Az egyetem természetesen dögunalom volt. Volt egy nagy szünet, ami egy órás volt, és annak kb húsz percében tudtunk együtt lenni mind az öten. Yoongi még mindig nem békült meg Taehyungal, ami eléggé bántott. Namjoon is próbálta leszedni róla, de nem járt sikerrel. Talán az esti vallomás után ez máshogy lesz majd.
Este hét óra volt már hogy elindultunk zuhanyozni (ezúttal külön, mert különben nem megyünk sehova). Amíg Taehyung zuhanyzott, én kiválasztottam magamnak a ruhám. Egy sima fekete felső, és egy fehér nadrág. Tae sem vitte túlzásba, ő egy királykék felsőt, és egy fekete, kissé feszülős farmert vett fel.
Nyolc óra előtt pár percel csengettek, mire mosolyogva álltam fel a kanapéról, ahol eddig valami mesét néztünk.
Mikor kinyitottam az ajtót, mind a hárman bejöttek a lakásba, aminek nem volt sok értelme, tekintve hogy el is indultunk.
Az innen tíz perc kocsiútra levő klubba indultunk el, ami a törzshelyünk. Ihatunk, és vannak játékgépek is, mint pl a Dance Club meg egy karaoke szoba.-Na akkor fektessünk le pár szabályt! - kezdte Nam mikor leállítottam a kocsit a hely előtt. Mindig így kezdjük, hiszen ha nem fektetnénk le pár szabályt, lehet hogy valaki amerikában ébredne fel. Mikor mindenki ráfigyelt, el is kezdte-Legfeljebb éjfélig maradunk, Kook nem iszik, mert ő vezet!
-Mintha annyira szeretnék inni...-mormogtam.
-Kook, te nyomi vagy, nem iszol - oltott be Yoongi egy pillanat alatt, mire nem egy szúrós tekintetet kapott válaszul, így be is húzta a nyakát.
-Most hogy végre mindenki befogta, - folytatta Nam- Senki ne igyon többet, mint hat. Abból még talán nem lesz baj. Habár Jimin múltkor az öttöl kidőlt, de ő tudja. - emlékezett vissza. Az eset egyébként úgy zajlott, hogy Jimin öt hatalmas pohár wiskyt ivott, és nem találtuk utána. Mint kiderült, melege volt (vajon miért) és kiment a közeli parkba. Egy padon találtuk meg amint a naplementét nézi, hozzáteszem hajnali kettőkor.
-Jójó.. Megértettük Nam kösz- Jimin kicsit bepirult, nyilván egy kicsit kínosan érintette. Tae kíváncsian nézett rám, mire egy amolyan "később elmondom" mosolyt küldtem felé.
-Oké. Mindenki értette?
-Igen-válaszoltuk szinkronban.
-Akkor induljunk! - hátulról kiszálltak mind a hárman, Tae viszont még rámnézett mielőtt nyitotta az ajtót. Bátorítóan rámosolyogtam, mire végre megfogta a kilincset(?).A szórakozóhelyre belépve, Jimin vállalta hogy leadja a kabátokat, így oda is adtuk neki, majd eltűnt egy teremben. Most még nem volt túl hangos a zene, hiszen nem voltak túl sokan. Ez a hely azért is a kedvencünk, mert alig vannak. Így van hely, és levegőt is kapunk. Nem úgy mint más helyeken.
Egyébként a terület hatalmas. Van négy különbözö terem. Az egyikben van a tánctér és a bár, ez a legnagyobb terem. A másikban a tároló, ahol szekrények vannak, és kulcsal be is tudjuk zárni, ami aztán nálunk van egész este. A harmadik a gamer szoba, ahol játékgépek vannak, és a negyedik az ahova Namjoon előre foglalt, mert máshogy nem lehet. A karaoke szoba. Ez most fél tizenegytől a miénk.
A bárpult fele orientálódtunk, és kikértük az első kört amíg Jimin nem volt itt. Neki is kértünk valami koktélt, de mikor kihozták és ránéztem, azt hittem hogy epilepsziás rohamom lesz. Valami hihetetlenül rikító volt, de hogy hogyan csinálták meg, az rejtély.
-Na itt is vagyok-pattant mellénk Jimin. - Kinek adjam? - fordult körbe kezében a kulcsal. Nam szó nélkül kivette a kezéből, mire hozzá fordultam.
-Szerintem inkább én vigyázzak rá. Te inni fogsz. - világosítottam fel.
-Oké, ez igaz. - és ezzel átadta a kulcsot, amit én a zsebembe is süllyesztettem.
-Jimim neked is rendeltünk-szólalt meg Taehyung. Na erre mindenki felé fordult. Erre nem számítottunk. Eddig nagyon nagy csöndben volt. A tette miatt akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy Jimin és Namjoon is. Yoongi még mindig nem tette túl magát azon, hogy Tae a barátom, így ő még mindig nem a legkedvesebb nézéssel jutalmazta nagyjából minden percben.
-Köszii!
