Mr. Elf

152 10 0
                                    

Előző évben egy karácsonyi kiárusításon a szerző talált egy furcsa tárgyat: egy karácsonyfadíszt, amelybe apró videókamerát rögzítettek. A karácsonyfadísz képes felvételeket készíteni a benne foglalt SD-kártyára. A vásárló úgy döntött, hogy megveszi és elteszi a következő karácsonyra, hogy elmondhassa gyerekeinek, hogy ezt a kamerát fogja használni arra, hogy rögzítse a Mikulás érkezését karácsony este. A terv kivitelezéséhez elő is vette a jelmezét, hogy magát filmezze le, ahogy elhelyezi az ajándékokat. Amikor eljött a karácsony este, a gyerekek izgatottan nevetgéltek, hogy végre megleshetik a Mikulást. Hosszú ideig tartott, amíg végre elaludtak. Ekkor apjuk azonnal felvette a jelmezt, felrakta az álszakállt és a sapkát, majd kilépkedett a nappaliba, hogy elhelyezze az ajándékokat és megegye a kihelyezett süteményt. Hajnalban a gyerekeket még jobban érdekelte a felvétel, mint az ajándékok, ezért közösen a gép elé ültek és betették az SD-kártyát. A Mikulásos-trükk tökéletesen működött. A gyerekek teljesen el voltak alélva, hogy láthatták a Mikulást. Azonban az apuka annyira örült a reakciónak, hogy nem állította le a felvételt. Ekkor vette észre a dobozt, amit kék papírba csomagoltak. Ez az ajándék nem volt a fa alatt, és a felesége sem értette, hogyan került oda.

– Ez biztos Mr. Elftől érkezett! – ordított fel a legfiatalabb lánya a laptop felé mutatva.

Az apuka újra megnézte a felvételt. De most elkezdte lejátszani a videót a Mikulásos-játék előtt. Ekkor vett észre egy árnyékos, emberformájú valamit a háttérben. Az alak lassan mozogni kezdett, majd visszatért a sarokba, ahogy az apuka belépett Mikulásként. Úgy tűnt, hogy végig figyelte, amíg elhelyezte az ajándékokat. Miután a Mikulás elhagyta a terepet, az alak akkor is mozdulatlan maradt több, mint egy órán keresztül. Aztán lassan sétálni kezdett a rejtett kamera felé. Egy magas ember volt manóruhában, kezével a kamera után nyúlt...aztán a videónak vége szakadt. Az apuka azonnal kinyitotta a kék dobozt, amelyben a kamerához tartozó elemek voltak. Felesége a díszhez sétált, kinyitotta a hátulját...az elem helye teljesen üres volt. 

Creepypasta! (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now