Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)

Ha Ő Nem, Majd Én/11.rész

Hideg... Valami nagyon hideg a hátamnál.
-Kooksi- egy puszi a fülemre- Hahó- egy puszi a szemöldökömre- Kelj fel-és a számra. El is nyíltak az ajkaim, és így meg is kaphattam a szokásos, reggeli csókom. Ezúttal gyorsan, és szenvedélyesen mozogtak ajkaink, szinte faltuk egymást. Imádom ezt az érzést. Ilyenkor soha nem akarom elengedni. Mikor Namjoon lassan leválasztotta ajkait az enyémekről, arrébb akartam gurulni az ágyon. Megmozdultam, mikor Nam hangját hallottam.
-Kook ne! - késő volt. Gurultam, de semmi nem volt ott. Mellesleg. Sokkal magasabról estem mint amilyen naga az ágyunk. A hirtelen ért fájdalomtól amit az esés okozott, a mellkasomra kaptam a kezem, mert szerencsésen arra estem. Nem láttam, de hallottam hogy Namjoon hipergyorsan guggol le mellém.
-Úr Isten Kook! Minden oké? Ne haragudj! - megfogta a könyököm, majd segített felállni. A kezemmel megdörzsöltem a szemem, és mikor kinyitottam rájöttem, hogy nagyon nem a hálóban vagyok, és hogy a konyhapultról zuhantam le éppen.
-Mit kerestem a konyhapulton?
-Azt hittem ez egy jó vicc lesz, de nem gondoltam hogy leesel- Nam hangja iszonyatosan aggódó volt, és érezve a mellkasom nem volt alaptalan. - Minden oké? Nagyon megütötted magad?
-Igen.. Ach... A melkasom... - Namjoon segített leülni a kanapéra, majd ő is leült mellém. Folyamatosan nyomtam a mellkasom, mert attól csillapodott a fájdalom.
-Jungkook kérlek ne haragudj. Nem gondoltam hogy ez lesz... - lehajtotta a fejét, és látszott hogy tényleg nagyon bánja, és legszívesebben felpofozná magát. Felemeltem a fejét az állánál fogva, majd a szemébe néztem.
-Nem haragszom oké?
-Szivem. Ha te nem is haragszol, én igen. Hogy a francba lehetettem ilyen barom? - csóválta a fejét-Hogy fáj??
-Nyom. És néha szúr. De ha így nyomom akkor jobb...
-Be kéne menni kórházba Kook...
-Nem. Nem. Megvagyok. - ellenkeztem. Nehezen, nyögdécselve, de felálltam. - Rendben leszek. Elmegyek lezuhanyzom. A meleg majd segít. - Nam azonnal felpattant.
-Szó sem lehet róla! A végén elesel. - túrt a hajába-Segítek oké?
-Nam oké leszek jó? - és hogy bizonyítsam, elvettem a kezem és kihúztam magam. Hirtelen csillagokat kezdtem el látni. Nagyon fájt. De nem akarom hogy hűntudata legyen miattam. Csak egy ártatlan vicc akart lenni.

Miután Nam elengedett egyedül zuhanyozni, megreggeliztünk. Namjoon nagyon aggódott érten, és kb minden másodpercben ellenőrize hogy minden rendben van e. Természetesen a mellkasom még mindig iszonyatosan fájt, de nem mutathattam ki neki. Iszonyatosan bántotta így is.

Az egyetemre beérve azt momdtam neki hogy be szeretnék menni egy kicsit korábban, így egy gyors csók után el is indultam. Mikor megbizonyosodtam róla hogy nem lát, összegörnyedtem, és a kezem a mellkasomra tettem.

Szerencsém volt mert csak páran voltak a terembe, de persze hogy Taehyung ott volt. Volt hely, így nem mellé szenvedtem le magam. Nagyon nehezen, grimaszolva ültem le. Rezzenéstelen arcal nézte végig, majd mikor leültem, fogta a táskáját és átköltöztette magát elém. A tegnap után ez volt az egyetlen amit nem akartam.
-Mi történt Jungkook?
-Semmi közöd hozzá Taehyung. Ahh-fájt ha beszélek. Nagyon.
-Látom! Kook mi van veled?-próbálta elkapni a tekintetem, de én nem néztem rá.
-Csak leestem a konyhapultról. A mellkasomra. És fáj. Nagyon.
- Namjoon nem vitt el kórházba? - az arcára a döbbenet ült ki. De a szemében düh csillogott.
-Én mondtam hogy nem kell. Jól vagyok.
-Kook ez nem játék! - csóválta a fejét.- Hívok egy mentőt, és szépen bemegyünk.
-Taehy...
-Shh!
.
.
.
-Igen. Viszlát!
-Taehyung mondtam hogy jól vagyok!
-Kuss és vársz! - emelte fel a mutató ujját - Ha ő nem visz be, majd én foglak. - Próbáltam ellenkezni, de ő megint csendre inetett.
Negyed óra múlva csörgött a telefonja.
-Aham. Igen.rendben.viszem- megjöttek a mentősök. - Gyerünk Kook! - a jobb kezem átemelte a válla felett, a bal kezemmel pedig a mellkasom szorítottam.

Útközben elkapott egy nálam valamennyivel fiatalabb srácot, aki majdnem szívrohatom kapott tőle.
-Keresd meg Kim Namjoont, és mond neki hogy Jungkook a kórházban van és siessen. - ezzel pedig el is küldte a srácot. És bicegtünk tovább a metőkhöz. Taehyung erősen tartott, és ha szabad megjegyeznem az illata megint nem volt semmi...

