Creepypasta! (BEFEJEZETT)

Forever

Emlékszem még az arcára amikor eljött az a hideg, decemberi délután amikor úgy döntöttem hogy jobb lesz ha közös utunk megszakad. Megvetés és fájdalom ült ki könnytől csillogó szemén. Nyakában még mindig lógott az a nyaklánc a fél szívet formáló fém színű medállal, bele gravírozva hogy "örökké ". Másik fele a medálnak pedig nálam pihent, ugyanazon felirattal. Láttam rajta az utálatot amit felém táplált. Nem szólt hozzám semmit. Csak egyre gyorsuló léptekkel, visszatekintés nélkül, eltűnt a ködös városi horizonton. Akkor láttam őt utoljára. Minden közösségi oldalról eltűnt, telefonon elérhetetlen lett. Mintha megszűnt volna létezni. Az aggodalom, vagy a bűntudat,vagy talán mindkettő miatt kerestem talán oly sok ideig s oly sokszor....Már nem tudom. Napokból hónapok, hónapokból évek lettek. A múltba veszett az a bizonyos nap. De eljött egy másik amit soha nem fogok elfelejteni. Postaládámból egy sima, egyszerű, fehér kis borítékot szedtem ki. Amikor kibontottam,szívverésem felgyorsult. Egy fekete, műbőr szíjas nyaklánc volt benne a fél szívet formáló medállal, rajta pedig az állt kopottan hogy "örökké". Továbbá volt még egy papír cetli is a borítékban amire ismerős betűkkel annyi volt írva:

"Keresni foglak."

A nyakláncot és a papírt visszatettem a borítékba. Olyan érzések és izgalom kavargott bennem mint amikor az első találkozóra készültem vele. Csak mégis fura volt. Volt valami aggasztó és rossz érzés is ezek mellet. Számítógép elé ülve, látom hogy az új üzenetek között van egy számomra ismeretlen feladótól származó is. Csak egy Szia. Az illető profilképe egy hidat ábrázolt, adatai között csupán annyi szerepelt hogy nőnemű. Vissza írtam hogy kiderüljön az illető kiléte. Csak annyit írt hogy:

"Találkozzunk még egyszer! Csak utoljára! Ott és úgy mint régen."

Éreztem hogy Ő az. Ezután semmilyen üzenetemre nem kaptam választ tőle. Mintha tudtam volna belül hogy hova is kell indulni azonnal. Késő délután volt. Már sötétedett is mikor odaértem hol első randink volt még évekkel korábban. Egy fákkal sűrűn ültetett park és az a bizonyos pad. Rágyújtottam és vártam. Nem tudtam hogy mire, de éreztem hogy várnom kell. Egyszer-csak közelgő, ismerős lépteket hallottam, majd megláttam Őt. Pár méterre megállt tőlem, Arca sápadt volt, tekintete üres, ruhája viseletes. Már amennyire ki lehetett venni az utcai lámpák sárga fényében. Már amennyire ki lehetett venni az utcai lámpák sárga fényében. Felemelte a fejét majd a szemembe nézett. Azt a szót ordibálta felém olyan fülsértő hangon s olyan hangosan amit annyiszor mondtunk egymásnak mindig. 

"Örökké!!!"

Majd elrohant s eltűnt úgy, ahogyan megjelent. Dermedtségemet az ijedtség váltotta fel. Soha nem féltem még annyira. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Szinte futottam hazáig. Hazaérve fogadott az,ami miatt felejthetetlen lett az a nap. A rejtélyes illetővel folytatott beszélgetés a közösségi oldalról teljesen eltűnt, mint ahogy a profilja is. A kapott boríték még mindig ott pihent az asztalomon. De mikor újra belenéztem nem volt benne se a nyaklánc,se a papírka. Csak egy összehajtott újságcikk kivágás az előző napi kiadásból. Amikor elolvastam,megfagyott bennem a vér.

"Fiatal lány vetett véget életének. A holttestet a helyi völgyhíd alatti parkban találták meg. Vélhetőleg a híd tetejéről ugorhatott le az éjjeli órákban eddig ismeretlen indíttatásból."