Creepypasta! (BEFEJEZETT)

The Strangest Security Tape I've Ever Seen

Egy benzinkúton dolgozom Pennsylvania mezőgazdasággal foglalkozó részén. Elég unalmas meló, de legalább nem megerőltető és elég rendesen fizetnek érte. Pár héttel ezelőtt felvettek egy új srácot, akit nevezzünk most Jeremynek. Jeremy fura egy fazon volt. Huszonöt-huszonhat év körüli, valamilyen beszédhibával, ami miatt nehezen formálta a szavakat, és a legbizarrabb nevetése volt, amit valaha hallottam. A főnököm és én nyugtáztuk a dolgot, de nem volt mit tenni vele, mivel nem volt rá soha panasz a vevőktől és a munkáját normálisan végezte. Egészen néhány héttel ezelőttig, mikor is elkezdtek letünedezni a dolgok. Az alkalmazottak lopása nem ritka dolog olyan helyeken, ahol fogyasztási cikkeket árulnak, és nálunk amúgy is egyszerre egy ember dolgozott a műszakon. Két héttel ezelőtt a főnök észrevette, hogy kezdünk kifogyni a motorolajból. Először csak pár flakonnal tűnt el, később már teljes kartonok keltek lábra a raktárból. A végén már komplett szállítmányokat nem találtunk egy nappal az után, hogy beérkeztek. És mindig Jeremy volt műszakban. A főnököm átnézte a biztonsági kamerák felvételeit, amikor ő dolgozott, de nem sikerült tetten érnie. Jeremy rendesen bezárta a boltot, a következő nap a motorolajnak hűlt helye volt. A főnököm általában hazavitte a kazettákat, hogy átnézze, hátha rajta tudja kapni Jeremyt, de tegnap a lányának softball meccse volt, úgyhogy engem kért meg, hogy nézzem át helyette. Azt ígérte túlórát fizet, ráadásul kézbe, szóval, nem kellett sokat gondolkodnom az ajánlaton. Három kamera volt három különböző szögből, így ahogy fejben összeadtam egy teljes éjszaka lesz a meló, de éppen nyaralásra gyűjtöttem, szóval volt helye a pénznek. Hazavittem a kazettákat, beraktam az egyiket a videóba, és leültem elé. Két nappal ezelőtt – mikor Jeremy utoljára dolgozott – délután négykor vette fel a munkát. Elsőre minden tök átlagosnak tűnt: megszámolta a pénzt, váltotta a csajt a kasszában, aki előtte volt műszakban és várta a vevőket. Az első vevő, Mrs. Templeton volt, a kép sarkában lévő időbélyegző szerint négy óra három perckor. Vett egy csomag cigarettát és egy újságot, és húszassal fizetett. Semmi érdekes. A következő vásárló egy helyi tag volt, név szerint Ron. Motorral járt és pár naponta ugrott be. Megtankolt, vett egy csomag chipset, hitelkártyával fizetett, és le is lépett utána. A következő egy cowboykalapos fazon volt. Nem tudom, ki lehetett, sokan megfordulnak errefelé. Negyven dollárért tankolt dízelt, lepakolt egy százast, és már ment is tovább. Hátradőltem, és sóhajtottam. Úgy látszik, a munkámnál csak egy unalmasabb dolog van a világon: nézni, ahogy más végzi. Viszont a főnököm elég jól megfizetett érte, szóval hagytam pörögni a felvételt. Minden normális volt. Kezdett az az érzésem lenni, hogy ha valóban Jeremy lopja a motorolajat akkor sejti, hogy rá gyanakszunk. Csodálkoztam volna, ha van olyan bamba, hogy hagyja magát lefilmezni közben. Nem volt semmilyen különös esemény a felvételen egészen öt óráig. Öt óra háromkor Mrs. Templeton visszatért, mert valószínűleg elfelejtett valamit. De mégsem. Vett egy csomag cigarettát és ugyanazt az újságot, mint ezelőtt egy órával. Ismét húszassal fizetett. Furcsának találtam, de Istenem, gondolom már egy kicsit feledékeny. Úgy gondolom, Jeremynek illett volna szólnia, hogy az imént már megvette a füstölnivalót, de hát nincs arra semmilyen szabály, hogy valakinek kétszer adjunk el ugyanolyan dolgot. Ezután Ron tért vissza. Ismét megtankolta a motorját (ezt ellenőriztem a külső kamera felvételén mivel volt egy kocsija is), vett egy csomag chipset, és ismét a hitelkártyájával fizetett. Nem nagy ügy, egy fura egybeesés is lehet. Mrs. Templeton már benne van a korban, Ronnak pedig több Harleyja is lehet. Ekkor ismét belépett a cowboykalapos tag. A gyomrom pedig görcsbe rándult.

