Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

11/3

Hermione remegett a félelemtől, bár az arcáról nem lehetett leolvasni semmit Perselus hosszan, intenzíven fogva tartotta a pillantásával, mielőtt válaszolt volna.

– Igen, szeretlek téged, Hermione – jelentette ki magabiztosan. – Ezt már régóta tudnod kéne.

– Soha nem mondtad ki, nem lehettem benne biztos – hajtotta le a fejét a lány.

– Nem mondtam, és ismételgetni sem fogom túl sokszor. – Hermione erre nem reagált. – Úgy vélem, hogy manapság túlértékelik ezt a szót. Én inkább a tetteimmel szeretem megmutatni, ha valaki fontos nekem, és megnyugodhatsz, kedvesem, te vagy a legfontosabb személy az életemben. Fél évet vártam rád, nem gondolod, hogy ezzel már bebizonyítottam neked valamit?


A férfi az álla alá nyúlt, halványan rámosolygott, és a hüvelyujjával végigsimított az ajkain. Hermione olyan természetességgel simult bele Piton ölelésébe, mintha soha nem váltak volna el. Egyszeriben értelmetlenné vált az előbbi vitájuk, és világossá vált számukra, hogy bárhogyan is, de összetartoznak. Lágyan, óvatosan csókolták meg egymást, mintha féltek volna attól, hogy a hevességükkel elrontják ezt a pillanatot. Piton végigsimított a lány hátán, A keze megállt a tarkóján, és a másik kezével beletúrt a hajába. Ő irányította a csókot, ami kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Újra birtokolhatta a lányt, érezte, hogy Hermione feltétel nélkül átadja magát neki. Mérhetetlen örömöt és megnyugvást jelentett neki a tudat, hogy bízik benne. A viták és piszkálódások ellenére egy pár voltak. Nem egy szokványos rózsaszín ködbe vesző szerelmes pár, amilyenről a romantikus regények írnak, de minden hibájuk ellenére éppen annyira akarták a másikat.


– Azt hiszem, rájöttem hogyan tudom elejét venni a vitáinknak – szólalt meg szórakozottan a férfi. Hermione kíváncsian nézett a másik fekete szemébe. – Le kell foglalni a szádat, hogy ne tudj megszólalni. – A lány nevetve belebokszolt Piton oldalába.

– Hidd el, drágám, te is kellemesebb csókpartner vagy, mint vitapartner – szurkált vissza. – Egyszerűen nem hagyod, hogy a másiknak is igaza legyen, olyan még nem volt, hogy én érvényesíthettem az akaratom feletted.

– Ne kezdjük el előröl az egészet – nézett rá Piton szigorúan. – Jobb lenne mindkettőnknek, ha kicsit hagynánk ülepedni a dolgokat, mielőtt újra látjuk egymást.

Hermione szívét reménységgel töltötte el a tudat, hogy a férfi újra látni szeretné. Kissé már megbánta, hogy olyan erőszakosan támadt rá Perselusra a múltját illetően. Bár az is igaz, hogy szépszerével nem is akadt más választása, mint zsaroláshoz folyamodni. Viszont nem volt büszke magára.

– Azt hiszem, tényleg szükségem lenne egy kis időre, hogy rendezzem a gondolataimat – sóhajtotta letörten a lány. – Ígérem, legközelebb jobban moderálom magam, már én is unom a folytonos veszekedéseinket, mert nem tudunk egyről a kettőre jutni.

– Az már egyszer biztos, hogy ritka makacs kis griffendéles vagy – paskolta meg a lány fenekét. – Merlin tudja, miért, de az akaratosságod miatt csak még jobban akarlak, azon ritka esetek kivételével mikor az idegeimen táncolsz a viselkedéseddel. – Egy utolsó búcsúcsók után nem túl szívesen, de hagyta, hogy a lány egyedül maradhasson, és elindult hazafelé.

SS/HG

Azzal az ígérettel váltak el egymástól, hogy egy pár nap múlva újra találkoznak. Hermione felvetette egy vacsora ötletét, amit Perselus is ígéretesnek tartott feltéve, ha elmennek valahova. A lány házi kosztjából köszönte szépen, de nem kért.

