, elvégre te elvártad volna Pitontól, hogy akkor is felkutasson, amikor te vérprofi módjára elrejtőztél előle! - emlékeztette a lányt. - Csak nem képzeled, hogy csúszva-mászva a bocsánatodért akart esedezni, elvégre Pitonról beszélünk.

- Én nem is kértem tőle soha, hogy hazudtolja meg magát, vagy, megalázkodjon! - vágta oda a lány mérgesen. Ez azért nem teljesen volt igaz ismerte be magának. Nagyon is szerette volna hallani, hogy a férfi sajnálja a múltbéli dolgokat.


Draco egyértelműen Piton pártját fogta és nem volt hajlandó csak azért igazat adni Hermionénak, mert a lány a barátja volt. Granger nem tudott tárgyilagosan gondolkozni, nem volt hajlandó beismerni, hogy az ő viselkedése sem volt példaértékű.

A fejfájása csak egyre erősödött, és ez a vita nem használt neki.



- Te tűntél el, nem pedig ő! - felelte kissé gőgösen a férfi. - Ha valamit akartál volna tőle meg lett volna rá az esélyed, te alakítottad így a körülményeket. - Hermione nem akarta belátni, hogy a másiknak igaza van. Olyan jó volt egy kicsit dagonyázni az önsajnálatban és a megnemértettek lelki mocsarában. - Bármennyire is szeretnéd, nem tudok melléd állni ebben a kérdésben, mert most tényleg nincs igazad. Számtalan esélyed lett volna rá, hogy beszélj vele, és hidd el nekem soha nem csapta volna rád az ajtót, hiszen egészen idáig várt rád.



- Azért nem mentem el hozzá, mert fogalmam sem volt, hogy mit is érzek iránta pontosan! - fakadt ki a lány. - Perselus igazán nem könnyű ember, ne vágd a fejemhez, hogy hezitáltam mielőtt megtettem bizonyos lépéseket! Borzasztóan féltem attól, hogy elutasít...


A légkör már aligha volt barátságosnak nevezhető, így Draco úgy határozott, hogy inkább elmegy. Hermione a gondolataiba mélyedt, és már csak akkor kapta fel a fejét, mikor becsukódott a férfi mögött a bejárati ajtó. Szörnyen szégyellte magát, nem akart tőle haraggal elválni, utána szaladt, de meglepetésére Malfoy még nem ért ki az utcára. Földbe gyökerezett lábbal állt az ajtóban, arcán olyan réveteg mosollyal, mintha szerelmi bájitalt ivott volna.


Vele szemben egy mosolygós fiatal nő állt, aki igyekezett bejutni valahogy Hermione boltjába. Ahogy nagy nehezen bepréselte magát a férfi mellett Dracót megcsapta a hajából áradó gyöngyvirág illat. Halványan a férfire mosolygott, majd célirányosan a pult felé haladt.



- Szervusz, Hermione! - köszönt neki a lány. - Láttam, hogy kitetted az ebédszünetet jelző táblát, de pont mikor el akartam menni, az az úr kinyitotta az ajtód - mentegetőzött Draco felé fordulva. - Ha nem alkalmas nagyon szívesen visszajövök később.

- Semmi gond, Roxana, nincs nagy étvágyam, az ebédidőmnek vége - válaszolt Hermione kissé unottan. - Mit tehetek érted?

A lány gyorsan felsorolta mire lenne szüksége, nem akarta sokáig feltartani Hermionét, úgy érezte, megzavart valamit. Miközben Granger a vevő rendelését intézte Draco hangtalanul visszasomfordált a pulthoz, és rákönyökölt. Igyekezett laza testtartást felvenni, de még mindig nem tudta letörölni a képéről azt a bamba vigyort.


Torkát megköszörülve újra felvonta a figyelmet magára.

- Mi az? - kérdezte némán artikulálva Hermione miközben a másik lány elfordult egy percre. A férfi a boszorkány felé bökött. - Ja! - csapott a homlokára a lány.

- Ööö, Roxana Fioraio, bemutatom Draco Malfoyt - mutatta be a lánynak a férfit.

- Nagyon örvendek Roxana... - Hajolt meg előtte a férfi a kezét nyújtva. - Fioraio?

- Szintúgy - rázta meg Malfoy kezét. - Az édesapám olasz volt... - Barna bőre miatt fehér fogai szinte világítottak, amikor elmosolyodott. - Nagyon sajnálom, de rohannom kell, csak egy percre ugrottam be, ma nagyon forgalmas napom van, nem maradhatok. - Amikor elfordult a szőke férfi orrát újra megcsapta a frissítő virágillat.

Draco még hosszasan nézett a távolodó boszorkány után, aztán olyan hirtelen fordult vissza Hermione felé, hogy az ijedtében hátrahőkölt.

- Ki ez a nő? Hol lakik, mi a foglalkozása? Ismered őt? - Hermione tágra nyílt szemekkel nézte a férfit. - Válaszolj már, muszáj tudnom, most azonnal, meg kell róla tudnom mindent!

- Ijesztő vagy - szólalt meg a lány.

- Ne már, Hermione, mondd el légy szíves - kérlelte átnyúlva a pulton, hogy megfoghassa a lány kezét, mintha attól előrébb jutna.

- Már megbocsáss, de nem szokásom mások után nyomozni - hárított Hermione, majd rögtön el is vörösödött mikor eszébe jutott, hogy mit művelt Pitonnal.

- Valóban? Te aztán tényleg soha nem tennél ilyet - nevette ki a férfi.

- Jól van elég lesz, menj a dolgodra, nekem is van tennivalóm. - De Draco nem mozdult, a legelszántabb pillantásával ostromolta Hermionét némi információ reményében. - Hah, legyen... Roxana fiatalabb nálunk négy évvel. Amikor a szülei hírét vették, hogy Voldemort visszatért megijedtek, és a lányukkal együtt az Olaszországban élő rokonaihoz költöztek.

- Akkor ezért nem volt ismerős a neve, nem Angliában nevelkedett - gondolkozott hangosan Draco. - Mikor jött vissza a szigetre?

- Egy éve, azt hiszem, mintha említette volna, hogy a szülei halála után költözött vissza - felelte a lány, de ennél többet már tényleg nem tudott mondani.

- Micsoda? Meghaltak a szülei? - Malfoy összevonta a szemöldökét.

- Vannak vele így egy páran - jegyezte meg keserűen a lány. Draco újra átnyúlt a pulton, és gyengéden megszorította a kezét. - Egyébként a boltja az utca vége felé van és... - Draco már nem várta meg a mondat végét, csak megfordult és egy Sziá-t kiáltva elrohant.


Hermione visszament a lakásába csinált magának egy uborkás szendvicset, és nekikezdett a levélnek, amiben találkozót javasolt Perselusnak. Mindenképpen nyilvános helyre szeretett volna menni, a múltkor történek után úgy ítélte meg, jobb, ha egyelőre nem maradnak kettesben.