„Csak dízelt ne tankolj! Csak dízelt ne tankolj!" 

Azt vettem észre, hogy ezt suttogom magamban az üres nappalim közepén. De azt tankolt. Negyven dollárért és egy százassal fizetett. Minden mozdulata megegyezett az egy órával ezelőttivel, még az is, ahogyan megvakarta az orrát, mielőtt kilépett a boltból. A fazon vagy nagyon gazdag, most költözött a városba és van egy csomó teherautója, vagy valami nagyon meredek dolognak vagyok éppen szemtanúja. Tovább néztem a felvételt. A következő órában is ugyanezek a vásárlók jöttek be, és ugyanezt vették. Teljesen kiborultam, mikor megláttam, hogy Mrs. Templeton hat óra háromkor belép, cigit és újságot vesz, és egy húszdollárost rak le az asztalra. Az agyam kezdte ledobni a gépszíjat. Még egy fél órát néztem a felvételt, majd elkezdtem képpel előretekerni a hátralévőt szalagot. Minden megismétlődött. Minden vevő ismét megjelent az órának ugyanazon percében és ugyanazt csinálta, minden egyes órában. Tudom, mire gondolsz. Az a sunyi seggfej Jeremy megbabrálta a felvételt, hogy az első órát mutassa újra és újra. De ez ki volt zárva. Az egyik kamera látószögében benne volt egy ablak a kassza fölött, én pedig láttam, ahogyan a nap lenyugszik az idő múlásával. Ezenkívül Jeremy ténykedése sem ismétlődött: felsepert, felmosott, feltöltötte áruval a polcokat, végezte a kisebb-nagyobb feladatait –ahogyan azt szoktuk. Csak a vevők jöttek be újra és újra. Ekkor kezdtem pánikba esni: valami nagyon nem volt rendben azzal, amit láttam, és egyszerűen nem találtam rá semmi magyarázatot. Addig tekertem a felvételt amíg el nem jutottam ahhoz a részhez, amikor bezár, és a kocsijához sétál. Nem lopott el semmit, de azért biztos akartam lenni a dolgomban, és beletekertem még egyszer utoljára, egészen éjfélig. Éjfél után három perccel hirtelen felbukkant Jeremy arca a képernyőn. Nem úgy értem, hogy bedugta a fejét a kamera elé, hanem egyik pillanatban a shop üres volt, a következőben pedig az arca töltötte be a képernyőt. Nem egyszerűen a kamerába nézett, hanem egyenesen rám. Ebben biztos vagyok. Felsikoltottam, és a távirányítóért kaptam. Mire sikerült összekaparni, az arca már eltűnt a képernyőről, ugyanolyan gyorsan, ahogyan megjelent rajta. Az egyik képkockán rajta volt, a következőn már nem. Remegő kézzel beraktam a következő kazettát. A másik beltéri kamera pont szemben állt a kasszával, tehát rajta kellett volna lennie, hogy került elé Jeremy. 12:03-hoz tekertem de nem volt rajta semmi. Látnom kellett volna, hogy tudomisén' odatol egy széket vagy valamit, amire feláll. De még csak az sem volt rajta, hogy a zárás után visszatérne a boltba. Az igazat megvallva elképzelhetetlen is lett volna, mivel biztonsági kódokat nem ismerte, a riasztó pedig nem szólalt meg. Viszont 12:03 után az összes flakon motorolajnak hűlt helye volt a polcon. Ugyanúgy, ahogyan Jeremy arca: az egyik pillanatban még ott volt, a másikban már nem. Kikapcsoltam a tévét, és lefeküdtem, de egy szemhunyásnyit sem sikerült aludni. Testileg fáradt voltam, de az agyam tovább zakatolt. Kétség kívül ez a kazetta volt a leghátborzongatóbb, és legfelkavaróbb dolog, amit életemben láttam. Pár óra múlva kezdődik a meló. A főnök megkért, hogy vigyem vissza a kazettákat, és számoljak be róla, ha találtam valamit, de mégis, mi a francot mondhatnék? Jeremy éjszakai műszakban volt, közvetlenül utánam. A terv az lett volna, hogy a főnök megjelenik kicsivel azelőtt, hogy lelépnék, és szembesítjük. Fogalmam nem volt, mit tehetnék. Egyértelmű, hogy meg kell mutatnom a felvételeket, de baromira nem volt kedvem megnézni vele még egyszer. A büdös életben nem akarok semmi hasonlót látni. Az, ahogy Jeremy belemosolyog a kamerába, az volt a leghátborzongatóbb kifejezés, amit valaha emberi arcon láttam. Most megpróbálok aludni egy kicsit, aztán kitalálom, mi legyen. Ha megvan, majd beszámolok nektek róla.