If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

33. - Jimin parádé, bál 2.

A piros ruhámban majd kicsattanva sétálok a bátyám mellett befelé a hotelbe, ahol az ajtóban már Natsumi néni bőszén integet nekünk. Fogalmam sincs, hogy az ő családja ismételten miként kerül ide, mindenesetre nagyon örülök. A legszuperebb hatvan pluszos idős nő a világon, ezt garantálom! Vagyis nem csak én, mindenki király asszonynak tartja aki csak ismeri. Kayato bácsi biztosan meg lett hívva családostul.

Mellé érve mindkettőnket szoros ölelésben részesít a kezünkbe nyomva egy-egy tömött borítékot, miben valószínűleg a sejtésem szerint pénz van, de illetlenségnek tartjuk előtte kibontani és számolgatni. Nem tudom miért adja ezt, mi az oka, viszont ha nem veszem el az nagyobb bunkóság mint bármi más.

Csevegés közben elkísér bennünket a megfelelő ajtóhoz, mi mögött valószínűleg javában zajlik az esemény, majd vissza is sétál a bejárathoz, ugyanis mint megtudtuk a menyére és az unokájára vár ennyire. Megértem, az a lány nagyon aranyos. A kisgyerekkel ugyan nem beszélgettem még, de biztos vagyok benne, hogy ő is egy igazi cuki-pofi.

Namjoon kinyitja előttem a kétlépcsős vastag faajtót, a terembe elsőként lépek ezáltal. Szinte rögtön megakad a szemem a táncparkett közepén vonagló szüleinken, s ez a tér tulajdonképpen az U alakban elhelyezett étkezőasztalok belső felén van. Te jó ég! Az egész rokonságot meghívták erre a... bálra? Még anyu harmadik unokatestvérének a családját is?

Kimérten lépek a nagyiék asztalához, mi valahogy a legszélén van - mindig a középpontban szeretnek lenni, ezért sem értem -, ám a bátyám már nem tart velem. Le merem fogadni, hogy Seokjin oppa csábította el. Ők ketten mindig az elegáns márkákról vitatkoznak. Mégis miért annyira fontos, hogy Giorgo Armani ing, vagy Ralph Lauren van rajtad? Szerintem mind a kettő ugyan olyan kényelmes anyagú.

- Yeo-San - köszönt nagyapa fölényesen, már nyújtózkodva egy köszöntő puszira. Győzöm sincs, hogy anya hogy lett olyan cuki, mikor ezek... - Láttam a vizsgádat. Egyszerűen szégyen, hogy nem tudtad megnyerni! Ne is gondolj arra, hogy mi erre is büszkék vagyunk. Sosem lehetsz második, ezt tanítottuk neked! - suttogja a fülembe, mikor lassacskán az arcára cuppantok egyet közben próbálom nem elhányni magam a szörnyű kölniétől.

- Kis unoka, még is mi ez a förtelmes hacuka rajtad? A vörös lámpás negyedből szabadultál? Olyan vagy mint egy szajha - üdvözöl "kedvesen" a nagymamám is, mire a szokott módon csak szelíden elmosolyodom. Már megszoktam, hogy kritizálnak, viszont mindig is ugyan annyira rosszul esik. Legalább Harint kedvesebb szavakkal illetik. - A bátyád tud úri lenni, márkát hord márkával, te meg holmi... hálóban jársz - mér végig szemrehányóan, majd a homlokomra csókol, hogy azért valami szeretetet is mutasson.

Szörnyű öt perces beszélgetés, illetve inkább sértegetés hallgatás után teljesen elmegy a kedvem ettől az egésztől, szóval megfogom a szoknyatüll egy részét, aztán már itt sem vagyok. Félreértés ne essék, nem a hotelből lépek le, csak a helyiségből. Egyszerűen túl rosszul érint, hogy a szüleimnek megfelelek, viszont anyu nevelői képtelenek a dicséretre. Apu anyukája legalább büszkén ismeri el, hogy én vagyok az unokája. És ha a másik nagyapa még élne, ő is a mellét verné miattam.

- San-ah - szólít meg egy kellemes tónusú hang, mire elengedem az idő közben elért erkély korlátját, majd lehunyom a szemeimet egy halvány mosollyal. Meg sem kell fordulnom, tenyereit a felkarom csupasz részére helyezi, s libabőröket okozva nyugtató simogatásba kezd. Aprót rázkódom a testemen végigfutó borzongásnak köszönhetően, mindemellett a fülemhez dörgöli az orrát.

Sóhajtva dőlök a hozzám préselődött testének, közben a légzését hallgatva, mit amúgy a bentről kiáramló zene elnyomna, ha nem lennénk ennyire közel egymáshoz. Jelenleg nagyon nagy hálát érzek iránta, hisz valószínűleg tudja, hogy valami baj van, ugyanis ide menekültem, akárcsak annak idején előle, mégsem firtatja a dolgot.

- Szeretnél beszélni róla? - Na... kellett nekem gondolni rá.

