Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

1 / 2

Közben elérte a termet. Szélesen mosolyogva lépett be, és elfoglalta a legelső padot. Az üst már elő volt készítve, a hozzávalókat is odakészítették a padok melletti kis asztalkákra. Minden precízen volt elrendezve, már csak percek voltak hátra, és elkezdhették a vizsgát. Idén hatalmas megtiszteltetés érte őket, mivel az egyik legnagyobb tudású bájitalmester volt a vizsgáztatójuk. Hermione izgalommal vegyes boldogsággal várta, ki lehet a titokzatos mester…
Kétszer „élesztette” újra magát, mikor határozott cipőkopogást követően egy talpig feketébe öltözött, zárkózott testtartású férfi lépett fel a katedrára. A lány kezében már ott gyűrögette a vizsgatételét, amit tökéletesen el tudott készíteni, de mikor az éjfekete szemek végigszántottak arcán, minden kiesett a fejéből.

Perselus Piton gúnyos félmosolyra húzta száját, és sok szerencsét kívánt mindenkinek. Hermione életében először bánta meg, hogy ilyen közel volt a tanári katedrához. Piton ugyanúgy mászkált közöttük, mint a roxforti évek alatt mindig. Csak futó pillantást vetett a munkákra, nem szólt egy szót sem senkihez. Egyetlen egy diák volt, akit kitartóan, már-már zavaróan nézett. Megállt az üstje mellett, és összehúzott szemmel figyelte minden mozdulatát. Hermione próbált higgadt maradni, de kétszer is hibázott. Nem bírta elviselni a férfi közelségét, fülében újra ott csengett minden bántó mondata.

Az utolsó évben minden ellene elkövetett gyalázatos megalázás… Egy bájitalóra sem telt el anélkül, hogy ne sértegette volna a lányt, a sírás szélére kergetve ezzel.

– Miss Granger, ma elfelejtette magával hozni az eszét… Biztosan már túl nehéz cipelni! – kezdte el akkor az órát a szokásos sértések egyikével. A griffendéles lány némán nézte a padlapot, míg a mardekáros csürhe harsányan nevetett a tanár aznapi nyitómondatán.
– Ha nem töltené minden szabad percét a könyvtárban, talán már észrevette volna, hogy az életben semmi sem igazságos! – Ez egyike volt azoknak a mondatoknak, amiket a „magánbeszélgetéseik” alkalmával vágott a fejéhez.
– Granger kisasszony, FOGJA BE A SZÁJÁT! – ordította Piton neki a Roxfortban töltött egyik utolsó estéjén, mikor még egyszer utoljára megpróbálta bebizonyítani, hogy az érzései valósak.

Tette értelmetlen volt számára is, hiszen ki lenne az a bolond, aki ennyi rossz tapasztalat után újra próbálkozik.

Minden szó újra belemart a lelkébe. Ő csak azt szerette volna, hogy szeressék, de megalázták. Most pedig itt pöffeszkedik fölényesen a férfi, és élvezettel hozza zavarba a lányt, aki harmadik hibáját is elkövette.
A főzete furcsa színt vett fel, és vészesen bugyogni kezdett. A bájitalmester egy hanyag pálcaintéssel eltüntette a bájital maradékát.
Piton ördögi vigyora volt a következő kép, ami bevillant a lány ködös agyába. Aztán már csak arra emlékezett, hogy hangosan vitatkozni kezdenek, mivel a férfi kiküldte, mondván, ez egy csúnya bukás volt. Heves tiltakozásba kezdett, de hiábavaló volt. A düh olyan elképesztő mértékben tört rá, mint akkor, mikor hagyta, hogy megsebesítsék a férfit. Mindenki elképedve bámulta a lányt, aki minden keze ügyébe kerülő dolgot a férfi felé hajított. Perselus könnyed tánclépésekkel tért ki minden repülő tárgy útjából, az elmúlt évben minimálisra csökkent a lábproblémája.

Hermione megsemmisülten hagyta el a termet. A Dékán már várta az ajtóban. Fájdalmas hírt közölt vele, meg kell ismételnie a vizsgáját a következő évben!
Magabiztossága elenyésző maradéka is szertefoszlott, mikor végül elhagyta az épületet. A parkon keresztül ment a kollégium épülete felé, ahonnan, természetesen, ki kellett költöznie. A táskája hangosan reccsenve adta meg magát a belepakolt könyvek súlyának. Megtörten húzta maga után a földön. Diploma nélkül, még egy évig? Az ég is vele együtt kezdett el könnyezni, amit Hermione ezúttal meglehetősen rosszul viselt. Állt a park közepén, miközben a vihar egyre nagyobb méreteket öltött körülötte.

