Munka/Kapcsolat avagy hazudd azt,hogy szeretsz,és én elhiszem neked

3 / 2

– Mesésen áll rajtad, Hermione, úgy nézel ki, mint egy börtöntöltelék! – morogta magában. – De hisz az is vagyok, aláírtam a szerződést… Én idióta!
Elgondolkozva nézett rá a piros karkötőre, nem is sejtve, hogy Piton még meglepetéseket tartogat neki ezzel kapcsolatban.

A bájitalmester nem mondta ki, ami kikívánkozott belőle, amikor a lány feltűnt a szalonban. Hermionenénak is megvolt a maga véleménye, amit úgy harapott vissza a nyelve hegyéről. Okosabbnak látta, ha megtartja magának, végül is, ez még csak az első nap. Perselus úgy döntött, erre a napra nem készít listát, elvégre az iskola egykori eminensével áll szemben, valószínű, hogy meg tudja jegyezni, amit elmond neki.

– Kövessen, körbevezetem, közben elmondom, mi lesz a dolga. – Szándékosan a könyvtár felé vezette a lányt. Előre sejtette a reakcióját, mikor feltárul előtte a kétszárnyú ajtó, és megpillantja a tömérdek értékes könyvvel megrakott magas polcokat. Nem kellett csalódnia. Hermione még a lélegzetét is visszafojtotta. Legszívesebben azonnal nekiállt volna válogatni a kötetek között, de vissza kellett fognia magát.
– Amint látja, van itt pár doboz, a minap érkeztek, még nem volt időm kipakolni. Gondolom egyértelmű, mi a teendő velük. – Kijjebb lépett, a lány követte, és becsukta az ajtót maguk mögött. – Kisasszony, figyelmeztetem, hogy nem olvasni jött! Ha azon kapom, hogy naphosszat itt lebzsel, ahelyett hogy a dolgát végezné, azonnal elküldöm! – Látszott rajta, hogy komolyan gondolja. Piton titkon remélte, hogy a lány mégis elcsábul, és így gyorsan megszabadulhat tőle. Valami azt súgta neki, hogy a jól megfogalmazott szerződés ellenére is – ami rá nézve kecsegetető feltételekkel szolgált – nagyon kényes lesz ez az úgynevezett munkáltató viszony.

– Ne aggódjon, uram, tisztában vagyok vele, hogy miért vagyok itt – felelte nyugodt arcvonásokkal. – Eléggé érettnek tartom magam ahhoz, hogy felfogjam, ez itt munka.

Az emeleten tovább haladva elérkeztek a lány által is használható fürdőhöz, három vendégszobához, majd a folyosó legvégén egy hatalmas ajtó előtt álltak meg. Piton várt egy percet, majd benyitott. Elegánsan berendezett lakosztály volt, de tükrözte a férfi visszafogottságát. Hermione gyorsan körbejáratta a szemét, aztán bólintott, hogy tovább indulhatnak. Ha jól értette, akkor ide úgysem mehet be akármikor, szóval nem különösebben foglalkoztatta a berendezés megcsodálása.
Visszatértek az alsó szintre. Perselus nem szentelt időt, a már jól ismert szalonnak, egyből az étkezőbe menetelt. Hermione elképedt, mikor meglátta a hosszú asztalt. Máris látta maga előtt a ”rémképet”, hogy minden széken ül valaki, és neki egyedül kell kiszolgálnia a huszonöt főt. Kicsit megrázta a fejét, hogy elhessegesse a képet, és titokban reménykedett, hogy Piton hű a róla alkotott képhez, vagyis nem él túlságosan buzgó szociális életet.
A konyha jól felszerelt volt, de szintén hatalmas. Hermione örült neki, hogy nem kőkorszaki módszerek mellett kell majd főznie. Máris felötlött benne egy kérdés, hiszen fogalma sem volt a férfi étkezési szokásait illetően, az iskolában nem volt alkalma tanulmányozni az ízlését.

– Uram, mondana pár szót arról, hogy milyen ételeket kíván fogyasztani? – kérdezte érdeklődve.
– Granger kisasszony, részletes listát fogok adni majd a menüről, de elöljáróban annyit, hogy nem vagyok vegetáriánus, és nem szeretem a meglepetéseket, szóval felesleges is próbálkozni valami saját recepttel – felelte epésen.
– Értettem, uram.
– Remélem, tetszik a hely, ön ugyanis itt fog étkezni, míg én az étkezőben kívánom elfogyasztani az ételeimet. – Várt egy percet, de a lánynak nem volt semmi reakciója, legalábbis kívülről nem látszott. – Ugyebár nem kívánunk indokot szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy pletykálkodni kezdjenek rólunk. A szolgálók nem esznek az urukkal.

