If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

28. - Új érzés

Hétfőn már kora reggel kidob az ágy, így anyu az ebédlőasztalnál igencsak furcsán méreget, hiszen fél hat van csupán. Szeretek sokáig feküdni az ágyban, pihenni, azonban csak akkor mikor tudom, hogy nem hív a kötelességem és megtehetem. Jó, nem mondom, hogy még sosem akartam iskola időben otthon maradni a cseppnyi lustaságom miatt, viszont alig kétszer volt ilyen mind a tizenkettő évem alatt.

Gihwa a kávémmal a kezében toppan be a helyiségbe, valószínűleg most hozta el a kávézóból. Amink meglátja, hogy én vagyok anyu mellett - aki egyébként mosolyogva méreget teázás közben -, a kezembe is adja a papírpoharat.

Megköszönve indulnék fel a szobámba, hogy ott fogyasszam el, viszont anya kérdése egyből maradásra késztet, mikor Jimin felől érdeklődik. Tudom, hogy nagyon örül nekünk, körülbelül olyan szintre teheti, mint a saját családját. Bár nem tudom, hogy a baráton miként vette meg a szüleimet, boldog vagyok, hogy apa nem rosszul fogadta ezt az egészet. Nehezen szokta lenyelni, ha fiúk társaságát élvezem.

Természetesen anyának elmondom, hogy minden rendben van, de mivel korán van, ő még alszik, majd az iskola előtt találkozunk. Ebben a pár napban még megpróbálunk egymással többet lenni, mert én már csütörtöktől visszakerülök az eredeti sulimba, hogy a bálra készülhessek. Meglepődtem, mikor elmondta, hogy az övék is pontosan akkor lesz, ráadásul Somin a főszervező. A lányból csupa habos-babos dolgot nézek ki, fodrokat, glittereket, viszont szeretnék kellemeset csalódni.

A szombati nap túl sikeresen zajlott. Azt hittem, hogy a szüleim előtt történő vallomás és csók szörnyen ciki lett, aztán mint kiderült, jobban meghatódtak nálam. A romantikus pillanatunk után megrohamoztak minket a vendégek, gratulálva az "új északi lakosuknak", ahogy azt ők mondták. Persze én csak megilletődve, a könnyeimet törülgetve köszöntem meg mindenkinek a kedves szavakat.

Valójában Jimin úriember, nem olyan, mint amilyennek az évek alatt én beállítottam. Tánc közben volt, hogy majdnem ráléptem a szoknyámra - anya magasabb nálam, így leért a földre a ruhám -, ő pedig erősebben fogott a derekamra, nehogy elessek. Azt is elmondta, hogy Somint kereste a hajón Daerin, ki egyébként nem vette fel neki a telefont. Sok mindent sikerült tisztáznunk. Örülök neki.

Az óra amint hat órát mutat, gyors kortyokkal megiszom a frissítőmet, majd már iszkolok is fel a szobámba, hogy zuhanyozzak, s elkészülődjek az új hét első napjára. Hét fele késznek nyilvánítom magamat, s a cuccaimat felkapva sietek az autóhoz, hogy elvihessen a sofőr iskolába.

Az odafelé vezető úton Jiminnel és a lányokkal chatelek felváltva, a barátommal azért, mert sikerült felkelnie, elmondása szerint a kapuban fog megvárni hogy megvalósítsuk a tervünket, miszerint együtt kezdjük ezt a hetet. Az már más kérdés, hogy valószínűleg sokan bámulni fognak minket...

A barátnőimmel azért társalgok, mert tegnap este elmondtam nekik FaceTime-on, hogy mi is történt az előtte való este. Konkrétan visítozni kezdtek, tapsolni, meg Hwani győztesen kijelentette, hogy amúgy igazuk volt Boorával. Azóta amúgy nehezen tudják elfogadni, hogy mi a helyzet. Nem szállnak le a témáról.

- Megérkeztünk - szólal meg a sofőr, majd kiszállva kinyitja nekem az ajtót. - Kellemes napot. Délután a szokott időben érkezem.

- Köszönöm - mosolygok rá, aztán elindulok az épület felé, ahol már messziről kiszúrom Jimint, ahogy a kerítésnek dőlve az iskolával szembe telefonál valakivel.

A járdán baktatva egy pillanatra nem figyelek, emiatt majdnem orra bukok, azonban valaki a karomat megragadva segít megtartani a súlyomat, nem huppanok le a földre fájdalmak között. Felpillantva a magas fiúra, egyből csodálkozni kezdek, mivelhogy nagyon jól ismerem. Talán meg is illetődöm egy percre, viszont az elegáns viseletét észrevéve meghajolok.

- Nohát, északon látni Kim Yeo-Sant? - kérdi a vállamra téve a kezét, hatalmas vigyorral a száján. - Mikor kijártam az iskolát, a Namjjog-ba jártál elsősként. Milyen régen is volt - kezd hahotázásba jobb tenyerét a combjára csapva.

