Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

7 / 1

Perselus nem érezte jól magát a partin. Egykori „barátai” kezdtek sekélyesnek hatni, ahogy a régi szép időkről beszéltek, illetve a mostani kormány intézkedéseit szidták. Nem volt egy kifejezetten társasági ember, de szíves örömest beszélt volna inkább egy festőről vagy íróról, mint hajdani Uruk ténykedéseiről. Egyáltalán nem volt kedve boncolgatni a hibákat, stratégiai melléfogásokat. Bár hálás volt a sorsnak, hogy azok, akik egykor titkon szintén szabadulni szerettek volna a rabiga alól, egy idő után terhesnek érezték a témát, és más felé terelték a beszélgetés fonalát. Természetesen szép számmal akadtak hódolói az ellenséges, hű csatlósok közül is, de mivel az Azkaban jelen pillanatban is teltházas „szálló” volt, nem volt mitől tartania. Akikkel ez idő tájt egy helyiségben tartózkodott, azok legalább nem kívántak az életére törni.

Mégis úgy érezte megfullad a társaságukban, haza akart menni, letelepedni a kandalló elé egy jó könyvvel, és lazítani. Gondolataiba többször belopakodott egy barna hajú félszegen mosolygó lány, ahogy talán vele szemben ülhetne, és együtt olvasnának. Bosszúsan rázta meg a fejét, ezzel lecsillapítva az érzelmeit. Tudta, hogy még nem érkezett el az idő, hogy megnyíljon a lány felé, és igazából még ő maga sem volt biztos benne, hogy új keletű vonzódását nem csupán a versenyszellem hajtja-e. 
Tény, hogy Draco legyeskedése a lány körül erős érzelmeket váltott ki belőle, de ez inkább ingerültség, és düh volt mintsem romantikus szerelemféltés. Eddig valamilyen szinten a saját tulajdonának tekintette Hermionét, és ez megváltozni látszott. Nem hitt abban, hogy a barátság csupán plátói érzelmeken alapul. Megfigyelte, hogy Granger sokkal kiegyensúlyozottabb a találkájukat követő napokban. Kétségtelen, hogy az ifjú Malfoy jó hatással volt a lány lelki békéjére, de szinte biztos volt benne, hogy a fiú ennél többet akar, és sejtette, hogy ezt meg is fogja kapni, a siker csak idő kérdése. Nem volt boldog ettől a feltételezésétől, és a mai napon még rossz előérzete is támadt. 

-----

– Draco, mit művelünk? – kérdezte a férfit, arcát a mellkasához nyomva.
Még mindig az ajtónál álltak, nem mentek beljebb, habár a szőke fejében megfordult a csábító gondolat, hogy egy kényelmesebb testhelyzetben ruha nélkül simogassa tovább a lányt, de megálljt parancsolt magának. Sejtette, hogy ez a vad egymásra találás, Hermione elfojtott dühének az eredménye, nem ringatta magát illúziókba.
– Én nem bánom, hogy megcsókoltalak, te se tedd – kérte, sztoikus nyugalommal a hangjában. – Nagyon finom volt…

Hermione elmosolyodott, de a szemében ott volt a bűntudat és a kétely. A férfi elengedte a derekát, és lehajolt, hogy felvegye a vitatkozás hevében földre került kabátot. Granger próbálta kitalálni, hogy mire gondolhat a másik, de Draco gondosan kerülte a pillantását, miközben rásegítette a ruhadarabot Egy szó nélkül terelte ki a lakosztályból, és határozott léptekkel elindult mellette a folyosón. Egészen a birtok kapujáig nem szólaltak meg, volt min gondolkozniuk. 
Hermione megfogta a kilincset, egy lépéssel közelebb lépett a kijárathoz. Draco gyengéden megérintette a hátát, mire a lány megfordult.

– Én nem azt akarom mondani, hogy megbántam… – Malfoy belevágott a szavába, nem akarta a magyarázkodást hallgatni, nem vágyott szánalomra.
– Egy kicsit azért mégis bánod, nem igaz? – Szomorú mosoly játszott a szája sarkában. – Hihetetlen, hogy még bűntudatod is van miatta. Piton nem éri meg, Hermione, ezt ne fejtsd el!
– Draco, nagyon össze vagyok zavarodva, és te nem segítesz azzal, hogy prédikálsz – morogta ingerülten.

Megkönnyebbülve csukta be maga mögött a ház ajtaját. Draco alaposan összekuszálta az érzelmeit, és most már tényleg nem tudta hányadán is áll a férfival.

Másnap reggel Hermione álmosan kevergette az aznapi bájitalát. Nem aludt jól, egész éjjel a csók járt a fejében. El kellett ismernie, hogy nagyon kellemes volt, de Dracónak igaza volt, tényleg érzett némi bűntudatot.