Hermione fortyogott belül: Pletykálkodni? Szolgálók? Az URUKKAL? Miféle középkori stílus ez? Senkinek nem szólhat egy szót se semmiről, akkor meg ki tudná meg? Na, nem mintha szívesen evett volna együtt ezzel a felfuvalkodott… Eszméletlen pofátlanul adta magát elő. 
– A szolgálók itt esznek! Jó hogy nem lök neki egy tálat a sarokba, mint egy kutyának – méltatlankodott magában.
Hihetetlen, nem gondolta volna, hogy egy ilyen ház, automatikusan kiváltja az emberből a sznobizmust.

Bólintással jelezte, hogy megértett mindent, de csak hatalmas önuralommal tudta követni a férfit egy kisebb, barátságosabb szalonba, ahol amolyan meghitt beszélgetéseket lehet lefolytatni a barátokkal vagy épp az ember kedvesével. Hermione úgy vélte, ez a helyiség használaton kívüli lehet a házban. Kizártnak tartotta, hogy a férfi bármelyikkel is rendelkezne, maximum ellenségei voltak, persze, abból jó sok.
Az alagsorban megint felcsillant a szeme, ahogy belépett a laborba. Elképesztő volt a nagy tér, a profi felszerelés, a drágábbnál drágább hozzávalók. Volt köztük olyan is, ami szinte beszerezhetetlen. Itt eltöltöttek vagy fél órát, mikor a férfi végül úgy döntött, ideje indulniuk.

– Ma nem eszem itthon, csak vacsorára jövök vissza. Amíg távol vagyok, rakja rendbe a könyvtárszobát és a kisebbik szalont is takarítsa ki. Vendégeket várok estére, szóval háromszemélyes vacsorát készítsen. – Átment a konyhába, majd egy szakácskönyvvel tért vissza. Három helyen bejelöltem a könyvet, a hozzávalókat már megrendeltem.
– Ön és a vendége mikor érkeznek meg pontosan? – kérdezte a lány a recepteket tanulmányozva.
– Nyolcra jövünk vissza, Miss Granger, és két vendégem lesz. Azt mondtam, három személyre készítsen vacsorát… még sem ment olyan jól a számmisztika? – mosolygott gúnyosan. Hermione megvilágosodott… Ezek szerint ő nem azt eszi, amit Piton. Rendben, nem is baj, az ő ízlésének amúgy is túl puccos a kiválasztott menü.
– Rendben, uram, megleszek vele. Van még valami ezen kívül?
– Nincs! Reményeim szerint boldogulni fog… Fontos vendégek lesznek, nem szeretnék szégyenben maradni előttük. – Felkapta a kabátját, majd otthagyta a lányt, egyedül a hatalmas házban.

------

Hermione első lépésként visszaszaladt a könyvtárba, hogy kicsomagolja a könyveket. Piton tiltása ellenére mindegyikbe belelapozott egy kicsit, de tüzetesebben nem olvasott el semmit, hiszen még a vacsorát is el kellett készítenie. Már majdnem végzett, mikor a legutolsó dobozból egy különösen régi, értékesnek látszó kötetet vett elő. Jócskán belepte a por, és ahogy felnyitotta, az egész az arcába szállt. Próbálta visszatartani a lélegzetét, de már késő volt. Elkezdett végeláthatatlanul sokat tüsszenteni, egészen addig, míg el nem eredt az orra vére. A mosdóba rohant, hogy valamivel elállítsa a vérzést.

– Rohadt porallergia! – dühöngött hátrahajtott fejjel, a mosdóba kapaszkodva.

Mikor rendbe szedte magát, visszament befejezni a munkát, aztán a konyhába nyargalt, hogy nekiálljon a főzésnek. Piton ízlésvilága valóban kifinomult volt, már ami az ételek összeválogatását illeti. Hermione nyöszörögve forgatta, a szakácskönyvet.
Előétel: Bundázott parmezán rudacskák, avokádó szósszal.
Főétel: Krakkói gombás kacsa
Desszert: Gesztenyés krémes
Tudta, hogy Piton a halálát akarja, vagy ő fogja saját magának kívánni, mert ha ennek nekiáll, akkor abból senki sem eszik. Az interjún azt hazudta, tud főzni, de igazából még egy teát is képes volt elrontani. Élénken élt képzeletében, ahogy a horcruxok keresése során ennek Ron Weasley is hangot adott. Elképzelése sem volt, hogyan fogja bepanírozni a sajtot és kisütni anélkül, hogy ne égne szét. A kacsáról már nem is beszélve… Húshoz csak akkor szeretett hozzányúlni, mikor már ehető állapotban van. Mikor meglátta, hogy az állaton még a feje is rajta volt, öklendezni kezdett. A desszert gondolatával sem állt jobban, mivel már a receptet sem tudta értelmezni. Tekintete megakadt egy-egy kifejezésen, mint a „gondolomformán”, „amíg eléri a megfelelő állagot” és hasonlókon. Nos, ekkor már tisztán látta, hogy segítségre lesz szüksége.
Sürgősen megoldást kellett találnia, mert már három óra volt, de a vacsora még csak alapjaiban sem leledzett az asztalon.