Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

3 / 3

- Istenem, segíts! Hogy fogom ezt megcsinálni? – Végleg elveszítette minden reményét. Lecsúszott a konyhakőre, és kezébe temette az arcát. Nem ment neki. Tényleg megpróbálta, de csak annyit ért el, hogy úszott a konyha a mocsokban, és fogyott az ideje.

Nem tudta, kihez fordulhatna segítségért, hacsak nem…

A szalonban működésbe hozta a kandallót, és magában fohászkodott, hogy rá legyen kapcsolva a Hopp-hálózatra. Amint túl közel lépett hozzá, a karkötője furcsán felizzott, de nem égette a karját. Molly Weasley éppen a konyhában sürgött-forgott, mikor megjelent a lány feje a kandallójukban.

– Hermione? – kérdezte meglepődve. Jaj, kis drágám, olyan jó, hogy máris látlak! – Hermione mosolygott, hiszen még csak reggel váltak el.
– Jó napot, Mrs. Weasley! – köszönt kedvesen a lány. – Tudom, hogy sok a dolga, és nem is tartanám fel, de segítségre lenne szükségem.
– Mondd bátran, de miért nem jössz ide? – Hermione megpróbált átlépni, de nem tudott.
– Mindegy, most inkább nem – szabadkozott. – Lenne rá mód, hogy elkészítsen nekem…?

Molly keze úgy járt, mint a villám, Hermione pedig leste minden mozdulatát, a kandalló előtt térdelve. Néha visszahúzta a fejét, hogy az órára pillantson, de még bőven volt idejük. Így elnézve a dolgot, nem is volt olyan bonyolult, bár neki már a gomba felvágása is a konyhaművészet magasiskoláját jelentette.
Mikor a nő elkészült, mindent az asztalra rakott, és eltűnődött. A nagy kérdés már csak az volt, hogyan kerül az étel Hermionéhoz. Mivel a lány nem tudott átmenni érte, és Molly sem tudott engedély nélkül belépni a Piton-házba, ez a dolog megoldatlan maradt. Hermione erősen gondolkozott, míg végül rájött. Kis türelmet kért, majd eltűnt.

McGalagony igazgatónő érdeklődve figyelte Miss Grangert, ahogy a Roxfortban használt bűbájokról faggatta. Leginkább az érdekelte, hogyan tűnik fel az étel az asztalokon. A megszerzett információ birtokában már éppen elköszönni készült, de Minerva megállította.

– Miss Granger, minden rendben van? Úgy értem…
– Igen, professzor asszony, ne aggódjon! Piton professzor mondta, hogy… Áu! – Hirtelen a karjához kapott, amire erősen rászorult a karperece. Ezek szerint tényleg nem mondhat el semmit, amit Piton mondott neki.
– Mi történt, jól van? Itt van még? - Minerva most már komolyan aggódott.
– Igen, nincs semmi baj, csak elzsibbadt a lábam. Ne haragudjon, de mennem kell, köszönöm a segítséget! – kiáltotta, majd eltűnt. 
Minerva és Albus értetlen pillantást váltottak.

Fél nyolckor már a Piton-rezidencia konyhapultján gőzölgött a Mrs. Weasley által elkészített étel.
Már minden készen állt. A krakkói gombás kacsa egy melegítő bűbája alatt várta, hogy tálalhassák, és a hűtődobozban is tányérokra volt sorakoztatva a gesztenyés krémes. Megterített az étkezőben, bár ezzel kicsit gondban volt. Nem tudta, Piton az asztal melyik végén szokott ülni. Végül rántott egyet a vállán, és a bal felső részére terített, amelyik a konyhához távolabb esett
Eltakarította a főzés, illetve annak kísérletének a nyomait a konyhában, és lerogyott az egyik székre. Alig tudott szusszanni egyet, az csengő máris megszólalt, és ő rohant ajtót nyitni. Némileg elrendezte zilált haját, és próbált kedvesen mosolyogni, mikor kitárta az ajtót, azonban a belépő vendégek láttán majdnem elfintorodott. A Malfoy házaspár gőgös, felsőbbrendű tartással vonult be az ajtón, nyomukban Pitonnal. Narcissa lekanyarította nyakából a selyemstóláját, és a lány kezébe nyomta. Piton jelezte a vendégeinek, hogy fáradjanak át a szalonba, majd a lányhoz fordult.