– Miért én? Miért megint én? – kiabálta. – Szemétség, utálsz engem, igaz? Te utolsó… – Ebben a percben egy villám csapott bele a tőle két méterre álló fába.
– Jó, oké, oké lenyugodtam, ne kapd fel a vizet…

-----

Minden holmija elfért öt közepes méretű dobozban, amiket lekicsinyítve a zsebébe süllyesztett. Sóhajtva fordult ki szobájából, ami az elmúlt években az otthona volt. A portán leadta a kulcsokat, és egy közeli kis utcához sétált, ahonnan a már jól ismert Odúba hoppanált.
Mrs. Weasley hatalmas mosollyal, kitárt karokkal várta az ajtóban. Hermione szelíden nézett a kövérkés nő nevetős szemeibe. Molly beterelte a vékony, kócos hajú lányt a nappaliba. Meglepetésére egy nem várt vendég ült az egyik fotelban, teát szürcsölgetve.

– McGalagony professzor, ezt a meglepetést… – fejét meglepve kapkodta a két nő között. – Én nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Röstellem, hogy olyan ritkán írtam, csak tudja, az egyetem… Na, igen, az egyetem.
– Hallottam, mi történt, Miss Granger. – Hangja szigorú volt, mégis érezhető volt benne némi sajnálat volt diákja iránt. – Ne adja fel kedvesem, meg fogja csinálni jövőre. Egy vizsga sem foghat ki magán.
– Idén is meg tudtam volna csinálni, ha valaki nem szabotálja szándékosan a munkámat! – dacosan leült a szemközti fotelba. – Hihetetlen, hogy megtette… szemét rohadék!
– Megértem az indulatait, még emlékszem, hogy az utolsó nálunk töltött évében Perselus milyen szenvtelenül kegyetlen volt magával, de kérem, tartózkodjon az ilyen jelzőktől. – A pillantásában megértés volt. – Nem illene magához, ha most feladná, Hermione.
– Nem is adom fel, csak hát, diploma nélkül nem nagyon kapok olyan állást, amilyet szeretnék. – Szomorúan vette át a felé nyújtott csészét. – Az anyagi körülményeim nem engedik meg, hogy ne dolgozzam…
– Drágám, ne aggódj, addig maradsz itt, amíg jól esik. – Molly melegen átölelte a lányt. – Majd kitalálunk valamit.

----

Két hét telt el az ominózus vizsga óta. Perselus Piton elégedetten dőlt hátra könyvtárszobája legkényelmesebb székében. Élvezettel hordozta körbe tekintetét az évek során felhalmozott könyvgyűjteményén. Valóban elismerésre méltó volt a választék, minden témában bőséges olvasnivalót szolgáltatott a plafonig felpolcozott tágas, keménypadlós szoba. A ház egyik legszebb helyisége volt a gondosan megmunkált, kézzel faragott üveges szekrényekkel és hasonlóan megmunkált polcokkal. Egyedi bőr ülőgarnitúrával és az eredeti 1820–ból származó Biedermeier bárszekrénnyel berendezve. London egyik előkelő negyedének igazán pompás éke volt a Piton-rezidencia. Senki nem képzelte volna a férfiról, hogy igényli az efféle életet, de miután az elmúlt évek során több saját fejlesztésű bájitalát is díjjal tüntették ki, úgy döntött, felhagy a tanítással és végre annak szenteli az életét, aminek mindig is akarta. Ez a fajta, kutatásokkal és hatalmas dicsőséggel járó munka szépen jövedelmezett.
Az ablakában egy barna bagoly kopogtatott kitartóan. Beengedte az állatot, és leoldozta lábáról a levelet. Az ügynökség írt neki vissza, jelezték, hogy felvették a hirdetését, és tájékoztatni fogják, ha valaki jelentkezik a meghirdetett állásra. Perselus nem kívánt maga foglalkozni ezzel a számára érdektelen dologgal. Majd az ügynökségen leinterjúztatják a házvezetőnői állás betöltésére alkalmas jelölteket a mellékelt szempontok alapján…