Mindketten elfoglaltak voltak az évnek ebben a szakaszában. Perselus rengeteg megrendelést kapott, és néhánnyal el is volt maradva. Hermione éppen több kísérlet közepén tartott, így tiszteletben tartva a másik munkáját egy kis szabadságot adtak egymásnak.

Viszont szinte minden nap levelet váltottak, mintha ezer mérföld távolságban laknának. Ámbár ennek is megvolt a maga varázsa. A lány szinte nem is emlékezett már rá, mikor érezte utoljára ezt a fantasztikus romantikus hangulatot, mint mikor a kezében tartotta Perselus levelét. Semmi különösről nem esett szó csak a mindennapjaikról írtak egymásnak. Egyikük sem írt szerelmes vagy éppen kedveskedő üzenetet, mégis az, hogy ilyen formában újra megosztották egymással az életüket nagyon sokat jelentett a lánynak. Perselus is gyakran tekingetett az ablak felé az első napokban, majd később rájött, hogy a lány délután három tájt tart egy kis szünetet, amikor ideje van válaszolni a levelére. Elszórakoztatta a lány bohókás beszámolója a kísérletezés során elért eredményeiről, vagy éppen kudarcáról. Granger üdítő hatással volt az eddigi szürke hétköznapjaira. Csak most érezte át igazán, hogy mennyire hiányzott neki a lány.

Fáradtan üldögélt a könyvtárszobájában a leszállítandó bájitalok listáját lapozgatva. A mai napra megfőzött minden bájitalt, amit szeretett volna, és a holnapi hozzávalókat is előkészítette. Rendet rakott a télikertjében átültetett két borsmenta palántát, nagyon kelendő volt mostanában a front–érzékeny fejfájásos varázslók és boszorkányok körében az ebből főzött bájitala.
A macskagyökere is szépen fejlődött, ő maga is kénytelen volt elfogyasztani időnként belőle valamennyit. A teájába morzsolva használta, így nagyjából le tudta küzdeni az alvászavarait.

A múlt heti szerencsétlen baleset-sorozatok miatt jócskán fogyott a vérhullató fű készlete. Először a Koboldok műhelyében történt robbanás bolygatta fel a varázsvilágot, majd a Reggeli Próféta szerkesztőségében pusztított tűzkár adott okot a pletykálkodásra.

Készülnie kellett a Roxforti tanévkezdésre is. Minden évben el kellett látnia a gyengélkedőt elegendő számú Izsóp sziruppal a köhögés és az asztmás diákok miatt, valamint a kviddics-szezon megkezdésekor tetemes számú árvacsalán kenőcsre volt szükség a horzsolások és sebek kezeléséhez.
Egy nagyszerű újítását a mentás köményes mézzel kikevert tinktúrát előszeretettel használták a náthás tanulók körében. Rendkívül kelendő volt, mivel a megszokott kesernyés íz helyett egy egészen kellemes édeskés ízt hagyott az ember szájában.

Miután számba vett minden fontos megrendelést odasétált az ablakhoz, és végighordozta tekintetét a rendezett kerten. Gondolatiba újra és újra visszatért az a momentum, mikor színt vallott Hermionénak az édesanyjáról. Száját penge vékonyra préselte az anyja gondolatára, de még inkább aggasztotta a tény, hogy megint nem volt teljesen őszinte a lánnyal. Tartott tőle, hogy ez a későbbiekben megint visszaüthet.

Elieen Prince számtalan levelet küldött neki, mikor a nagyapjához költözött. Ezeket a megsárgult könnycseppekről árulkodó pergameneket csak akkor találta meg, amikor felszámolta a nagyapja hagyatékát. Ledöbbenve olvasta végig az összes szám szerint harminc nyolc levelet, amiben az anyja szinte könyörgött az apjának, hogy engedje a fia közelébe.

Damasztór számtalan bűbájjal védte a házát, hogy senki olyan ne léphessen a birtokára, akit ő nem lát szívesen. Ezeket a varázslatokat megerősítette, mikor kitagadta a lányát egy muglival folytatott szerelmi viszonya miatt. Az anyja nem jöhetett a közelébe és Piton biztos volt benne, hogy a nagyapja megfenyegette a nőt, hogy ne merészelje az iskolában zargatni egy szem unokáját.

