If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

1. - Édes élet, vagy mégsem annyira?

Reggel tíz óra van, már túl vagyok a reggelin, illetve a lovagláson is. Ma vasárnap van, hiszen csak hétvégenként van időm a lovaglásra - akkor sem mindig vagyok kellőképpen feltöltődve - ugyanis hátköznap az iskola veszi el minden időmet. Na, azért néha a barátnőim is, kikkel vagy együtt tanulok, vagy elmegyünk valahova a városba. Kettő gyönyörűszép lányt tudhatok magam mellett már évek óta; Na Boorát és Shim Hwanit.

Hwani apja Dél-Korea külügyminisztere, minek köszönhetően remek belátása van a politikába, s úgy vág az esze akár a borotva. Bár megteetné, nem vág fel azzal mit az apja ért el, s velem ellentétben ő busszal jár reggelente Boorával együtt. Hwani egy igazán erős lány, rengeteg energiája van, mindemellett sokat foglalkozik magával. Boora szülei egy nagy cégnél dolgoznak Busanban, emiatt ők sem szűkölködnek, ám jobban megfontolják mire érdemes költeni. Boora iszonyatosan visszahúzódó, illetve az elején eléggé az volt. Mostmár azért jóval felszabadultabb.

Sajnos sokszor kapok az anyagi helyzetemmel kapcsolatban kérdéseket, miszerint ha annyi pénzem van, miért nem vagyok magántanuló, és mégis miért nem élem máshol a tökéletes életemet. Először is, nem én vagyok gazdag, hanem a szüleim, ők pedig szeretnék, ha normális huszonegyedik századi életet tudjak élni. Én nem az a felvágós lány vagyok szerintem, s mindenki a bátyám személyiségéből következtet arra, hogy biztosan olyan vagyok mint ő, meg hogy ez családi vonás. Pedig nem is ismernek. Én és Namjoon ég és föld vagyunk. Amíg Nam teljesen apára hasonlít, addig én, illetve a kisebb testvérünk, Harin, mindenben anyára ütöttünk. A személyiségünk, a kinézetünk, a hangunk, a stílusunk mind anya. Nem hiszem, hogy ez azért lenne, mert lányok vagyunk, pusztán így dobta a gép.

Namjoon tavaly végzett a gimiben, így az idén már kezdi az egyetemet valahol Szöulban, én pedig idén fogok elballagni. Harin gólya, bár nem viseli olyan jól, hiszen Namjoon már nincs itt, s ez szomorúvá teszi. Mind a ketten imádjuk őt, mivel a szüleink szeretet alapon neveltek minket, ezáltal a családunk mindennél fontosabb. Mi testvérek pedig kiskorunk óta össze vagyunk nőve. Namjoont nehéz lesz nélkülözni.

Harinnal amióta csak megszületett összekevernek, ugyanis szinte nagyon minimális az eltérés kettőnk között. Az ő szemöldöke felett bal oldalt egy apró anyajegy található, nekem pedig a szemem mellett van. A belső családi kör ismer minket csak fel, pedig Harin sokkal alacsonyabb mint én és négy évvel idősebb vagyok nála. A barátnőim is összekevernek minket néha, ami sokszor azért elég nevetséges.

Szerencsére jól kijövünk egymással itthon, veszekedés nagyon ritkán van, legtöbbször apa munkája végett történnek az összetűzések a szüleink közt, mik miatt sokszor sírtam kiskoromban, de aztán a bátyám persze megnyugtatott, hogy egy kapcsolatban ez természetes, viszont ennek ellenére szeretik egymást.

Apa egy üzletember. Rengeteget utazik külföldre, illetve itt az országban is. Nem oszt meg sok dolgot a munkájával kapcsolatban, de annyit azért elárult, hogy az üzletei alatt emberekkel találkozik, beszélget velük, majd ajánlatot tesz egy dologról, megállapodnak és fizetnek neki, hogy elkészítse azt a dolgot, amit kértek tőle.

Apa hiányában nőttem fel, ugyanis nagyon keveset volt itthon, mert folyton csak dolgozott. Régen azt hittem, ez azért van, mert nem szeret minket, de mostanra már megértettem, hogy ez pont fordítva van. Azért van távol, hogy pénz keressen, ezáltal biztosítson nekünk egy tökéletes életet, pont azért, mert szeret minket.

- Sannie! Kicsim, már lent kellene lenned - nyit be anya a szobába, én pedig az ajtó felé kapom a fejemet. - Valami gond van? - válik egyből aggódóvá a tekintete, majd az ajtót behajtva indul meg az ágyam felé, ahol én is ülök.

- Ne haragudj, eléggé elkalandoztam. Nincs semmi baj, mennem kellene fürödni, hogy behozzam a késésemet - teszem le a lovagló sisakomat a székre, mit eddig a kezemben tartottam, s ezzel egy ütemben fel is állok.

