If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

23. - Elkényeztetett hercegnő

Az osztály előtt feszengve mutatkozom be, mivel elég kellemetlen, hogy Jimin tekintete szinte lyukat éget az arcomon. A diákok fele úgy néz rám, mint akik jól ismernek, pedig maximum a nevemet tudhatják. Hoseok és Somin mosolyogva figyelnek rám, míg Jeongguk enyhén csillogó szemekkel méreget. Nem tudom minek venni ezt a viselkedést, így mikor a tanár int, hogy üljek le az üres padhoz, már rohanok is. Általában szeretek mások előtt beszélni, viszont ez különösen zavart. A szerencsém az, hogy Somin mögött kaptam helyet, mivel az ott ülő fiú felajánlotta, hogy ül inkább ő leghátra.

Kedvesen megköszönve hajoltam meg egy picit, aztán leülve pakolni kezdek mindent oda, ahová alapból is szoktam. Táska a pad mellé, telefon a jobb sarokra, könyv elől kinyitva, füzet és egy toll középen. Attól, hogy más az iskola, minden új, én még nem változom meg.

- Köszöntelek új diák - fordul hátra szórakozottam Somin, mi egy apró mosolyt varázsol az arcomra. A tanítás utána nem sokkal el is kezdődik, bár másra számítottam, teljesen olyan, mint délen. A tanítási forma ugyan az, kicsit egyetemes hangulatot kelt bennem, mivel a tanáron kívül senki sem szólal meg nagyon. Jó, mondjuk a nő sem kérdez minket.

Csendesen jegyzetelem a tanár szavait a füzetembe, míg a mellettem lévő padból a lány majdnem kiesik, annyira bambul engem. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni, de nagyon nehezen megy, ezért csendben megkérem, hogy figyeljen oda, mert zavar. Természetesen sértődötten kezdi birizgálni a haját, még mindig méregetve, bár most már idegesen. Megsértettem azzal, hogy megkértem valamire? Ha az összes lány ilyen északon, felakasztom magam az iskola udvarában álló hatalmas fára.

- Valaki tudja, hogy mikortól kezdődött el a modern irodalom itt Dél-Koreában? - hallom meg a tanárnő kérdő hangját, mire a kezemet magasra téve terelem vissza minden gondolatomat a tanórára. - Igen, Yeo-San?

- A koreai hidegháborút követően az 1950-es és 60-as években indult meg ennek a kialakulása, viszont konkrét változást csak az 1990-es évek új irodalmi trendeket teremtettek, mára meg már olyan, amilyen - felelem nemes egyszerűséggel, hiszen ezt az anyagot általános iskolában átvettük részletesen, emiatt mindent pontosan tudok.

- Az évtized egyik legsikeresebb írónője?

- Sin Gyeongsug.

- Legsikeresebb műve? - tette fel az újabb kérdését felém, mire valószínű nem számított, de tudtam a választ.

- Ahol a harmónium állt, 1992-ben íródott - válaszolom meg egyszerre a mostani, illetve a feltételezett következő kisebb részletre való kérdezést is.

A büszke és megrökönyödött arcát elnézve, szinte biztos, hogy már az elejétől kezdve lebecsült. Úgy látszik nem csak nekem vannak előítéleteim máshonnan jött emberekkel szemben, hanem mindenkiben felmerül. Talán annyira mégsem vagyok rossz ember.

A nap további részében Jimint a lehető legjobban kerültem, pedig szegény fiú elég sok mindent elkövetett azért, hogy tudjon velem beszélni. Néha már kezdtem azt hinni, hogy nem fogja feladni, viszont az ebédszünet alatt teljesen eltűnt. Somintól később megtudtam, hogy Jimin a barátaival szokott enni az udvaron, ahol ebben az időben senki sincs, ezért nem lézeng körülöttem. Viszont én nem ebédelek, ugyanis nem kedvelem a menzás ételeket, ráadásul a csomagolt elemózsiámat már megettem az előző szünetben.

Az ebédlő hangos zajától menekülve indulok meg a sportpálya felé minden cuccommal, hiszen az utolsó órámnak vége, csak Somin kérte, hogy várjak rá, ennek ellenére az irodalom órás, furán rám bámuló lánnyal van. Szerintem el is felejtette, hogy megkért valamire.