– Hogy néz ki a ruhája? – rivallt rá fojtott hangon? Hermione lenézett a mellkasára, amin ott volt egy ujjlenyomatnyi vérfolt. Hermione eltakarta a kezével, és félénken a férfira nézett.
– Semmi paradicsomosat nem kellett főznie, hogy került oda az a folt?
– Sajnálom, uram, vérzett az orrom a porallergiám miatt és…
– Micsoda? Remélem nem maszatolta össze az egész házat! – Választ nem várva a vendégei után ment.

Tíz perc múlva már az étkezőben ültek, és az előételt fogyasztották. Egy pillantásra sem méltatták a lányt egészen a desszertig. Mikor Mr. Malfoy elé rakta le a tányért, a férfi érdeklődve a csuklójára nézett.
– Szép karperec – jegyezte meg gúnyosan. – Látom, Perselus, semmit sem bíztál a véletlenre, ahogy mondtad.
Hermione visszament a konyhába mosogatni, miközben azon gondolkozott, hogy értette az előbbi szavait a férfi. Elképzelése sem volt, miért olyan nagy jelentőségű az a piros karika a csukóján.
A vacsora végeztével átvonultak a kisszalonba. Piton felvitt egy üveg bort, nem a lányra bízta a választást. Meglátása szerint nem lenne képes megfelelő bort felszolgálni. A vacsora minőségére nem tett megjegyezést.
Egy ideig fent voltak, míg Hermione elpakolt odalent, épp mikor az utolsó tányért rakta vissza a helyére, feltűnt Lucius, Piton kíséretében. A férfi még egyszer elnézést kért, amiért egy órára magukra kellett hagynia Pitont és Narcissát, de halaszthatatlan ügyre hivatkozva elment. Piton visszament a szalonba a nőhöz.

Hermione nem tudta, mit csináljon, mert a férfi nem adott további utasításokat az estére vonatkozóan. Már fél órája üldögélt a konyhában, mikor elindult a lépcső felé. Kissé tartott a férfi újabb kirohanásától, de kénytelen volt megkérdezni tőle, hogy visszavonulhat–e a szobájába. Mikor a szalon ajtajánál volt, furcsa párbeszédfoszlányok ütötték meg a fülét.

– …a régi idők emlékére, drágám – duruzsolta a nő.
– Ahogy mondod, Cissy – lehetett hallani Piton mély hangját. 

Hermione kopogni akart, végül aztán csak halkan benyitott. Kissé kitárta az ajtót, de nem látta a bent lévőket. Bekukucskált az ajtó résén, és aztán rálátott a férfira és a nőre. Meglepetésében majdnem felsikoltott. Piton és Narcissa nem észlelte a lányt, egészen mással voltak elfoglalva. Perselus félreérthetetlen helyzetben feküdt a nőn, aki kéjes sóhajjal élvezte, hogy a férfi keze felsiklott a ruhája alól kivillanó meztelen combján, miközben a nyakát csókolta. Hermione a szája elé kapta a kezét, és amilyen halkan csak tudta, behúzta maga után az ajtót. Megpördült a sarkán, majdnem feldöntötte az antik kis-asztalt, amin egy értékesnek látszó váza állt. Két másodperc múlva azonban még jobban megijedt. Lucius Malfoy tűnt fel vele szemben, az ajtótól pár lépésnyire. 

– Mr. Malfoy! – szólította meg a férfit rémülten.