- Rendben, de igyekezz, ha jönni akarsz velünk. Harin és Namjoon már az autóban ül réges-rég! Én addig megyek, megnézem nehogy itthon hagyjon valamit ez a gyerek.

Amint anya elhagyja a szobámat besétálok a fürdőszobába, s egyből nekiállok a zuhanyzásnak. Általában szeretek sokáig lazulni a víz alatt, de éppen késében vagyok, szóval muszáj kiszállnom öt perc után. A szekrényemből csak egy egyszerű farmert, illetve pólót veszek ki, mivel nem igazán megyek olyan helyre, ahol számít is a megjelenésem. Csak a bátyámat kísérjük el az egyetemre.

Az arcomat még gyorsan lekenem krémmel, s a mobilomat felkapva már iszkolok is ki az ajtón. a bejárati ajtó kattan mögöttem, jelezve, hogy bezáródott, miközben én eszeveszetten rohanok az autó felé. Nem tudom, hogy most sofőrrel megyünk-e, vagy Nam fog vezetni, minden esetre a hátsó ülésre szállok be.

- Bocsi - pillantok bocsánatkérően a rám várakozókra,  akik közül van, ki a szemét forgatja, van, ki csak mosolyog rajta.

- Örülünk, hogy még ma el tudunk indulni - vigyorog rám Namjoon a volán mögül, majd előrefordulva már ki is hajt a ház elől.

- Miért te vezetsz? - kérdezem tőle kíváncsian, a visszapillantóba nézve, hátha összeakad a tekintetünk. A szemkontaktus fontos a családunkban.

- Mert nálam lesz ez a kocsi. Nekem is kell közlekednem valahogy, nem járhat egy Tommy Hilfiger cipő a köznép talaján! - néz rám felháborodva, mint aki meg sem akarta volna hallani ezt a kérdést. Természetesen mind a hárman elkezdünk nevetni az újabb butaságán, talán még a nagy komolysága közepette még ő is elmosolyodott.

A majdnem három órás autóút után, végre leparkolunk az egyetem előtt. Namjoonnak szerencsére egy elég nagy szobát sikerült szereznie, amin senkivel sem kell osztoznia. Micsoda szerencse, hogy ismerik apát, és tudják, hogy Namjoon a fia.

- Kisfiam, mindened meg van? Segítsünk kipakolni? Nem lesz itt Gihwa, hogy megcsinálja helyetted! - hívja fel anya Nam figyelmét a házvezetőnő hiányára, mire a fiú csak int egyet.

- Yeo-San már elkezdte kipakolni a berendezési tárgyakat - biccent felém, mire csak rányújtom a nyelvem, és leteszem a kezemben lévő órát. Végül mind a négyen nekikezdünk a pakolásnak, szóval egy fél óra alatt meg is vagyunk a kicuccolással.

- Köszönöm a segítséget - mosolyog ránk Nam, miután anya kiment az ajtón, hogy elintézzen még valamit a rektornál.

- Nagyon szívesen! - ülök le az ágyra, miközben körbenézek a szobán. - Jó munkát végeztünk.

- Namjoon, nagyon fogsz hiányozni! - fakad ki hirtelen Harin, majd kezd el sírni, mire én is, illetve Nam is felpattanunk, és megöleljük őt.

- Te is, illetve ti is nekem, de hívhattok bármikor! Nem örökre megyek el, ugyan úgy a testvéreim maradtok, és szeretlek titeket. Gondolj bele, hogy nemsokára végzek az egyetemen, s minden rendben lesz megint - mondja először nekünk, majd a végét csak Harinnak, a végén pedig felnéz rám egy fájdalmas arcképpel, hiszen ő és én tudjuk csak, hogy nem fog visszaköltözni a családi házba, mivel az egyetem után munkába áll, házat vesz, viszont nem tudja még, hogy Koreaban akar-e maradni, vagy Amerikába menne inkább.

- Megígéred? - törli le a könnyeit Harin, Nam pedig egy pillanatra kétségbeesik, utána viszont biztató mosollyal fordul a húgunk felé. Tudja, hogyha megígéri neki, akkor be kell tartania. Örök Kim eskü hogy az ígéreteinket sosem szegjük meg.

- Menjetek anyához, és vigyázzatok hazafelé - simogatja meg a fejét Harinnak, majd a homlokára ad egy puszit, ahogy az enyémre is.

- Ügyes hárítás - tátogom neki Harin feje felett, mire ő csak egy "tudom"-mal felel.

Namjoontól elköszönve anya keresésére indulunk, kit nem sokkal később meg is találunk a rektori irodából kilépve. Mivel mindent elintézett amit kellett, s még Namtól is elköszönt mielőtt ide lejött, ezért egyből a parkolóba sétálunk, ahol már a családi sofőr parkolhat egy ideje. Az autóba beszállva pedig egyenesen Busan felé vesszük az irányt.

Vigyázz magadra Namjoon, tanulj rendesen, és egyél sokat!