A nő minden kérése és könyörgése ellenére nem találkozhatott Perselusszal, sőt a nagyapja levédte Nesztor sírját, így még oda sem mehetett el, hogy megsirathassa gyermekét. Ettől függetlenül Perselus szíve nem lett könnyebb, ha az anyjára gondolt. Nem talált neki megbocsátható indokot, amiért magukra hagyta őket, amit aztán az a szörnyű tragédia is követett.

Mélázásából Mimó szapora lépteinek zaja zökkentette ki, a kis manó sebesen rohant fel a lépcsőn. Szokásához híven engedély nélkül lépett be a helyiségbe, ahol a gazdája tartózkodott. Piton már régen feladta a manó nevelését, nem kívánta megfenyíteni, és Mimó úgysem értett a szép szóból. Még csak el sem szégyellte magát, ha a férfi rádörrent valami égbekiáltó szemtelenség miatt. A félelem leghalványabb szikráját sem látta soha azokban a nagy szemekben. Viszont azt bizton állíthatta, hogy Mimó hűséges hozzá, és bármi áron megvédené.

– Az úrhoz vendégek érkeztek – szólalt meg vékonyka hangján, lila kantáros nadrágját igazgatva. – Mondtam nekik, hogy a szalonban várakozzanak.

– Kik méltóztattak hívatlanul nálam vendégeskedni? – kérdezte ingerülten a férfi.

– Malfosék – válaszolta a manó gyorsan. – Piton elnyomott egy mosolyt a helytelen névhasználatért, de a miheztartás végett kijavította a kis zöld lényt.

–Az imént nyilvánvalóan Malfoyékra gondoltál – nézett rá szigorúan. – Menj vissza hozzájuk, és közöld velük, hogy pár perc múlva csatlakozom én is. Szolgálj fel teát és süteményt, míg nem vagyok ott!

Piton fáradtan masszírozta meg az orrnyergét. Az utolsó nem túl baráti beszélgetésük óta mikor a szőke férfi úgyszólván gratulált hozzá, hogy Hermione már nem képzi szerves részét asz életének, a színét sem látta Luciusnak. Narcissa pedig azóta nem merte idedugni azt a jó magasan fennhordott orrát, mióta kiadta az útját. Fogalma sem volt mit keresnek most a szalonjában, de már most biztos volt benne, hogy egyetlen percét sem fogj élvezni az ittlétüknek.

– Szervusz, Perselus! – üdvözölték egyszerre a vendégei. Piton csak biccentett feléjük.

– Mit tehetek értetek? – kérdezte miközben igyekezett viszonylag barátságos hangnemet megütni.

– Dracóról szeretnénk veled beszélni – szólalt meg Lucius.
A bájitalmester az égre emelte tekintetét. Már megint Draco miért nem tudnak beletörődni, hogy a fiú nem kíváncsi rájuk többé? Nem áltatta magát azzal, hogy feltört bennük a szülői érzés, hiszen ennek soha nem voltak a birtokában. Sejtette, hogy ismét csak használni akarják őt valamire.
– Draco nem akar veletek beszélni, azt hittem ezt már egyértelművé tette számotokra – jegyezte meg szárazon Piton, miközben Mimót figyelte, ahogy szervírozza a teát.
– Mint azt tudod az utóbbi pár évben nem volt felhőtlen a kapcsolatunk a fiúnkkal. – Lucius elengedte a füle mellett az előbbi megjegyzést. – De úgy érezzük, ideje, hogy befejezze ezt az ostoba, gyerekes haragszom rádot. – Piton megvetően horkantott a férfi megjegyzése miatt.

– A fiatoknak megvan a maga oka, amiért nem keresi a társaságotokat – nézett rájuk jelentőségteljesen. – Igazán nem értem, hogy ennyi idő után mi ez a nagy érdeklődés iránta. Jól sejtem, hogy nem az elviselhetetlen hiánya űzött el titeket hozzám?

