Creepypasta! (BEFEJEZETT)

It's A Horrible Life

Mikor odamegyek hozzád a parkban, elég viseltesnek nézel ki, gyűrött ruhák, vérben forgó szemek és orrfolyás. Az ünnepek elég kemény időszak néhány ember számára. Melléd ülök a padra, és a piaszagod megcsapja az orrom.

„Hogy vagy barátom?" - kérdem óvatosan.

„Hát nem valami jól." - válaszolod - ,,Kirúgtak a munkahelyemről. El tudod ezt képzelni? Kirúgtak éppen karácsony előtt, a barátnőm pedig azt mondja, hogy ki fognak minket lakoltatni, ha nem találok valami melót rövid időn belül. Mintha nem tudná, hogy tisztában vagyok vele. Próbáltam kérni a barátaimtól, de egyik sem segít, mert már túl sokszor játszottam ezt el ezelőtt. Tudod, néha azt gondolom jobb lett volna mindenkinek, ha meg sem születek." 

Meghökkensz, mert nem gondoltad volna magadról, hogy így ki tudsz tárulkozni egy vadidegennek. Pedig én már megszoktam, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre.

„Hát én biztos vagyok benne, hogy ez nem így van" - mondom - „Nem fogsz nekem hinni, de én egy angyal vagyok, akit azért küldtek le a mennyekből, hogy a hozzád hasonló emberekre vigyázzon. Úgyhogy mi lenne, ha megmutatnám, hogy milyen lenne, ha meg sem születtél volna? Akkor rá fogsz jönni, hogy mennyire szüksége van rád  mindenkinek." 

Megszívod az orrod. 

„Oké."

Előhúzok a zsebemből egy pici csengőt és csengetek vele. Abban a pillanatban egy tekintélyt parancsolóan nagy villa előtt találjuk magunkat.

„Hol vagyunk?"  - kérded.

„Elhoztalak a barátnődhöz. Lássuk, mennyire szomorú az élete nélküled."

Bekukucskálunk az ablakon a drága bútorokkal berendezett szobába. A barátnőd az ebédlőasztalnál ül egy rendkívül jóképű férfival és szerelmesen fogják egymás kezét. Felnevet valamin, amit a férfi mond, és játékosan beletúr a mellette ülő gyermek gyönyörű hajába. 

„De hát...Sokkal jobb neki nélkülem."  - jelented ki szörnyülködve.

„Ó, nagyon sajnálom." - mondom - „Inkább nézzünk meg valaki mást."

Csengetek és a szüleid házánál állunk. Egy hozzád rendkívül hasonlító fiatalember éppen kint sétál.

„Ez az öcsém? Az nem lehet! Évekkel ezelőtt meghalt!"

„Ha tippelnem kellene" - mondom - „arra gondolnék, hogy azért él mivel nem voltál mellette, hogy a folytonos kakaskodásotokkal belehajszold abba, hogy mindig gyorsan hajtson."

Nézem az arcod, ahogyan a szüleid előjönnek a házból és mosolyogva ölelgetik az öcséd, ahogy azt veled sohasem tették. 

„Ó, Istenem." - mondod - „Vigyél vissza! Kérlek! Egy másodperccel sem bírok ki ebből többet."

Csengetek és visszatérünk a világba, amiről már tudod, hogy a puszta létezésedtől egy rosszabb hely lett. Elrohansz, én pedig azon gondolkodom, hogy hogyan fogod megtenni: pirulák, golyó, vagy leugrasz egy hídról. Jól Tudom, hogy képtelen vagy élni annak a tudatával, amit mutattam neked, hiszen más sem volt rá képes. 

Pedig még igaz sem volt. Természetesen. Csak te hiszed azt. És ez éppen elég. 

Leveszem a kalapom, hogy egy kicsit levegőztessem a szarvaim, és sétálok tovább. Keresek egy újabb nyomorult lelket, aki hasonlóan depressziós ebben a gyönyörű ünnepi időszakban.