If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

5. - Váratlan meglepetés

Szombaton a vendégek már a megbeszélt időpont előtt fél órával elkezdtek beszállingózni az ajtón, megtöltve ezzel az egész házat, az emeletet kivéve. Ilyenkor általában a kertben szoktunk lenni, de most kivételesen a házba is vannak ételes- és italos pultok. A legtöbbször én, illetve a húgom pezsgőt szoktunk inni ilyenkor, mivel apu csak ezt engedi, akár ciki, akár nem. Azt mondta, hogy amíg nem vagyok elég idős, nem szeretné tudni, hogy iszok. Azért hozzátette, hogy ha okosan csinálom, akkor sosem tudja meg, hogy titokban szoktam.

Nem tagadom, hogy amíg Namjoon idejárt, nem mentem el vele egy bulira sem, sőt, a tavalyi végzősök közül elég sok ismerősöm, barátom volt, de ez szertefoszlott amint elballagtak. Namjoon barátai közül is itt lesznek ma páran ma este, ugyanis a szüleik a szüleim üzleti partnerei, egyben ők is jó barátok. Szinte majdnem minden családot ismerek, akik ma eljöttek.

- Sannie, drágám, igyál valamit! - jön felém Natsumi, apu Japán barátjának a felesége, aki végigkísérte a gyerekkoromat férjével együtt.

- Natsumi néni! Nem tudtam, hogy itt leszel! Erre az alkalomra utaztatok ide? - lepődök meg, amint meglátom a nőt, ő pedig csak kacagva egyet megölel.

- Drágám, dehogy! - legyint mosolyogva a jobb kezével. - Kayatonak Szöulban volt dolga a héten, úgyhogy egész héten Koreában voltunk. Busanba viszont ezért jöttünk, igen.

Kellemes csevejbe elegyedünk, s rájövök, hogy valójában mennyire is csodálom. Hihetetlenül erős nő, ugyanis mindkét gyermekét elveszítette egy borzalmas balesetbe, ez pedig annyira megviselte, hogy kivetette mindkét méhét, mert úgy vélte, a karma szórakozik vele. Viszont amikor az idősebb fiának a felesége bejelentette, a férfi halála után egy héttel, hogy terhes...

Rengeteg vizsgálatot csináltatott a gyerekkel kapcsolatban, elsősorban az apósa miatt, aki megkérdőjelezte azt, hogy valóban az ő unokája-e a picúr, s mikor minden jel arra mutatott, hogy a lány nem hazudik, Natsumi néni magához vette őket, azóta pedig az unokája és a menye az élete. Ezen felül legalább hat nyelven tud, ami számomra még inkább lenyűgöző. Ez a nő határozottan a férjének a valaha volt legjobb választása.

- Oh, ők nem a te vendégeid? - simít gyengéden rá a karomra Natsumi néni, mire a bejárat felé kapom a fejemet.

- De, de igen. - bólintok, miután a barátnőim alakját vélem felfedezni az ajtónál. - Elnézést, megyek üdvözlöm őket - szabadkozom, majd egy barátságos mosolyt villantva elsétálok a csajok felé.

Boora egy hosszú, bordó estélyi ruhát választott magának, minek a teteje csipkés, viszont a derekától lefelé szatén. Másnak külső szemmel elég furcsán hathat ez a kombináció, azomban minél tovább nézed, annál varázslatosabb. Hwani, mint ahogy azt megszokhattuk tőle, egy szépen dekoltált, mellkiemelős hosszú ezüst színű ruhát visel, kisebb vörös-márványos beütéssel. Remekül passzol az alakjához a ruha, színben pedig megy a rúzsához. Mind a ketten gyönyörűen festenek.

- Csajok! Örülök, hogy eljöttetek! - rohanok oda hozzájuk, miközben az ölelésükbe csapódom. - Csodásan néztek ki! - bókolok, mire a válasz egy csábos mosoly.

- Namjoon még nem érkezett meg, úgyhogy rá még várni kell, de ő az utolsó a listámon, aki még nem ért ide. Daewon és Auren hátul vannak a kertben, azt hiszem éppen az egyetemről fecsegnek pár lánnyal - újságolom a híreket, mire mind a kettő barátnőm erős kacagásba kezd, s a fiúk keresésére indulnak. Úgy volt, hogy a bátyám kezdésre itt lesz, de mikor hazahozott minket, elment valahová.

Daewon Namjoon gyerekkori barátja. Egy ideig amíg apu építtette ezt a házat, a belvárosban laktunk, és ők voltak a szomszédjaink. Mikor ideköltöztünk, egy pár évig nem beszéltek egymással, de mikor gimisek lettek, újra "beütött a szerelem". A gimiben ismerték meg Aurent is, aki pontosan a két fiú személyiségének a keveréke, így hamar kialakult közöttük ez a barátság. Osztálytársak voltak, most pedig szinte alig találkoznak és beszélnek egymással. Természetesen nem romlott meg ez az úgymond már testvéri viszony, pusztán mind a hárman koncentrálnak a tanulásra, és fontosnak tartják azt. Ám most minden elveszett időt bepótolnak, mivel a fiúk egész hétvégén nálunk lesznek, ha igaz, amit Nam mondott.