– Igenis hiányzik a fiunk, te sem gondolhatod komolyan, hogy nem szeretjük! – Lucius remek színész volt ismerte el magában Piton. Bárkit megtévesztett volna, aki nem ismeri ilyen régóta, mint ő. – Nincs mit szépíteni, Perselus, de benne vagyunk már a korban – Narcissa megrendülve nézett a férjére –, itt lenne az ideje már egy unokának, aki méltó arra, hogy továbbvigye a családnevet. Tudomásunk van róla, hogy Draco intim viszonyt ápolt egy svéd származású aranyvérű boszorkánnyal, de az az ostoba elszalasztotta a lehetőséget, hogy megfelelő feleséget fogjon magának.

Piton legszívesebben belerúgott volna a másikba. Hogy jön ő ahhoz, hogy mások szerelmi ügyeit kritizálja, miközben az ő házassága egy nagy hazugság, és mindig is az volt.

– Mostanában számtalan alkalommal látták az Abszol úton, egy bizonyos Roxana Fioraio után koslatni. Nem igazán örülünk neki, hogy pont ezt a nőt választotta. Bizonyos körökben nincsen túl jó híre. – Piton pontosan tudta miféle emberekről van szó. – A szülei annak idején gyáván megfutamodtak, mikor a Nagyúr visszatért. Nem álltak mellé, inkább elmenekültek, pedig ha... – Piton keze a magasba emelkedett belefojtva a szót a másikba.

– Az én házamban ne merészeld olimposzi magasságokba emelni azt a férget világos?! – hangja éles ostorként csattant a levegőben. – Egy ideje erősen szimpatizálok azokkal az emberekkel, akik inkább hátrahagyták azt az egész őrületet és megpróbáltak normális életet élni! Én egyáltalán nem találok semmi kifogásolhatót abban, hogy az említett hölgy apja kimenekítette a családját az országból, amíg még megtehette.


– Akkor sem járja, hogy egy ilyen gyáva alak lányával álljon össze! – vette át a szót Narcissa, aki egészen idáig csak szemlélője volt a két férfi közötti beszélgetésnek. – Szeretnénk, ha beszélnél vele, ő a mi kisfiúnk. Bár Roxana tehetős, aranyvérű családból származik, viszont nem biztos, hogy ő lenne a megfelelő Draco számára. – Majdnem őszintének hangzott az aggódása, de Pitont nem tudta megtéveszteni, ahhoz túlságosan jól ismerte.

A nő letette az asztalra a teáscsészét, és kecses kezeit egymásra helyezte az ölében. Lucius türelmetlenül várta, hogy Piton megfontolja a kérdést, és választ adjon. Mindketten biztosak voltak benne, hogy segíteni fog Dracót jobb belátásra téríteni.

– Nagyképűség a fiatoknak nevezni őt – jegyezte meg gúnyosan a férfi, ezzel meglehetősen nagy megdöbbenést váltva ki a vendégeiből. – Ha jól emlékszem vagy egy tucat nevelőnő gondozta a kölyköt egészen addig, amíg a Roxfortba nem került. Vajmi kevés közötök volt hozzá gyermekkorában. – Egyenesen Narcissának intézte a következő megjegyzést. – Kétlem, hogy akár egyszer is kicserélted volna a koszos pelenkáját a szépen manikűrözött kényes kezeddel, te anyák gyöngye.

A nő igyekezett méltóságteljesen viselkedni a sértés ellenére is. Szinte soha nem esett ki a szerepéből.

– Itt most nem arról van szó, hogy mit tettünk a múltban, vagy mit nem. – Azonban a hanghordozása elárulta, hogy megbántódott, viszont Piton egy cseppet sem tudta sajnálni. – Ő a fiúnk és mi szeretjük, a segítségedet kérjük – nyomta meg az utolsó szavakat.

– Mélységesen sajnálom – tette színpadiasan a mellkasára a kezét –, de nem fogok Dracónál kuncsorogni azért, hogy megbocsásson nektek. Nem áll szándékomban jobb belátásra bírni, mert meglátásom, hogy évek óta a legokosabb lépése volt, hogy megszakított minden kapcsolatot veletek.