A srác iszonyat gyors lehetett, mert éppen a mentőkocsiban ültem és kérdezgettek, mikor hallottam ahogy kicsapódik az ajtó. A következő pillanatban Namjoont láttam meg kirohanni az épület takarásából. Megállt, elnézett balra, majd mikor rájött hogy nem vagyok ott, kétségbeesett arcal nézett a jobb oldalra, ahol pedig a mentősök autója parkolt. Megiramodott felém, és én pedig feljebb ültem az ágyon.
-Jézus Kook! Mondam hogy be kell menni! - ért oda. Mászott volna fel hozzám a kocsiba, mikor a mentős megállította.
-Álljon meg legyen szíves! Ki is maga tulajdonképpen? - Namjoon válaszra nyitotta a száját, de megelőztem benne.
-A vőlegényem. - a mentős felém fordult Namjoon arcán pedig egy kissebb mosolyt véletem felfedezni
-Akkor ő ki?? - kérdezte  a hapsi Taehyungra mutatva aki eddig az autó szélében ücsörgött. Namjoon is ráemelte a tekintetét, de az arcáról semmi nem volt leolvasható egy kis hálán kívül.
-Egy ismerős vagyok. - felelte Taehyung- De én már megyek is. Vigyázzanak rá, Kook te pedig pihenj. - fordult végül felém. Mélyen a szép szemeibe nézve bólintottam.  Taehyung leindult a kocsiból, de még megállt Nam előtt.
-Vigyázz rá te is.
-Úgy  lesz. Köszönöm hogy kihívtad a mentősöket Taehyung- fogott vele kezet Nam. Taehyung csak bólintott, majd egy utolsót biccentve felém el is indult az épületbe.
Namjoon felpattant mellém, majd még pár kérdés után el is indultak velünk a kórházba.

-Szóval mi is történt pontosan? - már túlestem a vizsgálatokon, és éppen az eredményekre vártunk. Én póló nélkül ültem a vizsgálóasztalon, Nam pedig mögöttem állt, kezeit a vállaimon pihentetve. Nagyon aggódott értem, és egy percre sem volt hajlandó elmozdulni mellőlem.
-Leestem a konyhapultunkról, és pont a mellkasomon értem földet.
-Nos.. Estleg publikus információ hogy mit keresett odafennt? - kérdezte kissé félénkebben. Nyilván nem pont az jutott eszébe hogy ott ébredtem fel.
-A kelleténél többet ittam és ott lyukadtam ki. - Nam fészkelődni kezdett mögöttem.
-Értem. - köhintett.
-Az eredmények mik lettek doktor úr? - Namjoon kicsit megszorította a vállam és én ráemeltem a tekintetem. Látszott az arcán hogy ideges, és hogy bűntudata van. Hiába mondogatom neki hogy ez nem az ő hibája, ő hajthatatlan.
-Nos. Szerencsére nem találtunk törést. Akkor fel sem tudott volna állni. Repedés, zúzódás sincs, és a belső szervek is teljesen épek. Valószínűleg túl nagy nyomást, és hirtelen kapott a mellkas, és emiatt van az a szúró, nyomó érzés. Mindenképpen pihennie kell pár napig. Semmi járkálás, kerülni a felesleges beszédet, és semmi nehezet nem szabad emelni. Feküdni és pihenni kell. Ha ez nem történik meg, elfajulhat a dolog. Remélem érthető volt.
-Igen doktor úr. Köszönjük! - felelte Namjoon helyettem is.
-Rendben. Fel lehet öltözni, és vigyázzon magára. Viszontlátásra- még kezet fogott mind a kettőnkel, és ki is ment. Gyorsan felvettem a felsőm, majd Namjoon lesegített az asztalról.

Lassan de biztosan indultunk haza. A kezem még mindig a mellkasomon volt, hiszen a fájdalom nem enyhült. Szerencsére a kocsi már a ház előtt van, mert Namjoonnak sikerült szereznie valakit aki elvitte azt, és a cuccaink.
-Kook. Ne haragudj rám. - nézett rám bűnbánóan. Én megtorpantam, és szembe fordultam vele.
-Szivem. - az arcát a kezeim közé fogtam, ezzel arra kényszerítve, hogy a szemembe nézzen- Megmondtam hogy ez nem a te hibád, és hogy nem haragszom. Nem lett belőle amúgy sem semmi baj, látod! Szeretném ha nem ezen pattognál, mert semmi értelme nincs. Nincs bajom, csak pihennem kell, és minden rendben lesz. Rendben? - Namjoon bólintott egy aprót, de a szemében láttam hogy még mindig bántja. Hogy valamennyivel enyhítsem ezt az érzést, a szájára tapasztottam az ajkaim. A nyelvemnek megadta a beutat, és viszza is csókolt. Ott álltunk az utca közepén, és percekig nem váltunk el egymástól. A mellkasom le akart szakadni, de abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak Namjoon, és az ajkai. Közelebb is vont magához, és ezzel együtt tartott is. Így még tovább is birtuk. Az egyetlen dolog ami megzavart minket az a taxi volt, amit Nam még a kórházból hívott nekünk. Kelletlenül vált el tőlem.
-Ezt később folytatjuk. El ne felejtsd-közölte pár centire az arcomtól. Mosolyogva bólintottam, majd Namjoon segített beülni a taxiba.