Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

4/2

Hermione nyöszörögve ébredt reggel. Fájtak a kezei, de a fejében érzett dübörgő zakatolás jobban zavarta. Alig bírt lekászálódni az ágyról. Elképzelése sem volt, hogy került a szobájába, sőt, az előző este történéseinek zömére is sűrű homály borult az emlékezetében. Elbotorkált az ajtóig, de mikor kinyitotta, legszívesebben vissza is csapta volna. Piton már várt rá, a szalon közepén állt, és rettentő türelmetlennek látszott.

– Menjen fürödni, mert elviselhetetlen a szaga – förmedt rá –, utána olvassa el a listám, és ezúttal maradéktalanul hajtsa végre minden pontját! – Hermione tekintetével megkereste a pergament, ami a kis asztalon volt. Piton horkantott egyet, aztán magára hagyta.

Nem is remélte, hogy ennyire könnyű dolga lesz. A férfi a szokásos listát írta össze, talán csak egy-két aprósággal kért többet, mint általában. A következő nap is csak egy lista várta az asztalon, Piton nem mutatkozott. A hét további részében csendes magányban tudhatta magáénak az egész házat. A könyvtárat viszont messzire elkerülte, nem bírt volna bemenni azok után, ami ott történt. Minden este eszébe jutott a férfi eltorzult arca, ahogy arra kényszeríti, nézze meg az átok által ejtett sebet a lábán.
Megnyugodott, mivel a férfi a következő hét során sem tartózkodott otthon az alvással töltött időn kívül. Úgy tűnt, tényleg annyira utálja, hogy még a közelében sem akar lenni. Hermione már nem is bánta, hogy így le kell mondania az okklumencia elsajátításáról. Többé már nem volt fontos, csupán szabadulni akart. A lehető legkisebb ellenállást mutatta a férfi felé, ha mégis találkoztak. Fejet hajtott előtte, pedig lelke belül üvöltött a megaláztatás miatt. Már régen megbánta, hogy annak idején aláírta a szerződést.

Egyik este, holt fáradtan ment a szobája felé. Nemrég lépett ki a zuhany alól, ám ezúttal – tanulva a múltkori esetből –, fürdőköpenyben ment le a lépcsőn. Piton az egyik fotelban ült, de nem nézett a lányra. Hermione utálta ezeket a pillanatokat, amikor át kellett vágnia a szalonon, hogy a szobájába jusson.

– Ma újra vesszük az okklumencia alapjait, Granger – dörmögte, mielőtt a lány elérhette volna az ajtót.
– De én nem is csináltam semmit… – nyögte ijedten.

Pitont nem érdekelte a tiltakozás, rossz passzban volt, nem úgy jött össze az estéje, ahogy eltervezte, le akarta vezetni valahol a feszültséget. A lány kézenfekvő megoldásnak tűnt.
Újra ott állt a férfi előtt, míg ő a székben pöffeszkedett. Hermione lélekben felvértezte magát, az agya leghátsó szegletébe sodorta azt, amire a férfi szerinte kíváncsi lehet. Piton bár ezúttal nem olyan könnyen, de mégis hozzáfért a múltkor félbe hagyott képekhez.
Hermione nehézkesen, de kilökte a fejéből, ám sajnos nem időben, Piton minden alkalommal, egyre többet és többet látott abból a bizonyos álomból. Gúnyosan kinevette a lány silány próbálkozásait, és egyre erőszakosabban tört be a tudatába.

– Granger, de szegényes a fantáziája… – prüszkölte becsmérelve. – Igazából nem éppen így festek meztelenül, de vannak bizonyos testrészek, amiket jól gondolt. – Hermione legszívesebben elhányta volna magát. Nem is lehetett volna messzebb attól az ábrándképtől, mint most ebben a pillanatban, már a puszta emléke is elborzasztotta.
– Maga undorító! – hörögte mélységes megvetéssel. –, és közönséges!
– Én? – tettetett meglepettséggel Piton. – Maga meg egy kis álszent… Mégis ki ábrándozik arról, hogy kikötözik egy ágyhoz? Ismerje el, Granger, vágyik a megaláztatásra, vagy legalábbis bizonyos formájára.
– Soha nem viselném el, hogy hozzám érjen! Ez csak egy éretlen diák álma!
– Méghozzá egy igencsak sokszor visszatérő álma – gúnyolódott a férfi.
– Gyerekes és undorító, amit művel! – fakadt ki a lány. – Én már rég túljutottam magán, azt hittem, egyértelmű, hiszen jelentkeztem erre az átkozott állásra pusztán azért, hogy a legjobbtól tanulhassak és sikerüljön a vizsgám jövőre! 
Piton leengedte a pálcát tartó kezét, majd szikrázó szemekkel nézett a lányra.
– Miss Granger, nem vette észre, hogy engem ez nem érdekel? – sziszegte. – Mára ennyi elég volt, de holnap megfizet a modortalanságáért! Most menjen, látni sem akarom!
– Igenis, uram! – affektált a lány, majd az ajtóból még visszafordult. – Egyébként szívből köszönöm, hogy felnyitotta a szemem… ma már el sem tudom képzelni, hogy mit is szerettem magában!