Elindultunk egy szabad asztalhoz, hogy ne a pultnál tobzódjunk, és a terem egyik sarkában találtunk is egyet, ahol csak állni lehetett, mert az asztal úgy kb mellmagasságban volt. Legalábbis nekem. Körbeálltuk az asztalt, és mindenki nekikezdett az italának.
Én csak a kólámnak, Yoongi a sörnek, Namjoon a vodkát választotta, Tae egy whiskyt, és Jimin pedig egy hatalmasat kortyantott az epilepsziás rohamot keltő üdítőből.
Nam és Taehyung pillanatok alatt meg is itták, hiszen ők csak egy kis pohárkát ittak, Yoongi és Jimin egy kicsit tovább szöszmötöltek, de végül mind a ketten lehajtották az utolsó pár kortyot.
-Nah. Még egy kört! - ugrott Jimin. - Mindenkinek ugyan azt? - nézett körbe, mire mindenkitől egy egyetértő bólintást kapott. Már indultak volna, mikor Tae közölte hogy elmegy segíteni. Jimin és Yoongi el is indultak, Tae pedig ment utánuk, de Nam megragadta az alkarját.
-Ne engedd Jiminnek hogy olyan szart igyon jó? Így is megártott neki.
-Rendben. Nem fogom- Tae egy bólintás után el is tűnt a teremben, ami időközben kezdett megtelni kivételesen. A zenét is felhangosították, alig hallottuk egymást.
Nammal ketten maradtunk, mire azonnal felém is fordította a fejét, és egy igazán sokatmondó mosollyal bámult.
-Mivan?- nagy szerencsémre nem kellett olyan nagyon üvöltenem, mert nem állt túl messze tőlem.
-Nem megmondtam hogy mindent tudni akarok? És ne húzd az időt, mert nincs sok! - emelte fel az ujját fenyegetően. Elröhögtem magam, majd el is mondtam neki mindent. De tényleg. Még a tegnapot is megemlítettem, amin persze meg kellett akadnia.
-Nanana! Itt egy kicsit álljunk meg Kooksi! - nézett rám perverz mosollyal.
-Háttöö-bepirultam. Nem kicsit. - Khm.. Semmiség.
-De az! Mi volt??
-Nam ezt te komolyan meg akarod tárgyalni? - néztem rá elképedve, mire egy határozott igen volt a válasza. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De nem. - Hátt... Elmentünk fürdeni, és közben észrevette a hegem-Namjoon felszisszent. Ő is nagyon jól ismeri a történetet. De nem csak azt. Ő még a bátyám is ismeri, tudja jól hogy mi is volt igazából köztünk az eset után.
-Hogy reagált?
-Azt mondta hogy így is szép vagyok-éreztem hogy fülig elvörösödök, ezért lehajtottam a fejem.
-Nem hazudott. De tovább kérem-könyökölt az asztalra.
-Hát semmi. Utána megtörtént és... - ebben a pillanatban értek vissza a többiek. Tae letette Namjoon és elém a saját italaink, aztán megállt mellettem, és átfogta a derekam, mire mosolyogva néztem rá.
-... Szóval szerinted Nam? - csíptem el Yoongi mondatát.
-Nekem édesmindegy úgy is szinte ott él. - rántotta a vállát Namjoon. A válaszból levettem hogy Jimin is ott éjszakázik náluk. Mondjuk ahogy elnéztem Jimin hatalmas pohár whiskyét, ez egy nagyon jó ötlet lesz.Már mindenki megitta a négy kört, és Jimin már totál KO volt. De egyszerűen hajthatatlan. Ő az a tipikus egyszer iszom egy héten, de akkor halálra alak. Sorban hozta az erősebbnél erősebb italokat a szerintünk legnagyobb poharakban. Éppen egyedül ment el magának, és Yoonginak az utolsó körért (Tae és Nam kiszálltak), miközben mi folytattuk a beszélgetést. Egy óra alatt mindenféle dologról beszéltünk, és Yoongi is végre elengedte magát, ennek fényében pedig Tae is fellélegzett. Sokkal felszabadultabban beszélgetett ő is. Ami azt illeti, teljesen beilleszkedett. Namjoon és Tae nagyon jóban lettek, ami számomra a legjobb dolog a világon!
Már vagy húsz perc is eltelt, de Jimin nem volt sehol. Gondoltuk elkeveretett a mostanra hatalmassá nőtt tömegben, tekintve az állapotát, így mind elindultunk megkeresni. Namjoon ment Yoongival körbe a termen, Tae és én pedig a pulthoz indultunk.
-Kook mi történt múltkor?
-Öhm. - kezdtem miközben nézelődtem hátha kiszúrom rikító hajú barátom-Kiment levegőzni a parkban hajnalban, és nézte a naplementét.
-Szerinted elment?
-Nem hiszem. Vagyis remélem-haraptam az ajkamba. Emlékszem hogy órákig kerestük mire meglett, és már érzelmileg és idegileg is roncsok voltunk. Nincs kedvem ezt megismételni.
Még egy kis tolakodás után meg is érkeztünk a pulthoz, ahol találtunk egy centinyi helyet, hogy odahívjak egy pultost.