– Piton ajánlom, hogy... – Mindketten felálltak, és dühösen méregették a másikat.

– Mit ajánlasz? – kérdezte kihívóan Perselus. – Nem fogom elárulni a bizalmát a keresztfiamnak így is eléggé képlékeny a kapcsolatom vele. – Narcissa elkapta a pillantását. – Én vagyok az egyetlen felnőtt, akiben bízik, és ezt igyekszem megbecsülni a jövőben is. Legnagyobb bánatomra a szülőket nem mi választjuk, mert hitem szerint ő soha nem került volna hozzátok, ha tudja mi vár rá.

– Hogy merészelsz? – kapta elő a pálcáját Lucius. – Nem tűröm tovább ezt a hangnemet.

– Akkor talán ideje lenne távoznotok – felelte a bájitalmester sztoikus nyugalommal. – Én nem ajánlottam fel a fiamat korunk legnagyobb gennyládájának! Nem alkalmaztam rajta rendszeres varázsbüntetést, és nem próbáltam mini halálfalót csinálni belőle!

Lucius arca eltorzult a vádakra, olyan gyorsan mondta ki az első átkot, ami eszébe jutott, hogy Narcissának még sikítani sem maradt ideje. De a várt hatás helyett meglepő dolog történt. Mimó villámgyorsan a gazdája elé ugrott, és hárította az átkot, ami visszafelé sült el. Lucius átesett a karosszék támláján, rá az antik asztalra, ahol összetörte a kristály konyakos üveget. Megalázva, szitkozódva tápászkodott fel az ezernyi üvegszilánk közül, miközben felesége szégyenkezve segített neki.


– Erről mindenki tudni fog, arra mérget vehetsz! – rántotta ki a karját a felesége kezei közül. – Hamarosan a fejét veszik ennek az undorító kis mocsoknak – nézett le utálkozva a manóra.

– Azt kétlem, Lucius! – Lépett közelebb hozzá. – Megvédte a gazdáját, ez minden manó dolga. – A másik arcára kiült a félelem. – Most pedig hordjátok el magatokat innen, és soha többé ne merészeljetek a házam közelébe jönni!

Piton nekidőlt az ajtónak, és megmasszírozta a halántékát. Kis híján elveszítette a higgadtságát. Képes lett volna Malfoynak támadni.

Mimó az üvegszilánkokat takarította, amikor a férfi magához hívta. Lehajtott fejjel sétált az előszobába. Bár a gazdája a védelmére kelt a másik varázslóval szemben nem volt benne biztos, hogy nincs bajban.

– Mimó, amit tettél az... – Nem tudta befejezni, mert a manó térdre ereszkedett előtte, és belecsimpaszkodott a lábába. – Ezt azonnal fejezd be! – szólt Mimóra, de a kis zöld lény nem engedte el. Óriási szemei sarkában könnyek gyűltek, ahogy egyre csak jajgatott.

– Mimó nem rossz manó, Mimó csak megvédte a gazdáját – ismételgette szipogva. – Kérem gazdám, ne küldjön el, Mimó jó manó lesz, Mimó megtesz bármit.


– Nem kell semmit se megtenned azon kívül, hogy összetakarítod azt a romhalmazt, amit Lucius hagyott maga után. Senki nem fog elküldeni ettől a háztól – morogta a férfi, és próbálta lefejteni magáról a zöld kezeket, mert egyre jobban zavarba jött ettől a jelenettől és nem akarta, hogy ezt a manó is észrevegye. Mindenképpen meg akarta tartani a tiszteletét, amit nem volt benne biztos, hogy a manó minden helyzetben mutatna felé.

– Mimó összetakarít, igen, megcsinálja minden csillogni fog, gazdám – hadarta el, és már indult is vissza a szalonba, de Piton megállította.

– Ma nagyon bátor voltál – köszörülte meg a torkát és lágyabb hangon folytatta. – Amit értem tettél azt nagyra becsülöm, és tudom, hogy számíthatok rád.

– Mimó mindig meg fogja védeni a gazdáját, mert... Mimó nagyon szeret itt lenni. – Azzal eliszkolt a szobába.