- Megfelelési kényszerem van - felelem könnyelműen, mint aki nem tudja, hogy ezután bővebben fogja követelni a folytatást. - Anyukám szülei az első versenyünk elvesztése után kezdtek olyasmikkel strapálni, mint a "Te sosem lehetsz második", "Egy vesztes nem lehet az unokám". A többi közeli családtagom rettenetesen büszke rám mert eljutottam idáig, dobogós lettem, nagyiéknak viszont több kell - a végére szinte suttogom a szavakat, mintha csak azt várnám, hogy ez a kellemes, lágyan fújó szellő vigye el. - Néha magam miatt akarok görcsösen nyerni, néha miattuk.

Hirtelen fordít szembe magával, ám ezzel csak azt éri el, hogy teljes képszakadásban elemezni kezdjem az új haját. Nagyra nyílt szemekkel pásztázom az egész arcát, holott jól értesülve tudom, azt egy frizuraváltoztatás nem jelent mást, csak hogy helyesebbé vagy szebbé teszi az embert. Ez a feltételezés tökéletesen illik rá. Egytől-egyig.

A már-már fehéres haja középen van elválasztva, az egyszerű fehér ingét se nyakkendő, se zakó nem egészíti ki, a felső két gombja be sincs gombolva, viszont az öltönynadrágját is hozzávetve a koncepcióhoz egyszerűen folyik tőle a nyálam. Na jó, nem szó szerint, de igen közel járok hozzá, hogy eltátsam a számat. A melegen csillogó barna szempár csak hab a tortán.

- Nagyon figyelj rám, jó? - simít két kézzel a nyakamra, aztán a nagyujjával végigsimít gyengéden az állkapcsomon. Aprót bólintok, miszerint oké, minden porcikám rá fog koncentrálni a mondandója alatt. Ő is ugyan így cselekszik, biccent a fejével jelezve, hogy kezdi. Néma kommunikáció, titokzatos stílus. Hűha. - Ezt annyiszor fogom neked mondani, amíg meg nem érted, rendben? Csodálatos vagy. Lány létedre az első találkozásunkkor úgy néztél rám, mint aki meg akar ölni. Egyszer válaszoltál arra a kérdésemre, hogy a nagyapád miért utálta az északiakat, a válasz pedig úgy hangzott tőled, hogy "Az első szerelem keserű". Agyalni kezdtem rajta, mikor még nem tudtam mit érzek irántad, igaznak gondoltam. Aztán vallottam magamnak, s fordult a kocka. Az első szerelem nem keserű, csak tele van megpróbáltatásokkal, amiket együtt meg kell oldani. A nagypapádnak valószínűleg nem sikerült, s mielőtt megharagszol emiatt, csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt olyan erős mint ahogy te gondolod. Én küzdenék érted ha úgy kellene tennem, megvédelek akárkitől és akármitől. Mert ilyen a szerelem. Nem félek kimondani, hogy szerelmes vagyok beléd - közli nemes egyszerűséggel, megrekesztve bennem a levegőt. - Az a benned rejlő kitartás, ami elhozott hozzám az utálatodból kemény és kockázattal teli volt, valamiért mégis itt vagy, nem pedig egyedül odabent, hallgatva minden marhaságot, mi az idősektől árad feléd. Várj... összezavarodtam - ráncolja meg a homlokát egy percre. - Mindegy, a lényeg annyi, hogy bíznod kell magadban, ha nem is megy, bízz bennem, és segítek ezt az egészet megoldani, hogy ne úgy kezeld magad mint egy robotot, aki az első helyig megy, hanem mint egy embert. Ember vagy, a szerelmem vagy - érinti össze az orrunkat, ezzel egy kis pírt varázsolva az arcom két oldalára. - Szeretlek Jagiya.

Száját az ajkaimra tapasztja, ahogy megérzem a puhaságot, valahogy felbátorodva elsőként az én nyelvem esedezik bátortalanul bejutásért. Természetesen semmi kifogása nincs ez ellen, s egyszeriben mintha áramütés érne. Ismételten nyugtázhatom magamban, csodálatosan csókol. Gyengéden, rajongva, én pedig próbálom minden érzelmemet belesűríteni ebbe a több percig elhúzódó csatába, hisz ő ismételten megmutatta a csodás érzelmekkel teli oldalát megbabonázva engem. Kötelességemnek érzem kifejezni magam, ha már szavakkal nem tudom. Levegőhiányban, halkan szuszogva válunk el egymástól, kezei, mik a derekamra csúsztak, még mindig ugyanott nyugodnak, ezzel testéhez préselve engem. Arcunk csak pár milliméterre van egymástól, a forró leheletét érezem enyhén, illetve a szája remegését.

Ez a pillanat valami csodálatosan meghitt. Át kéne éreznie mindenkinek, sőt, ha én lennék a miniszterelnök kötelezővé tenném. No, persze nem Jiminnel... Jelenleg körbe tudnám futni az egész világot az adrenalintól, mi a testemben szétáramlik egy kellemes melegséggel. Semmi sem szomoríthat el, amíg ő itt van nekem. Akármi történjen, nem akarok elválni tőle.