-Igen? Mit kérsz? - nézett rám egy kissé labilis állapotban a csaj. Majd mikor meglátta a mögöttem álló Taehyungot, aki felvont szemöldökkel nézte elmosolyodott, és kijavította magát. - Bocsánat. Szóval miben segíthetek? - vihorászta. Na erre már nekem is felszaladtak a szemöldökeim.
-Khm.. Egy srávot keresünk narancssárga hajjal.
-Oh.. Igen. Jimin-bólogatott hevesen.
-Bocs honnan tudod a nevét? - szállt be a beszélgetésbe Tae, mire a lány hangja rögtön átváltott nyávogósba.
-Háát.. Miután pár perc alatt lehúzott pár kör tequilát(?), és pár whiskyt is utána, eléggé hosszú bemutatkozást kaptunk..
-Ezt nem hiszem el-suttogtam magam elé.
-Nem láttad merre ment? - kérdezte ingerültem Tae.
-Dede! Arra ment az asztalok felé! Azt mondta megvár valami Sugát, mert műsort akar adni! - mutatott a terem túlvégebe.
-Oké. Kösz! - mondta Taehyung, majd elindultunk VOLNA.
-Te figyu.. Nincs kedved valamikor elmenni valamerre? - kérdezte a csaj olyan nagy magabiztossággal, hogy leesett az állam.
-Nem nem hiszem. - Ezzel pedig megfogva a kezem elhúzott onnan. Szerintem a csaj egy ideig bámult utánunk, de nem is bánom. Lehet felfogta mi van, lehet nem. Mindegy.Útközben találkoztunk Namjoonékkal, akik nem jártak sikerrel Jimin megtalálásában. Mind a kettő úgy nézett ki, mintha nem is ittak volna. Teljesen kijózanodtak.De mint kiderült pont arra nem keresték ahol Jimint végül megtaláltuk...
-Jimin!! - kiabállta Nam mikor meglátta ülni egy asztalon pár emberrel körülötte. Jimin a nevére felkapta a fejét, és nagy hévvel integetett.
-Sugaaa!! Gyereeee- mi csak kapkodtuk a fejünk hogy ki is az a Suga. Egy ember kivételével, aki pedig Yoongi volt.
-Öhm.. Ezt majd később jó? - nézett végig rajtunk. Lassan bólintottunk, és el is kezdtük VOLNA leszedni Jimin barátunk az asztalról, ha az nem tiltakozik.
-Nem nem nem!! Nekem műsorom van Sugának!! - át fel az asztalra. Mi csak néztünk hogy mi a fene van, mire Jimin egy nagy mosoly keretében kezdte el levenni a pólóját, amit körülöttünk nagy huhogással és tapsal fogadtak. Kikerekedett szemekkel néztem Yoongira, aki pedig lefagyott. Meg sem tudott mozdulni a meglepődöttségtől, és mintha be is pirult volna.
Mire visszanéztem, Jimin már az övével babrált le sem véve a szemét a még mindig ledöbbent "Suga" barátunkról. Az emberek pedig kiáltoztak, fütyítettek.
Nam ennél a pontnál ugrott fel az asztalra, lefogva Jimint, hogy ne tudja befejezni a mozdulatát.
-Gyere Jimin!
-HÉ! NAM NEMÁR!! ÉN DIMINIE VAGYOK - tiltakozott Jimin, de ennek ellenére Nam lehúzta az asztalról.
-Kook hozd a kabátokat indulunk! -közölte komoran. A közönség nagy nem tetszését fejezte ki a műsor vége miatt, de ezzel nem törődve indultam el a kabátokért.Miután leadtam a kulcsot, a kabátokkal a kezemben rohantam ki az utcára, ahol Jiminen kívül senki arcáról nem sugárzott az öröm.
-Hé! Kooksikaaa szia!! Éppen arról beszéltem hogy mennyire sajnálom hogy te nem ihattál, meg Nam azt mondta hogy most nem megyünk karaokézni-görbült le a szája.
-Mert halálra ittad magad Jimin-válaszolt Tae. Gyorsan kinyitottam a kocsit, mire Yoongi beültette Jimint, Tae pedig bepattant előre.
-Baszki-sóhajtott Nam miután becsukódott az ajtó. - Többet nem szabad elengedni egyedül.
-Hát az tuti... - válaszoltam- Suga. - próbáltam megemészteni magam elé nézve.
-Na majd erről is beszélek vele ma...
-Nam. Nem kell most beszélned vele. Inkább ne most. - néztem rá, aztán finoman megrázta a fejét, majd rámnézett.
-Muszáj lesz. Nem bírja másképp elviselni Taehyungot. Csak ha részeg-erre mind a ketten felnevettünk, majd Nam nyitotta az ajtót hogy beüljön. Én is elfoglaltam a helyem, és kezdődhetett az út a holtrészeg Jiminnel.
![](https://img.wattpad.com/cover/186155460-288-k980943.jpg)
YOU ARE READING
Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)
Fanfiction*Úgy dőlt össze bennem minden, mint Babilon* 18+ rész: 20. MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGRE