Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

11/1

Hermione holt fáradtan baktatott haza az esti fénybe öltözött Londonban. Semmi másra nem vágyott csak, hogy egy gyors zuhanyt követően bekerüljön végre az ágyába. Már csak pár sarokra volt a lakásától, szinte már érezte a bőrén a finom meleg zuhanyt. Menet közben oldalra nézett, egy pár percre még meg is állt. A közeli olasz étteremből jókedvű beszélgetés, nevetés zaja hallatszott ki, ahogy az ajtó kinyílt miközben pár vendég távozott. Apró mosolyra húzta a száját, ahogy hagyta, hogy egy egészen kicsit magával ragadja az emberek hangulata. 

Az üvegen keresztül egy magas, sötét hajú férfi sziluettje rajzolódott ki, amint éppen távozni készül. Hermione is újra megindult volna, de a felismerés szinte oda szegezte a földhöz.
Perselus Piton a maga összetéveszthetetlen mozdulataival vetette át vállain vékony felöltőjét, majd pár lépést haladva szinte egyenesen a lány elé került, aki mindaddig a gyéren világító utcai lámpa mellett állt. A férfit is meglepte a véletlen találkozás, ám döbbenete csak egy percig tartott, nem úgy Grangeré aki azt kívánta, bárcsak birtokában lenne az a képesség, amivel el tud tűnni, mint a kámfor. Piton érdeklődve figyelte, ahogy a lány az egyik lábáról a másikra áll, miközben minden valószínűség szerint az fontolgatja, hogy szó nélkül távozik. 

- Jó estét! - szólalt meg elsőként Piton.

- Jó estét! - válaszolta gépesen a lány. 

Hát ezzel megvoltak, az első találkozás, az első banális köszönések és a továbbiakat Hermione képtelen volt végiggondolni. Vágyott már erre a percre, mikor újra látja a férfit, de mindig titkon remélte, hogy mégis egy előre megbeszélt esemény lesz, ahova megfelelően felkészülve érkezik majd. Sajnos a spontaneitás minden szikrája hiányzott a tárházából, éppen ezért úgy érezte, hogy valaki zsibbasztó átkot szórt a nyelvére. 

- Elvitte a kneazle* a nyelved? - kérdezte tőle jól szórakozva azon, hogy Hermione egyre jobban elsápadt. - Merőben szokatlan téged csöndesnek látni.

Hermione egyre kisebbnek érezte magát, mint egy olyan diák, akit feleltetnek, de nem készül órára. Piton megjegyzése nem hogy megoldotta a nyelvét, csak még inkább letaglózta.

- Én most nem... mert... most mennem kell - hebegett Hermione, ami már kezdett kínossá válni, de Piton továbbra is jól szórakozott fölényes helyzetén. Természetesen nem állt szándékában elszalasztani a lehetőséget, hogy végre beszélhet a lánnyal, holmi gúnyolódás miatt, de nem bírta megállni, hogy meg említse a lány furcsa viselkedését. 

- Ha jól sejtem, arra próbálsz célozni, hogy most nem alkalmas az időpont a beszélgetésre, de máskor szívesen találkoznál velem; ámbár ezt a roppant összeszedett mondatodból nem tudom száz százalékos pontossággal megállapítani. - A már jól ismert szarkazmus egyszerre keltett jó és rossz érzést a lány szívében. 

- Igen, valahogy így! - vágta rá a lány olyan gyorsan, hogy szinte nem is lehetett érteni.

Hermione aprót bólintott, majd hátat fordított a férfinak, és elindult az utca vége felé. Szíve szerint futott volna, de érezte, hogy azzal végképp nevetségessé tenné magát, míg látómezőn belül van. A sarkon befordulva némileg megnyugodott vadul zakatoló szíve, egészen addig, míg meg nem hallotta Piton cipőjének ütemes kopogását, ami azt jelezte, hogy a férfi is pontosan erre tart. Perselus meghagyta a pár lépés távolságot, de a lány szinte riadt menekülési kísérletével mit sem törődve egészen hazáig követte Grangert. Hermione kapkodva kutatta a pálcáját táskája rejtett zsebében és fojtott hangon káromkodott, mikor minden olyan dolog a markába szaladt, amit jelenleg nem keresett. Piton egyik lábát a lakás bejárati lépcsőjén nyugtatta, miközben karba font kézzel már-már hangosan nevetve figyelte az ideges lányt, aki próbált úgy tenni, mintha nem tudná, hogy a férfi ott van mögötte.