- Azért meglep, hogy a itt talállak téged. Eddig sosem láttalak - pislantok rá, majd a vállaira, mik talán még szélesebbek lettek. - Suk bácsi hogy van? - érdeklődök az anyai nagyapja felől, a fiú szemei egy pillanatra felcsillannak.

- Tegnap ültetett a kertben. Anyám majdnem kitépte a haját, mondván, hogy kilencvenhat évesen mit akar már. De fitt öregember, az biztos - nevet fel ismételten, viszont már én is csatlakozom.

Pár percig még beszélgetünk, aztán én elköszönök tőle, mivel Jimint már eléggé megvárattam, az óra is kezdődik hamarosan. Istenem, remélem a barátom nem érti félre a helyzetet. A kapu felé sietve meg is látom őt, ahogy összeráncolt szemöldökkel méreget engem, illetve a már mögöttem sétáló - valószínűleg az autójához - férfiúra.

Mosolyogva köszönök neki, egyből egy hatalmas ölelésbe vonva, mit szerencsémre viszonoz, szóval hálát adok az égnek amiért nem értett félre egy helyzetet. Úgy tűnik ő nem az a nagyon balhézós, valamint féltékeny fajta. Na jó, inkább az előbbit visszaszívom.

Egy csókban részesít, mikor kiszakadok az ölelő karjai közül, azonban a furcsálló tekintet megmarad. Nem kérdez semmit, csak elkezd befelé sétálni megfogva a kezemet. Igazából nagyon zavar, hogy meg sem mukkan. Kezdjem el magyarázni neki, hogy ne kalkulálja túl?

- Kivel beszéltél? - kérdez rá felém nézve kíváncsi, már kitisztult tekintettel. A fejembe lát, vagy mi a tosz? Minden esetre örülök, hogy így történt, mert nem szeretném ha mást gondolna.

- A fiú? Á... ő SeokJin. Apukám testvérének a fia, az itteni igazgatóhelyettes az édesanyja, ha jól tudom, de elváltak a szülei, szóval fogalmam sincs - rántok vállat mit sem törődre a családi helyzetével. Nem vagyunk olyan bizalmas kapcsolatban, mert amikor harmadikos voltam északra költöztek, akikre ugyebár pikkeltem... innen már magától értetődik.

Hangosan fújja ki a levegőjét, a számat a cselekedetére egy kisebb kuncogás hagyja el. Megjegyzem, hogy remélem nem gondolt olyasmire, hogy megöli, persze a válasz egyértelmű igenre sikeredett. Gondoltam, hogy másra gondolt, mint kellett volna, de nem számít. Örülök, hogy bízik bennem, és megkérdezte. Ez nagyon fura... Park Jiminről mondom ezt, akit hónapokkal ezelőtt nem szívesen láttam.

Ahogy arra számítottunk, az egész iskola végig minket bámult egész nap, mikor az órák után a folyosón, vagy az udvaron beszélgettünk, vagy éppen mást csináltunk. A fiúk társaságát sem felejtettük el élvezni, Yoongi elújságolta, hogy a húga jövőre kezdi a tanulmányait, és még mindig nagyon hálás. Azért ezt lehet nem Jimin előtt kellett volna mondani, mert szegény semmiről sem tudott, emiatt eléggé megilletődött.

Az is kiderült, hogy Hoseok és Jimin ugyan arra az egyetemre fognak járni, ugyanis mind a ketten csak azt a bizonyos campust jelölik be, írják fel a jelentkezési listára. Persze, gondolhattam volna hogy azért történt mindez, mert Hobi apukája a rektor, de annyira azért még nem ismerem őt. Minden esetre ez nem jogosít fel senkit hogy felvegyék egykönnyen. Jungkook Európában folytatja majd a tanulását, mert a családja ott fog dolgozni.

Szegényeim azért eléggé el vannak keseredve, hogy két fiú kivételével mindenki másfelé akar menni, de ahogy a bátyámnál sincs ezzel baj, így most sem hiszem hogy gond lesz. Megoldják ők szépen, nem kell félni ettől, holott nekik lehet beszélni. Paráznak.

Meglepődtem, mikor felőlem kezdtek el kérdezni, hogy én mit tervezek csinálni. A kezdetben a Hankuk Egyetemre - Korea University - tervezek járni egy négy éves képzésre, aztán egy kettő éves üzleti oktatáson vennék rész, aztán távozom huszonhat évesen a diplomámmal. Ezután megkapom az - már - anyukám által birtokolt divatcéget, és kilőve. Ennyi a terv. Irányítgatom a céget, közben az aktuális párommal összeházasodom, születnek gyerekeink... így tovább.

Sosem tudhatjuk mit tartogat a jövő.