Creepypasta! (BEFEJEZETT)

Sadie

„Vigyázz Sadie-re!"

„Mi van?"

„Vigyázz Sadie-re! A garázsunkban kísért."

Carol-ra szegeztem a tekintetem, a nőre, aki múlt hét óta engem oktatott, vártam, hogy rám kacsintson vagy gúnyosan mosolyogjon, de helyette mérgesen bámult vissza rám. Végtére is komoly dologról van szó.

„Nem hiszek a szellemekben."

„Mondj, amit csak akarsz, de ne hagyd, hogy mögötted becsapódjanak az ajtók! Történt pár kellemetlen baleset a környéken és mi nem szoktunk viccelődni!"

Sóhajtott.

„Jaj, mindegy. Úgy látszik, veled kell, hogy menjek. Nem hiszem, hogy komolyan tudnád venni."

Összezavarodtam, követtem Carol-t a „garázshoz" vezető folyosón. Igazából az irodai felszerelést tartották itt, de régen garázsnak használták szóval ráragadt a név. Legalábbis Carol ezt mondta. Körülbelül egy hónappal ezelőtt helyezkedtem el ennél a cégnél. Idővel felhagytam a reménnyel, hogy a H. R. áruház valaha is vissza fog hívni, hogy meginterview-oljanak. Semmit se tudtam a hajfestékekről, amiket árultam, de akkor bármilyen állás jó volt. Az egyetem elvégzése után az első munkám egy élelmiszerboltban volt, az volt a feladatom, hogy ellenőrizzem, hogy bizonyos termékek jól vannak-e megcímkézve, de amikor az üzlet elkezdett hanyatlani, én is az elsők között voltam, akiket elküldtek. Carol a kezdetektől fogva nagyon kedvesen viszonyult felém. A cég épülete régi volt a már korábban említett garázzsal egybekötve. A munkavállalók többsége nő volt, kinézetük gyönyörű és stílusos, de azért voltak férfiak is. Sajnos Carol kivételével a legtöbb alkalmazott megszólt a kinézetem miatt. Sosem voltam az a fajta lány, aki aggódott a frizurája kinézete miatt vagy rúzsozta az ajkait. Megpróbáltam változtatni a kinézetemen a munka miatt szóval csinos lófarokba kötöttem a hajam. Habár a sminkviselet hiánya miatt nemigen jöttek a közelembe. Carol természetesen mindent megtett, hogy fellelkesítsen. Megrándultak koromfekete szempillái és az ajkába harapott meglepődésében, amikor elmondtam neki, hogy félek, hogy ki fognak közösíteni. 

„Egy percig se gondolj azokra az idióta lányokra, drága! Okkal vagy itt és sikeres is lehetsz!"

Nos, eléggé biztos volt a helyzetemmel kapcsolatban. Sose mond hülyeséget. Mihelyt végigsétált a folyosón a magas tűsarkújában, észrevettem, hogy visszanézett rám és megbillentette a fejét mintha valami zavarná.

„Nem kell elkísérned."

„Nem szeretném, ha megsérülnél."

Válaszolta Carol. Bekanyarodtunk arra a folyosóra, ami a garázshoz vezet. A kisebb folyosó végén nehéz acél ajtók helyezkedtek el. Befelé lökődtek, a szokásos látványt tárták elénk, beton padló és falak. A helység másik oldalánál volt az ajtó, ahol a kocsik bejuthatnak, de úgy látszott lezárták. Polcok voltak a falakon, próbáltam megjegyezni, hogy mit hova raktak hátha vissza kell majd jönnöm. Eközben Carol egy ajtókitámasztót rúgott az ajtó alá, hogy ne csukódjon be. 

„Ez fontos."

Mondta miközben komoly arckifejezéssel rám nézett.

„Az ajtókat nem lehet belülről kinyitni, nem tudhatod, hogy meddig kéne itt várnod, míg valaki érted nem jön. És ha még ez nem lenne elég, a villanykapcsoló is hibás. Néha nem tudod felkapcsolni a villanyt."