- Szia húgi - ülök le Harin mellé a kanapéra, aki egy fiatalabb fiúval beszélget, s gyanítom, hogy ő a Lee fiú, akiről már mesélt nekem a bár előtt. - Szia, én Kim Yeo-San vagyok, Harin nővére - mosolygok kedvesen a fiúra, miközben egy apró megemelkedés közben udvariasan meghajolok.

- Szia, nagyon örülök a találkozásnak, Lee HyunJun vagyok - áll fel fél perc erejéig, amíg meghajol, s már vissza is ül a húgom mellé.

- Én is örülök - mosolygok rá. - Osztálytársak vagytok? - kérdezem, közben pedig az asztalon lévő tálcáról leemelek egy guszta süteményt.

Nem mondanám hagyományos koreai édességnek, mert nem úgy néz ki, viszont nagyon finom. Piskóta réteg van az alján, krémes csokoládékrém és valami karamella ízű hab. Szinte minden ízlelőbimbóm arra vágyik, hogy felfaljam az egészet, és legszívesebben meg is tenném, de gondolnom kell a többi vendégre is.

- Nem, én északi vagyok - ad választ a kérdésemre, mire majdnem félrenyelek.

Köhögni kezdek, és már egyből nem érdekel a süti, hirtelen minden íztelenné válik a számban, amit eddig finomnak tartottam. A húgom némi megvetéssel, ám aggodalommal néz a szemembe, a barátja pedig ijedten ugrik fel a helyéről, tekintetével egy pincérnőt keresve, akit amikor meglát, vizet hozat vele. Kedves gesztus, de ettől függetlenül, ő egy északi, valószínű Jimin iskolájába jár, ami egyenlő azzal, hogy ő az ellenségem, akárcsak a többi északi sulis.

- Köszönöm - kortyolok a vízbe, amint HyunJun a kezembe adja a poharat.

- Ne haragudj, néha Sannie meglepődik azon, hogy vannak dolgok, amikben mégsem hasonlítok rá annyira. - Hangjában hallom a megvetést, viszont a tekintete mégis barátságos. Ez a sütemény megbolondít...

- Ezt hogy érted? - kérdezi a fiú, mit sem tudva, a húgom pedig rám néz, mire csak elnézve belekortyolok a vízbe.

- Sannie utálja északot, mert valami Park Chaminnel, vagy kivel kötött egy fogadást és azóta versenyeznek.

- Park Jiminnel? Észak férfibálványával? Jimin Jiminnel? - csodálkozik el a fiú, mire mérgesen rákapom a fejemet.

- "Férfibálványa"? - nevetek fel keserűen. - Az az ember senkiben sem látja a jót! Önző, és mániákus!

- Tessék? Park Jimin a legjobb ember, akit csak ismerek a családomon kívül! Okos, karizmatikus, sportos és elbűvölő! Északon az összes gimnazista fiúnak ő a példaképe.

Hirtelen úgy érzem magam, mint valami rossz valóságshowban, ahol szembesítik a lányt pár kész ténnyel, és ennek hatására átértékel magában dolgokat. Ha Jiminről ilyeneket gondolnak, akkor rólam miért nem?

- Meddig akartok még marakodni? Az a nővérem és Jimin csatája, én nem akarok belekeveredni, és neked sem kellene, Hyunjun - mutat fenyegetően az említettre a húgom, majd feláll a heverőről, és elsiet az egyik irányba.

- Igaza van. Jobb ha nem emlegetjük, mert a végén még felbukkan - sóhajtom fáradtan, majd felállok a helyemről, hogy megnézzem merre sietett el a húgom. - Utána kellene mennem, de nem tudom merre induljak.

- Hagyd, majd én. Én kezdtem el a feszültséget fokozni, úgy helyes, ha én megyek. Sajnálom, ha megsértettelek, nem állt szándékomba, de Jimin nem szokott szidni titeket, ezért akadtam fenn a kommentálásodon - hajol meg előttem, majd rám mosolyogva Harin keresésére indul.

Tekintetemet végigvezetem a házon, hátha a lányokra bukkanok, ugyanis elég kellemetlen egyedül ácsorogni a nappali kellős közepén. Megdermedek, mikor a bejárati ajtón egy számomra ismerős alak lép be a családjával együtt. Szerintem egy pillanat erejéig le is fehéredek, miközben realizálom magamban a helyzetet, hogy Park Jimin az otthonomban van. Vörös kód!